Csak szerintem nagyon bunkó most Gáspár Laci az xfaktorban?
A tegnapi elő showban kétszer is utalt rá, hogy Peti nem is zenész, ő nem ért ehhez. Szerintem ez nagyon pofátlan volt tőle.
Aztán ott van Taka. Szegény sracrol annyiszor elmondta, hogy nem tud énekelni. És ha nem is tud, mert ő úgy hallja, akkor is egy szerethető, jó figura. Amíg ott volt Dominika, akit nem szeretett a közönség, nem énekelt jól, Gáspár Laci mégis addig vitte amíg tudta. Csak szerintem nem hiteles már ez így?
Aztán Taka előadása után ugye állva tapsolt. Szegény srác biztos azt hitte, hogy na, most akkor tetszett neki, erre benyogi, hogy ez az alap még úgy is jó volt, hogy Taka adta elő. Szerintem ez nagyon serto volt és igazából nem is ért el vele semmit, csak megbantotta az előadót.
A zeneszerző csajt is ki akarta ejteni, mert neki nem volt szimpatikus, végig éreztette a lánnyal, hogy ki fog esni.
Én az eddigi évadokban ezt nem vettem észre. Mit gondoltok erről? Csak megjatsza? Megérné neki megjátszani?
Mondjatok bárkit aki a mostani Xfaktorban zenész.
Régen volt egy relatív jó színvonala a műsornak, de az utóbbi években egyszerűen kritikán aluli ökörködés lett. Kicsit olyan ez mint a Maunika Só, eleinte "beszélgetős műsornak" indult, aztán a végére másról sem szólt, csak arról, hogy kisebbségieknek fizetnek azért, hogy balhézzanak meg verekedjenek.
5 éve nem nézem az x faktort , most elkezdtem és látom hogy miről is szól konkrétan az egész..
Az hogy melyik a zenész ....személy szerint Puskás Petit többre tartom , de Gáspár Lacinak meg a személyisége tetszik. Az hogy tegnap kisebb konfliktus alakult ki , szerintem is erős volt.
De kritikán aluli a műsor.
Pl. Dominika..nekem sem volt szimpatikus a lány, a mozgása , a tánca szintén nem jött át. Rita , aki egy nagyon jó énekes és ezert is jelentkezett elküldte , azzal az indokkal, hogy készen van.
Mikor az élő showra választották a lányokat, több mentor is unalmasnak találta Vivient. Aki nem baronkod*ni ment oda, hanem énekelni és bár nem volt a kedvencem de jól énekelt.
A nézettségről szól az egész.
Gabi érdekes figura, de volt nála jobb énekes . Persze szurkolok neki , de mivel önbizalom hiányos ennyi erővel az USNK énekese besült a táborban mégis tovább engedték őket. Ők jók is , de nekik konkrétan meg lett mondva , hogy nem lehet ezt csinalni.
Akkor Alexról meg az ufólányokról ne is beszéljünk...
Nekem soha nem volt szimpatikus. Ő lenne zenész? Ugyan már. Játszik egyáltalán bármilyen hangszeren? 15 évvel ezelőtt leszerepelt egy tehetségkutatóban, illetve rokona egy hulladékcelebnek, hosszú évekig a kutya nem foglalkozott vele, volt asszem egy darab rövid életű slágere, aztán most valahogy előkaparták az X-faktorba, gondolom más már nem vállalta el.
Ha Gáspár Laci zenésznek számít, akkor ezen a bolygón mindenki az...
Igazából most, hogy belegondolok, én nem is ismertem Gáspár Lacit az xfaktor előtt, sőt még azt sem tudtam, hogy rokona Gyozikenek.
Igazatok van, hogy ez a műsor már kicsit sem olyan, mint régen. Tavaly a műsorvezető szerintem szörnyű volt. Iden nem irritál annyira. Személy szerint en Alexet kedvelem a legjobban, mint mentort, mivel bár flegma, de általában O az, aki nem fél megmondani a véleményét, és elég sokat dolgozott a csapatokkal is.
Mondjuk azt megnézném, hogy mennyiben változna a műsor, ha az egyik zsűri Puzsér Róbert lenne:DD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!