Szétesnek a napjaim, folyton elúszok, elterelődik a figyelmem, a munkában motiválatlan vagyok, húzom az időt a semmire. Hogyan tudnék ezen változtatni?

A háttér: kisgyerekes anyuka vagyok, otthonról dolgozom, ez már a gyerekem születése előtt is így volt. 2 éves múlt a gyerkőc. Konkrétan a munka résszel van gondom. Mindig voltak hullámvölgyeim, amikor nagyon nyögvenyelősen ment, meg voltak jobb időszakaim, amikor nem volt gondom. Most viszont egy ideje gödörben vagyok nagyon, és nem tudok kimászni.

Röviden, amikor dolgozni kéne, mindent csinálok, csak azt nem. Már a gondolatát is utálom, hogy neki kéne állni, hiába tervezem el, hogy a délutáni alvásidőben ennyit fogok haladni, van, hogy mind a 2 órát végignetezem azzal, hogy "na mindjárt, csak ezt még elolvasom". Aztán nem haladok. Aztán este, fektetés után detto. Vannak napok, mikor itthon van a férjem, ő van a gyerekkel, én dolgozhatnék, de ilyenkor is előfordul, hogy feleannyit se haladok, mint kéne. Ezek miatt folyamatos a lelkiismeret-furdalásom, állandóan nyomaszt a felhalmozódott, fejem fölött lebegő meló.

Úgy érzem, hogy ki vagyok égve, nem bírok erőt venni magamon, nem tudok arra koncentrálni, amire kéne. Pedig beleférne, tehát nem az a baj, hogy túl sok, nem is a tomboló gyerek mellett kell csinálni, mert vagy alszik, vagy az apjával van addig. Heti 1 napot be is szoktam menni irodába dolgozni, hogy töltődjek, kiszakadjak kicsit. A férjem tehát maximálisan támogató, biztosít nekem erre időt. Nálam nem stimmel valami, nem találok motivációt azon kívül, hogy hát nyilván pénzt kapok érte.

Hozzátenném, hogy csak a munkát érinti ez a dolog, a gyerekkel lenni imádok, a családi programokat imádom, a házimunkát kínlódás nélkül megcsinálom (vagyis a rám eső részt, nem minden rám szakad). Van hobbim, arra is van energiám. Szóval minden működik, minden rendben, egyszerűen a munkához való hozzáállásomat nem tudom rendberakni, képtelen vagyok tartani az időbeosztásomat. Tényleg meg akarom csinálni, de amikor ott tartok, szétesek.

Ti ezt hogy oldanátok meg?