Amikor elcseszel valami helyrehozhatatlant, hogyan lépsz túl?

Az önostorozás vagy sajnálkodás vagy a mérgelődés nem old meg semmit.Főleg akkor nem, ha tényleg nem lehet semmit se tenni. Mert jobb úgyse lehet, max a saját életem tehetem tönkre ezekkel a rossz gondolatokkal.

Egyszerű példa bár picit más területről: elő szokott velem fordulni, hogy ha utazok be a nagyvárosba kések megbeszélt időpontról. Ez nem az én hibám, hanem a vonat késik, akkor már lekésem a buszt is, esetleg az orrom előtt megy el a villamos.Sokszor előfordult már.Régebben idegeskedtem,hogy kések.Manapság már próbálok tök nyugodt maradni, hiszen ha úgyse tehetek ellen,akkor minek kínlódjak.

A te általad leírt eset más, ha nagyon elrontottál valamit, az megesik. Emberek vagyunk, hibázunk. Néha nagyon nagyot is. Ami nagyon-nagyon fontos:tanulj belőle.Ha nem tanulsz a hibából/bajból/leckéből, felesleges volt az egész.

Szóval csak fel a fejjel és ahogy Happy Chapman mondta régen: Csak vidáman!

Hazamegyek, megbeszélem a párommal, iszok egy sört-pezsgőt vagy valamit és ennyi.

Kis ideig motoszkál még bennem, aztán megrántom a vállam, ez van, majd máskor máshogy teszem :D

Átgondolom, hogy mit tettem, miért. Az életet alapból büntinek élem meg, így azt tartom, hogy van (azaz én), aki ezt érdemli...

Tanulni már nem feltétlen tanulok belőle, mert a kib×tt megfelelési vágy mindent felülír nálam. Így ha tudom is, hogy rosszat teszek, megteszem.