Egy embernek csak 13 éves kora körül lehet jó élete?

Azok akik ezért nyavalyognak, hogy milyen öregek, azok lehet saját maguk cseszték el a gyerek,- és kamaszkoruk.

Pont mint azok a 13 évesek akikről szó van.

Ne aggódjatok, 30-40 között majd a huszas éveitek fogjátok visszasírni, afelett meg a 30-as éveket. Az embernek mindig csak az nem jó ami éppen van :)

A gyerek irigyli a felnőttet, hogy nem mondja meg neki senki, mit csináljon, a felnőtt irigyli a gyereket, hogy eltartják és nincs más dolga csak a tanulás/buli/haverkodás és irigyli a nyugdíjast, hogy munka nélkül megkapja a megélhetését. A nyugdíjas meg irigyli a többitől a fiatalságát, hogy ő már csak akkor tudja, hogy él, hogy reggel úgy kel fel, hogy itt-is-fáj-ott-is-fáj. Persze sarkítok de a lényeg szerintem ez :)

Meglehetősen ijesztőnek tartom ezt, mivel mikor magam is huszonéves voltam, ahogy előttem is írták, életem legszabadabb korszakát éltem (tanulás + munka mellett), és az elég széles baráti-haveri körömben soha senki nem szomokodott az elmúló gyerekkorán. Megjegyzem, nem is tartottuk magunkat „felnőttnek”, mármint nem komolykodtuk túl az életet, sokat haverkodtunk, mulattunk, éltünk.

Remélem, csak itt a gyk-n gyűlt össze egy-két ilyen, a gyerekkorát visszasíró, „nyomorult életű” huszonéves! Bízom benne, hogy csak itt vannak felülreprezentálva az ilyen fiatalok, és a kortársaik zöme vígan éli az életét egyébként.

Vagy lehet, hogy ez valami generációs probléma lett mostanra? Ha igen, mi lehetne az oka? Talán a túl sok infó, amit a közösségi oldalakon látnak, és ettől FoMo-juk van, frusztráltak, versenynek élik meg az életüket („bezzeg a Gizike már megint Olaszba' van, én meg csak gürizek”)?