Hihetetlen módon gyötör az, hogy visszafelé már nem tudok menni az időben, és csak idősödök, pedig még most is fiatal vagyok. Vannak mások is ezzel így?

Ó, de te még nagyon fiatal vagy. :)Amúgy megértelek, én eléggé elcsesztem a tinikoromat és a húszas éveim elejét, csomószor álmodom gimnáziummal és egyetemmel is, hogy mennyi mindent csinálhattam volna másképp. És amikor felkelek - főleg az egyetemről szóló álmaimból - rendesen fizikailag fáj, sokszor levegőt sem kapok.

Mintha nem akarná elfogadni az agyam, hogy többé nem élhetem meg azt a korszakot újra.

Ez szorongással is összeköthető, nem vagy szorongós alapvetően?

Én is csatlakozok. Nem mondom, hogy tiszta depressziós lennék emiatt, de tény, hogy sokszor lehangol a tudat, ha erre gondolok :/ A gimis éveimet nagyon elvesztegetettnek érzem. Utána hál' istennek javultak valamelyest a körülményeim, és igazából ez mentett meg engem attól, hogy mára ne legyek egy öngyilkos hajlamú, depresszív, besavanyodott ember. Nagyon sok mindent be tudtam pótolni, ami akkor kimaradt, de még mindig nem érzem elégnek :(

24/F