Miért nincs jövőképed? Miért érzed magad egyedül?

1, Van jövőképem és jó úton haladok a megvalósítás felé.

2, Egyedül vagyok, mert nem teszek érte semmit hogy ezen változtassak. A többi csak kifogás.

Én pl. látok normális jövőképet magam előtt,mert vannak céljaim,és teszek értük a rinyálás helyett.

Egyedül élek,de nem vagyok magányos,mert szinte csak pihenni járok haza,és ez így tök jó nekem.

De gondolom jönnek majd a "stadionos" válaszok :)

Láttad a kérdésemet, ugye? :D

1.

Egyetlen hagyományos értelembe vett munka sem érdekel. Dolgozom lényegében adminisztrátorként, néha még élvezem is, túlórákat is vállalok, ha úgy van. Tanulok OKJ-n már második szakmát, pénzért. Roh@dtul nem érdekel, amit tanulok. Talán az általános adminisztratív munkák jók nekem, a társaság lehet jó, agyilag nem megterhelő és nem specializálódik.

Minden érdekel, de semmi se mélyen típusú ember vagyok. Így a szak, amit végeztem is ilyen. Nem túl piacképes és családi okokból hónapokig nem kerestem munkát.

Viszont sok alapvető képességem gyenge (mások is látják, visszajelzéseket is kapok). Nehezen értem meg a dolgokat, magamtól szinte képtelenség, hogy rájöjjek a probléma megoldására. Nehezebben fogom fel, lassabban tanulok másoknál. Ha mégis sikerül, vagy nem szimplán nem jól fogalmazom meg, vagy furcsa a nézőpontom, de nem értenek meg, meg se hallgatnak, végig se tudom mondani a mondandómat.

Azt pedig beismerem, hogy az álmaim, a vágyott élet ma, a 21. században irreális. Le is szólja a család, barátok, mindenki.

2.

Annyira fura, különc, emészthetetlen, kibírhatatlan vagyok, nem tudom. Azt tudom, hogy nem vagyok se társasjátékos, nem vagyok nem ivó, viszont nem vagyok partiarc se. Kevés filmet nézek de animéket se nézek és mangákat se olvasok. Érdekel az egészséges életmód, de a mai "trendekkel" nem értek egyet, voltaképpen sajátosan értelmezem az egészséges életmódot. A hobbijaim nem széleskörben elterjedtek, nem túl népszerűek. Tehát nem tartozom a fiatalok, fiatal felnőttek egyik nagy életmód-, érdeklődési kör-csoportjába sem. Néha azt is érzem, hogy nem beszélek egy nyelvet az emberekkel: megsértődöm, amikor nem kellene, "nem érzem", amikor kellene; megsértődnek mások miattam, amikor pedig nem akarok bántó lenni és én nem is érzem magam annak.

1-es erzest sosem ismerem meg mert kisgyerekkorom ota tudom mi akartam lenni egesz fiatal koromat erre aldoztam (iskola tanulas ebben az iranyban) es az is lettem :)

2. A munkambol adodoan mindig is kulonc voltam vagy legalabbis igy ereztem, megszoktam, kialakult egy kiegyensulyozott eletem ahol a maganyban is teljesen le tudom magam kotni. Ha tarsasagra vagyom ott a csalad es 1-3 baratom.

1. Kevés dolog van ami érdekel, számtalan dolgot pedig nem ismerek. Közel 30 évesen még mindig nem tudok ki vagyok, miért születtem és mit akarok csinálni. Egy ideje már nem dolgozom, fogalmam sincs hová mehetnék, merre indulhatnék, amiből meg lehetne élni és szeretném csinálni.

2. Szociális képességeim nincsenek, nem tudok ismerkedni semmilyen helyzetben, sehol. Komoly kapcsolatom sosem volt, de még csak futó kaland sem. Évek óta nincs egyetlen barátom sem.

1: Semmihez nem értek, semmi sem érdekel. Pályaválasztásra szakosodott pszichológus segített, de csak hangyányival vagyok előrébb. Az érettségi megszerzéséig viszont még nyertem gondolkodási időt.

2: Nem vagyok egyedül szerencsére, vannak szüleim, sok barátom, és nagyon jó szociális skilleim vannak. Ez az egyetlen pozitívum a szürke, nyomott életemben.

1) Kettétört az egyetemi "karrierem", tanulmányi okokból, mert nem sikerült elég kreditet teljesítenem, mert nem kaptam kollégiumot és napi nyolc órát dolgoztam, hogy fenn tudjam magam tartani Budapesten. Ettől még meg fogom csinálni, egy-két évig irdatlan sokat melózok (már elkezdtem), hogy gyűjtsek annyit, amivel kihúzom a maradék időt, miután újrajelentkeztem. Egy évem lett volna hátra, és szar látni, hogy mások sokkal kevesebb küzdelemmel, esetleg úgy, hogy nem is érdekli őket a szak, vagy csak fogadott korrepetítorral, de teljesítik, mert pestiek, vagy a szüleik fizetik az életüket, én meg érezhetem magam csődtömegnek, mert kivágtak.

2) Szeretek egyedül lenni, ismerek egy-két magamhoz hasonló embert, el is vagyunk ideig-óráig, de párkapcsolatot, vagy folyton egymás nyakán lógást nem akarok, és nem is értem azokat, akik amiatt sírnak, hogy "magányosak".

1, Amibe belefogok, rendszerint nem jól végződik. Emellett volt olyan pl.: képzés, amit feladtam, mert h. voltam. Nem találom magamat ebben a világban. Többször tudom, hogy mit kellene tennem , de nem merem megtenni, így halogatok - ennek az okát tudom, ezen kell először változtatnom;

2, Nem vagyok se szép, se okos, nem járok közösségbe - a munkán kívül. Jó lenne, ha lenne valaki mellettem, amivel kölcsönösen elfogadjuk egymás +/- tulajdonságait;

1+, Legelőször magamon kell változtatnom, hogy merjek lépni úgy, mint pár évvel ezelőtt. Egyfajta lendületet kellene felvennem, ami régen megvolt nálam. Ha ez meglenne, akkor lenne jövőképem, lenne miért cselekednem. Ha ezen nem változtatok, akkor továbbra is csak rossz irányba fogok haladni. Nem szeretnék fénye jövőt, csak értelmesebben leélni az életet, ami remélem minél rövidebb lesz számomra;

2+, Nem tudok az emberekkel hosszabb távon együtt együtt lenni, mert a, vagy érdektelenné válnak számomra, vagy; b, az a, eset fordítva az ő szemszögükből; vagy c, inkább csak kihasználni szeretnek. Tudnék szeretni, de nem egy "ilyen" kell a mai nőknek. Túlságosan introvertált vagyok, aki egy ideje nem meri kinyitni a száját. Mint aki beletörődött az életébe. Tudom. ez nem jó így sem nekem, sem másnak sem.