Hogyan szabadulhatnék meg Budapesttől? Részben családi kérdés!
Életemben nem voltam partiarc, meg tudom számolni egy kezemben, hányszor voltam szórakozóhelyen. Olyan emberekkel is vettem körül magam, akik szintén nem azok, zömmel iszogatunk, vagy teázgatunk, beülős helyeken vagy egymásnál, néha kirándulás, bowling, mozi stb.
A tömeget nemhogy nem szeretem, nehezen viselem. Egy tortúra a Deák Ferenc tér, Madách tér környékén járni, vagy a Szent István körút stb.
Ahol lakom (pedig még belső kerület) már nincs tömeg, viszont kevés a fa, aránylag sűrűn beépített, zajos és nagyon rossz a boltellátottság. Rettentő rossz. Tehát egyáltalán nem érzem, hogy minden itt lenne ötpercnyire - ugyanakkor általam ismert falvakban (!) is néha jobbnak érzem a helyzetet.
Mindig kertre vágytam és otthon is rengeteg növényem van.
Most még nem szakmámban dolgozom, de nemsokára megpróbálok elhelyezkedni benne - pont vidéki nagyvárosokban hirdetnek vele egy csomó munkát. Persze, mert köze van a termeléshez, és Budapesten talán inkább a 3., 4. szektor van jelen.
Ugyanakkor 20 évvel ezelőtti összeveszések és a közelmúltban rengeteg haláleset miatt nagyon-nagyon kicsike a családom. Egyrészt nem tudnám itthagyni. Másrészt Ő megpróbálta, és /főleg/ egyéb okok miatt nem jött be neki, ezért lebeszél. Szegény olyan szenvedélyesen beszél le, hogy a hangját is megemeli - nem direkt persze.
"Fura" ember vagyok, a beilleszkedés minden perces küzdelem és emiatt nem vagyok boldog + önbizalomhiány, ez a kettő még tovább ront a beilleszkedésen. Ha a fura dolgaimat legalább magabiztosan és pozitív kisugárzással tudnám előadni, akkor talán nem néznének bolondnak illetve a jó tulajdonságaimat is könnyebben észrevennék... szóval nem vagyok egy jó kiállású.
Legszívesebben elvállalnék egy állást akár Győrben vagy Sopronban, hetente hazajárnék, szívesen ismerkednék is ott (férfiakkal ugye ;)) és szívesen alapítanék ott családot.
Csak hát fentiek miatt...
Remélem, érthető.
Mert csak szegénység létezik vagy mi?
Tudom, mi fán terem a falu... De kisvárosnak is örülnék, nagyobbnak is, Győrnek is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!