Volt már olyan, hogy megszólítottak valahol a sérülésed (gipsz, hasonlók) miatt?
A hétvégén kiment a bokám, emiatt mankóval járok iskolába. Szinte össze sem tudom számolni hányan kérdezték meg, mi történt, hozták szóba. Az érdeklődés és ha megkérdezik, miben segíthetnek, jól esik (bár simán megoldok mindent magam),de amikor a tanárok kérdezősködnek azt nem igazán szeretem...
Nyáron pedig amikor gipszben volt a lábam (a másikat törtem el, mint a mostani :D) a vonaton a velem szemben ülő srác kérdezett rá, majd kibeszéltük a sérüléses sztorijainkat :D.
Titeket zavar a kérdezősködés, megszólítás? Osztálytársak, sulistársak, esetleg tanárok részéről, az utcán vagy valami utazási eszközön, közös helyen stb stb..?
17F
Ismerős, nekem is átadták a helyet, párszor meg is szólítottak, kérdezgettek, sajnálkozva.
Én is a lábam vesztettem el.
Velem nem történt eddig ilyen komolyabb, mint az eddigi válaszolókkal :/
Csak annyi volt, hogy szakközépsuliba jártam, ahol nyaranta kellett járnunk szakmai gyakorlatra és 9. utána nyáron még nem küldtek el minket gyárakba meg ilyen helyekre, csak a suliban voltunk. És egyik nap beosztottak mellénk egy tanárt, aki nem csak a szertárakat takaríttatta velünk, hanem dolgoztunk is és mindenki kapott feladatokat, amiket be kellett mutatni a többiek előtt. És nem akarok senkit se untatni az ilyen kémiás dolgokkal, szóval legyen elég annyi, hogy nekem az volt a feladatom, hogy csináljak egy porkeveréket és meglocsoljam egy kis vízzel, aminek hatására elkezd szikrázni. És amikor elkezdtem volna a kísérletemet, a tanár belepofázott, hogy amúgy rakjam már át egy laposabb tálba, hogy aki telefonnal levideózza, az jobban lássa, és épp, mikor átöntöttem a porkeveréket egy kisebb falú tálba, a levegő páratartalma miatt a kezemben gyulladt meg a cucc és ugye meg is égette. Először kb. 3/4 óráig folyattam rá a csapból a hideg vizet, de egyre jobban fájt, meg be is pirosodott és leküldtek az orvosiba, előtte út közben találkoztam pár osztálytársammal, akik megkérdezték, mi bajom van és amikor elmondtam, kiröhögtek. Aztán ugye lementem az iskolaorvoshoz, aki elküldött egy bőrgyógyászhoz, ahol be lett fáslizva és utána legközelebb csak hazafelé menet, a buszon szólított le egy vénember, de az is úgy, hogy odajött hozzám és elkezdi: Hé kölyök, mi van a kezeddel???? (Lány vagyok mellesleg...). Neki is elmondtam, hogy kísérleteztünk az iskolában és rosszul sikerült, szóval megégettem magam, erre odalökött valami olyat, hogy "Há ezé' nem kell kísérletezgetni" és elment a busz hátuljába XD
Úgy emlékszem, másnap pont hétvége volt, szóval mire legközelebb emberek közé mentem, már nem igazán látszott semmi a kezemen, max annyi, hogy kicsit piros, de senki nem szólított le miatta. De amúgy előtte zavart, hogy (vagy inkább ahogy) megérdeklődték néhányan, mi történt..
20L
Azért egy hiányzó láb elég feltűnő...
Az még durva, amikor nem veszik észre, mert mondjuk ülök, és csak akkor szembesülnek vele, mikor felállok.
Távolsági buszon történt, ölemben a hátizsák, eldumálok a mellettem ülővel, majd leszálláskor felállok és lehalászom a mankókat a polcról... Hát, volt csodálkozás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!