Megbánta valaki a tudatos gyermektelenséget?

Nem bántam meg. Én már gyerek nélkül megtaláltam másban a boldogságot.

38/N

Ez ugyanolyan pontosan megjósolhatatlan, mint az, hogy valaki megbánja-e a gyerekvállalást.

Neked kell megfelelően részletes önismerettel, és kialakult személyiséggel rendelkezni.

ÁLTALÁNOSSÁGBAN azt lehet mondani, hogy a részletesen tudatosan végiggondolt döntéseket sokkal ritkábban bánják meg az emberek, mint az ötletszerűeket.

45. éves vagyok, és nem bántam meg.

Ahogy idősödök, és látom a kortársaimat (vannak, akiknek már unokáik vannak), hallgatom az osztálytalálkozókon az élettörténeteket... minden alkalomall elönt az érzés, hogy életem legjobb döntése volt, és jó, hogy nem hallgattam senkire.

32.éves vagyok mi sem akarunk a párommal gyereket hálistennek,nem bántuk meg.

Sok korombelinek van már 2,3 gyereke de ők is bevallották,hogy megbánták a gyereket illetve nem mondta ki de kiszedtem a szavaiból,és nem egy ember volt ilyen.

Tehát inkább azt látom,hogy akik vállaltak azok bánták meg a lemondások,nem tudnak szexelni orrvérzésig,nem tudnak élni mert ott egy gyerek.

Párom is hasonlóan gondolkodik NŐként hálistennek,sajnos ritka mert már mindenki akar pulyát 2-3-t nekem meg a hátam közepére ezt a dolgot.

Kérdező ez a gondolat,hogy esetleg mi lesz később,ez milyen érzést okoz neked?

Azt mondom ha pici kételyed is van isten ments gyereket vállalni.

Nekünk van két gyerekünk (óvodások), de amikor egész nap megy a hiszti, nyafogás, meg semmi sem jó, akkor valahol teljesen megértem azokat, akik nem vállaltak gyereket.

Persze a másik oldal is ott van, legyen bármilyen is a nap, egy esti nagy ölelés, a gyermeki mosoly gyakran feledteti az egészet, és boldogsággal tölt el.

Aztán, hogy mi lesz, ha nagyobbak lesznek, ki tudja.

apám többször a fejemhez vágta már, hogy megbánta, hogy gyereket vállalt

erre varrjál gombot

35/N - Nem érzem, hogy kimaradtam volna valamiből, ami megvan a korombeli ismerősöknek, akiknek van legalább 2 gyereke. Nyilvan nagyon más az életük, másak a fontossági sorrendek, jó részük amúgy nem panaszkodik, elégedettnek tűnnek.

Magam részéről soha nem éreztem azt, hogy bizseregnének a szaporítószerveim. Legutóbb egy kolléganőm volt terhes, az izgalmas volt biológiai szempontból, de őszintén a kész gyerek annyira már nem izgat.

Még lehet, hogy megkattanok 5 év múlva, hogy nekem utód kell, de a józan eszem úgyis le fog róla beszélni. Most nem érzem, hogy vakaha megbánnám.

Egyelőre nem bántam meg.

Azért írom, hogy egyelőre, mert ki tudja, mit hoz még számomra a jövő, de nem hiszem, hogy változna a véleményem. Az, aki kijelenti magáról, hogy nem akar gyereket, nem pusztán valami hülye hóbort miatt teszi, hanem azért, mert valami komoly oka van rá. Ehhez semmi köze az önzőségnek, lehet valami teljesen más, egészen új is, amire senki sem számítana.

Én leginkább azt bánom meg állandóan, hogy a Na és, akarsz gyereket?-jellegű kérdésekre őszintén, nemmel felelek. Elvégre, megvan a jogom ahhoz, hogy döntsek a sorsomról, nem igaz? Nem az lesz kevesebb attól, hogy nem szültem gyereket, akinek már van. Olyankor persze jönnek a leintések, hogy jó, de majd 5 év múlva... Nem, 5 év múlva se fogok akarni, sőt, 10 év múlva sem, bárki bármit is mond. Engem leginkább az érdekelne, hogy mit fognak tenni a saját gyerekükkel, ha a jövőben ő se szeretne gyereket vállalni. Kitagadják? Elhordják mindennek, úgy, mint azokat, akik most nem szeretnének? De komolyan, mit? Belebeszélik? Rájuk erőszakolják, hogy szüljön, mert nőként ez a kötelessége? Mindig ez jár a fejemben, mert egyszerűen nem vagyok képes felfogni azt, hogy miért szeretnék más emberekre erőltetni azt, ami nekik van. Nekem pl. kék a szemem. Akkor erőszakoskodjak a barna szeműekkel, hogy is akarjanak kék szemet? Mert ennyi erővel bőven megtehetném.

Bocsánat, ezt le kellett írnom, túl sok bennem a gondolat :)