Mikor ébrednek rá az emberek, hogy ha nem hagyjuk abba a környezet károsítást, mind elpusztulunk?
A kormányuk a hibás, mivel Amerika sok szénnel rendelkezik és ennek már kezd lecsengeni az ideje,
a kormányuk pedig nyilván a saját gazdasági érdekeik ellen nem fog beszélni, ezért támogatja a szén felhasználást
A dollár fedezete pedig a kőolaj, tehát megválaszoltam az eautó kérdést is
Nem azért nem állnak át mert hülyék, nem azért mert nem tudják hogy káros
Nem bírná ki a gazdaság ha nem használnák ki a saját erőforrásaikat
Ha az ekocsikat bevezetnék csődbe is mennének mivel mint mondtam a kőolaj a dollár fedezete
Ha neked van otthon 100 kg szalonád, te sem azt fogod mondani hogy salátát egyetek
Tehát azért nem állnak át másra mert nem kedvező egyátalán a gazdaságukra nézve
Majd amikor már késő lesz, de lehet, hogy még akkor sem.
Nem gondolom, hogy a teljes világ elpusztulna, de én valószínűnek tartom, hogy a nem túl távoli jövőben fognak még poszt-apokaliptikus körülmények uralkodni.
Az emberek többsége vagy nem is tud, vagy egyszerűen nem akar tudomást venni az általa folytatott életmód hosszú távú hatásairól. Mert ugye mi a fenéért ne járnék pont én autóval, amikor mindenki más azzal jár, miért pont engem érjen hátrány? Meg különben is, eddig is azzal jártam, mégsem dőlt össze a világ.
Nem, ezt nem én mondom, de a többség kb. így gondolkodik.
Engem szinte hülyének néznek, amiért nem akarok autót, és amiért amit csak lehet, újrahasznosítom. Bedöglött a számítógépegerem... mint aki ufót látott, úgy néztek rá, amikor közöltem, hogy megjavítottam. Hát miért nem dobtad ki, és vettél újat? Miért vesződsz azzal, hogy a pizsamádat megfoltozd, miért nem veszel újat? Stb. Szinte még az érzi magát kellemetlenül, aki nem szemetel.
És ugyanez megy nagyban. USA, olajipar... "miért érjen minket hátrány"? Abban már képtelenek gondolkodni, már amelyiknek van annyi IQ-ja, hogy a mostani életmód majd 30 év múlva komolyan visszaüthet.
mert a vezetésük iqja kb átlag 50
ne felejtsük el, hogy pl a MIT-n nagyon jó tiszta energia kutatás zajlik
rengeteg eredménnyel
náluk is az van mint itt: az elit nem a népért van hanem magáért így nem érdekli senkinek a véleménye
A válasz bonyolultabb.
A tudósok már jó ideje riasztójelzéseket adnak, de az az igazság, hogy senki nem akarja feladni a kényelmét és az anyagi jólétet azért, amit még annyira (bár kétségkívül vannak figyelmeztető jelek bőséggel, pl a vadon élő gerincesek 30%-a kipusztult, az erdők területe is jócskán csökkent) nem tapasztal.
Nem csak Amerikára jellemző ez, hanem az emberiség egészére. Akik nem élnek fejlett társadalomban, azok meg nyilván nem gondolkoznak hosszú távra, élnek egyik napról a másikra valahogy. Őket szintén nem érdekli, mi lesz a Földünkkel 50 év múlva. (Kormányzati szinten is...)
Alapvetően kellene megváltoznia az emberi mentalitásnak ahhoz, hogy történjen valami. De ez a közeljövőben nem fogy megtörténni.
Két dolog lehetséges a jövőre nézve: A klímaváltozás, környezetszennyezés következményei annyira súlyosak lesznek, hogy amellett már nem lehet simán elmenni, és gazdasági összeomlást is okoz.
A másik egy globális háború (erre is jó esély van jelenleg) ennek következményei megjósolhatatlanok.
De, hogy a probléma nem teljesen fekete-fehér, arra jó példa az elektromos autó. Jelenleg kevés van, mert viszonylag drága, és nincs jól kiépített töltőhálózat, korlátozott a hatótávolság. Most még rendben van. De mihelyst mindenki által megfizethetővé válnak (ez ma kizárólag az akkupakkok fejlesztésén múlik, minden más adott), tömegesen elterjednek, máris lesz egy probléma: bizony, meg is kell termelni az áramot hozzá. Ez ma többségében fosszilis erőművekkel, kisebb mértékben nukleáris, és csak egészen kis százalékban megújuló energiaforrásokkal történik.
A jelenlegi technológiák ezt tudják biztosítani. Lehet, hogy 30-50 év múlva lesz olcsó, tiszta és nagy mennyiségű elektromos energia, (teszem azt, nagy hatékonyságú fúziós reaktorok, a fúziós technológia még igencsak gyerekcipőben jár) emellett 1-2 perc alatt fullra feltöltődő akkupakkok/supercap-ok, de akkor már késő lesz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!