Szerintetek füvezni rossz? Elítélitek?
Félreértés ne legyen, en nem füveztem még. Viszont nagyon sok ember az ismerőseim közül, suliból, sőt igazából bárhol, füvezik,de most ez alatt érték evi 3-4 alkalmat.
Es szerintetek ez nagy baj?
Mert már gondolkoztam rajta, hogy egyszer akkor én is kipróbálom.
És nektek erről így mi a véleményetek? Erről az egész dologról?
Igen, elitélem, ugyan olyan kábitószerfüggés mint a többi.
Ismertem ilyen függő embert, egy állat volt nő létére. És hiába próbáltam én is segítséget találni neki, meg az édesanyja, meg egy másik ismerőse, a magyar törvények nem teszik lehetővé, hogy elvonóra lehessen bevinni,és leszedni erről, ha önként nem akar menni.
Nincs meg úgy a kultúrája, ahogy az alkoholnak, szóval még sokáig el fogják ítélni. Kell még egy kis idő, míg kipusztulnak az öreg döntéshozók a felsőbb körökből és aztán neki lehet látni felépíteni a kultúráját.
Én nem ítélem el, magam is fogyasztó vagyok.
Kipróbáltam Amszterdamban, semmit nem éreztem, nem lettem boldogabb, felszabadultabb.
Az esetek többségében csak placebo az egész, az emberek bebeszélték, hogy a fűtől betépnek így betépnek.
Bajnak nem olyan nagy. Nem ítélem el. Füvezni se nem jó, se nem rossz.
Tudatmódosító szer. Ezt szó szerint kell érteni. Valami, amiben nem tudod pontosan mi van, tesz valamit az agyaddal, aminek működését még nem ismerjük teljesen. Ezt kell mérlegelni szerintem. Mindenki agya másképpen működik, és a tudatot befolyásolni elég egyetlen egyszer is. Van akire nincs hatással ami másokra mégis. Aki kíváncsi úgyis kipróbálja, én azért gondolom, hogy jobb lenne ellenőrizni ezeket. Legalább ilyen anonim bevizsgálólaborok lehetnének, ami kiadja az összetételt.
Ha lenne még ebben választásom, akkor én inkább olyan 60 éves korom után próbálnám ki először.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!