Kinek miért szar az élete? Mesélnétek róla?

Abból a szempontból rossz, hogy nem tudok ismerkedni nőkkel, mert a saját félelmeim és önbizalomhiányom megbénít.

25/F

Az èletpályám hatalmas lendülettel ment lefelé az elmúlt hónapokban.

Buktam egy istenkirály munkalehetősèget.A nő akit szeretek utál.A saját nyomoromban vergődve sikerült leépìtenem jó pár baráti kapcsolatomat.Ès könnyen meglehet hogy egy kezdődő epmebetegsègem van.Ezt űberelje valaki ✌️😀

Szinte az összes emberi kapcsolatomnak vége az itthon depizésemnek köszönhetően. Most, hogy képes lennék változtatni rajta, már nem tudok, mivel nem ismerek senkit, akin keresztül bekerülhetnék egy társaságba.

Több mint 2 éve nem volt párkapcsolatom és igazából nem is tudom, hogy akarok-e, mert sosem elég jó nekem a másik személy.

Akiket ismerek és beszélek velük egyáltalán nem bírom elviselni, vagy unalmasak vagy nagyon idegesítőek, el is mondom nekik, de valahogy nem kopnak le.

Tele vagyok egészséges mentalitást megkérdőjelezhetővé tevő dolgokkal.

Egyetlen örömöm jelenleg a rockzene, az animék és a pc-s játékok, de egyedül már az utóbbit is kezdem unni.

Egy gyárban dolgozom, mert nem érzem magam motiváltnak ahhoz, hogy végrehahtsam azt amit szeretnék.

A mozgáshiány miatt tele vagyok testi defektekkel, iszonyat gyenge vagyok.

Át égvilágon semmiben nem vagyok jó,semmirekellő vagyok,nem tudom hogy fogok később boldogulni,nem bírok emberek közé járni,mindenen stresszelek stb Egy csomó mindent elszalasztottam eddigi életem során és ezen is sokat bánkódok.

Aztán a lány akit a legjobban szerettem,aki miatt érdemes volt reggelente és csomó mindent félre tettem miatta,abban csalódtam a legnagyobbat,azóta se tudok túllépni. Másnál meg amúgy se lenne esélyem pláne amilyen introvertált vagyok. Szóval az egyetlen lehetséges boldogság forrásom is a "gyűjtőben" végezte

3 összeüggő végzettség (ebből kettő fizetős, félmillió forint, egy TDK-s, önkéntességgel tűzdelt, jó eredménnyel végzett diploma), jogsi nem volt elég a jó munkahelyhez, adatmásoló vagyok. Részben piacképtelen végzettségek de részben soft-skillek, jó kiállás, önbizalom hiánya miatt tartok itt.

Hulla fáradt vagyok mentálisan, testileg és reményvesztett.

Enyhén autista vagyok szerintem, szociális fóbiás is talán és sajnos egyre inkább embergyűlölő.

Fenti betegségek nem biztosak, csak az, hogy nem vagyok százas.

Aki tetszik, azzal elbaltáztam.

Van egy be nem fejezett, megakadt gyászfolyamat.

Egy "igaz" rokonom van, de vele is nehéz illetve egymással nehéz néhány dolog miatt. Pénzügyekben felelőtlen, trágás nagyranőtt tini, mindent okosba' old meg, makacs de az én dolgaimba hajlamos beleszólni, túlmenve a jószándékú tanács határán.

Amúgy félre ne értsétek, jó vele a viszony, csak olykor nehéz.

Ennyi.

Nem szeretek panaszkodni, de szívesen megosztom Veletek a teljesen igaz történetemet.

Mottó: "a felelősség tekintetében mindegy, hogy a világra vagy magadra haragszol, ha ez nem oldja meg a problémáidat"

Ami miatt sz.rnak érzem most az az, hogy a pillanatnyi életem köszönő viszonyban sincs azzal, mint aki:

-szeretnék lenni

-aki voltam

-és aki lehetnék (ha nem b.om el az életemet)

46 éves pasi vagyok, tehát az ún rendszerváltás előtt gyerekeskedtem, a privatizációkor jött be a nagy lehetőség. Apámmal, húgommal átvettünk egy jól prosperáló céget. Nem lettünk Forbes címlapsztori, de minden megvolt, ingatlanok, sportkocsi (ami számomra a legfontosabb az anyagi természetű dolgok közül), volt egzisztencia, státusz, jövedelem, adósságmentesség.

Aztán a legjobb szándék mellett sikerül olyan döntéseket hozni, hogy a teljes cég az összes vagyonával ment a levesbe.

Volt egy 15 évig tartó párkapcsolatom.El lettem hagyva. Itt nem okolok senkit, sajna kifulladtunk, kölcsönösen. Bár én nem szakítani, inkább megjavítani akartam, a párom inkább lelépni.

Ennek 5 éve. Azóta képtelen vagyok egy normális párkapcsolatot összehozni. Nem hiányzik az exem személye, de maga a párkapcs igen. Nem hibáztatok senkit, de sajna az elmúlt 5 évben csak kötekedő, drámázós, komplexusos nőkkel hozott össze a sors, beleuntam, feladtam.

Önsorsrontásaim egyike, hogy anyagi okok (és a mindenhonnan sulyolt "elengedés, nem ragaszkodás,elengedés, nem ragaszkodás,elengedés, nem ragaszkodás,elengedés, nem ragaszkodás,elengedés, nem ragaszkodás,elengedés, nem ragaszkodás,elengedés, nem ragaszkodás" hatására képes voltam egy pillanatnyi anyagi zűr miatt elcserélni a ráköltésre váró Porschémat egy Mercedesre, ami instant megoldás volt. Ám később az jobban kiforgatott a pénzemből, mintha a Porschét megtartom. Aztán a Mercit elcseréltem egy Renaultra, ami szintén kiforgat a pénzemből, de legalább egy rakás sz.rt nem ér, többet rossz, mint jó.

Munkákkal, bevételekkel sem tudok egyről a kettőre lépni. Alkalmi munkákból élek, az eredeti szakmámban néha egy egy kisebb projekt, de fuvarozok, költöztetek, ablakot pucolok, van belőle némi pénz, talán annyi meg is van, mintha munkahelyen dolgoznék, de legalább szabad vagyok. Ám egyre kedvetlenebbül teszem, nem tudok élni, csak túlélni.

Állandóan keresem a kiugrási pontokat, ezidáig sok csalódás és kudarcba fulladt próbálkozás övezte utamat az újkori csóróság égisze alatt.

A fenti sztori minden betűje igaz, nem akarom magamat sajnáltatni, nem akarok, ahogy itt szokás mondani "rinyálni" vagy "pischogni", csak kérdezted, elmondtam. Köszönöm az elolvasást, inkább ne pontozz semerre sem. Köszi.