22 éves vagyok és nagyon szeretnék már gyereket, a párom is, de ő fél, mert tartozásaink vannak. A kérdésem: Be lehet így vállani egy gyereket, biztonságban? Vannak segítőink, mindkét oldalról, és a párom is jól keres.
A mai világban sajnos semmi nem biztos. Én 28 éves vagyok. 13 éve vagyunk együtt a férjemmel, 5,5 éve házasok. Egészen eddig vártunk a babával, mert mindig mi is az anyagi biztonságot tartottuk szem előtt. Legyen rendben a házunk, autónk, legyen egy kis félretett pénzünk, stb. Amikor ez sikerült, akkor úgy gondoltuk, hogy akkor most itt az ideje, és vállalunk babát. Januárban próbálkoztunk, elsőre terhes is lettem. Aggódtam, mert úgy gondoltam, hogy a mai gazdasági válságban gyereket vállalni nem biztos, hogy a legjobb döntés. Sajnos két hete kiderült, hogy elhalt a terhességem, és műtéti úton meg is szakították. Ma már bánom, hogy eddig vártunk, és nagyon sokmindent megadnék azért, hogy ezt visszacsináljam, de nem lehet. Persze, azért felelőtlennek sem szabad lenni. Ti tudjátok, hogy mennyi a tartozásotok és kik állnak mellettetek. De egy biztos, csodálatos érzés, ha gyermeket vársz. És biztos, hogy hatalmas boldoságot jelent, amikor megszületik.
A döntés a tiétek, de ahogy az elején is írtam, nem lehet tudni, hogy mikor mi következik be, és mikor lesz jobb vagy rosszabb a helyzet. És hogy érdemes-e várni.
Sok szerencsét, bárhogy is döntötök!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!