Annyira megkeseríti anyukám a napjaimat. Normális, ha azt kívánom, bárcsak. Eltűnne? Örökre?

13 "Orulok, hogy nem csak velem van ilyen"

- ez örömforrás nálad? hihetetlenül beteg vagy. Felnőttél,nem vagy már gyerek. Feleltünk: NEM normális valakinek a halálát kívánni! menj orvoshoz, kezeltesd magad.

az apukáddal mi a helyzet? hát a nagyszüleiddel?

nem azt mondom, hogy költözz el rokonokhoz, hanem ha már pszichológushoz nem szeretnél menni (nem azért kéne menned, mert idióta vagy, hanem, hogy a saját lelkeden könnyíts), hanem legalább beszélj valaki közelinek a problémádról, aki még anyukádat is ismeri.

17-es te rohadt vadbarom - a hála és a potenciális anyagyilkosság közt van egy pár fokozat!

Kérdező! A vágyaink, a képzeletünk teremtenek, létrehoznak. Ha anyád most meghalna - akkor tudd, hogy okként részese vagy az okozatnak.

Baromira csökött a gondolkodásod, ha képes voltál ezt úgy feltenni: "NORMÁLIS"

És ezen nem változtat, hogy lenullázod, aki figyelmeztet,

HOGY NEM NORMÁLIS

próbálj meg tanulni!

Sajnos ez nem lesz jobb. Édesanyád rajtad vezeti le saját életének feszültségeit, ráadásul ahogy kedvét leli ebben mindenféle empátia nélkül és ahogy váltogatja a hangulatait, ez eléggé narcisztikus is. Mondjuk ki, verbálisan bántalmaz.

Viszont van a társadalomban egy olyan rögeszme, hogy a szülőket minden körülmények között/ellenére tisztelni kell, akkor is, ha annyira a legalja, hogy senkitől ilyet nem érdemelne. Tehát ha egy szülő tönkreteszi az életed, ha agresszív, ha szexuálisan, ha fizikailag, ha érzelmileg, ha verbálisan bántalmaz, ha alkoholista is, csússz előtte térden és légy hálás, hogy megszülettél. Ez a társadalmi elvárás. Ezért van annyi fiatal öngyilkos, annyi fiatal depressziós és érzik annyian kilátástalannak az életüket, mert egyszerűen a Szent Szülőről nem derülhet ki, hogy dicsfénye inkább sötét árny - így a kimondatlan, kötelezően eltitkolandó problémákba rokkannak bele lelkileg.

De az a helyzet, hogy ha egyszer egy egészséges felnőtt életet szeretnél, ehhez csak a kimondáson keresztül vezet az út. Nyilván nem leszel népszerű, hiszen megsérted ezt a társadalmi tabut, ami itt is szépen megnyilvánul, hogy hogyan mered kimondani azt, hogy kinyír az, ami otthon történik veled...

De ez csak a kezdet, mert úgy látom, hogy igazából még Te sem látod, hogy az Édesanyád pontosan mit művel, csak érzed azt, hogy módszeresen fájdalmat okoz neked. Tipikus szülői bántalmazási stratégia lemarni a gyerekről annak mások felé irányuló emberi kapcsolatait, vagy leszólni mindenért, aminek tudattalan célja, hogy aláássa a fiatalok önértékelését és rögzítse függésüket a szülőtől. Tehát a szülő a bántalmazás többféle stratégiájával is elérheti azt, hogy állandóan gyereknek vagy épp életképtelennek érezd magad és függjél tőle. Így neki be van biztosítva örök életére egy rongybaba, akit dróton rángathat és minden időben levezetheti rajta a feszültségét. Aztán az az eset is gyakori, hogy ennek tetejében még azért is kritizálni kezd, amik már a letört önértékelés eredményei. Magyarul először összeköti a kezed és a lábad, azután az a baj, hogy nem táncolsz. Ha ezt kicsi gyerekkorod óta csinálja, akkor bizony eléggé nagy pusztítást véghezvihetett már, ami nagyon is indokolhatja azt, hogy szeretnéd, ha nem lenne már jelen az életedben. Jogos önvédelem, hogy nem akarod, hogy tovább kínozzon. Jogosan kívánod, hogy húzza már ki a sáros bakancsát a lelkedből, magánéletedből.

Még ha el is fogadnánk azt az abszurd feltételezést, hogy az anyád tulajdona vagy és azt csinál veled amit akar, szerencsére ennek már a jog is pontot tesz a végére a 18. szülinapodon. Én nem látom, hogy egy ilyen vak és módszeresen a Te lenyomásodon és mondjuk ki - kínzásodon - élvezkedő személyre hatással lenne egy kijózanító beszélgetés, de bepróbálkozhatsz azzal, hogy folyamatosan közlöd vele az érzéseidet. Hogy neked rosszul esik, hogy a barátodat szidalmazza pl. Tehát a különbség az, hogy most elkezded rögtön védeni a barátodat, de ehelyett azt kellene tenni, hogy a szidalmazásaira nem reagálsz, nem állsz be védekezésbe, hanem azt tolod felé, hogy ez neked rosszul esik vagy akár azt, hogy rendben, tudomásul vetted, hogy nem tudja elfogadni a barátod személyét vagy akár azt, hogy megkérdezed, hogy látom hogy nem tetszik neked ez meg az, de segíts, hátha tudunk közösen valamilyen jó megoldást találni erre vagy arra. Ez az utóbbi kicsit manipulatív dolog, nem biztos hogy bejön, kimozdítaná a komfortzónájából, de az is lehet, hogy belemenne a párbeszédbe. A lényeg viszont, hogy folyamatosan úgy lásd őt, hogy neki nem veled, hanem magával van problémája (mert ez így is van), így szükségtelen védekezni a vádjaival szemben. Egyébként nagyon jellegzetes, hogy általában egyáltalán nem a gyermek adott párjával van bajuk, hanem azzal a ténnyel, hogy valakivel osztozniuk kell a gyereken: nem ők vannak a gyerek életének a középpontjában többé. Olyat is láttam már, hogy az anya mindig azt a párkapcsolatát ajnározta a lányának, akivel a lánynak problémái voltak, azokat pedig kiszekálta a világból, akikkel a kapcsolat jól működött.

Ezen felül vannak még jó pszichoterápiák, amik során feltárhatod a gyerekkorodról rád gyakorolt hatást és korrigálhatod a dolgokat magadban, illetve kezelni is megtanulhatod őt, hogy védve legyél a fogásai ellen. És egyébként azzal, hogy jogilag felnőttkorba léptél, gyakorlatilag ő nem szólhat már bele abba sem, hogy hol élsz, és hidd el, hogy a világ tárva nyitva előtted, rengeteg dobbantási lehetőség van, messzire menni tanulni, elmenni nyári munkára ide-oda, külföldi ösztöndíjak vagy önkéntes lehetőségek stb. Nem javaslom, hogy tűrjél, valamerre lépni kellene ebből.