Hogy álltatok bosszút olyanokon, akik megérdemelték?
Mindig ügyeltem rá, hogy sose okozzak nagyobb kárt annál, mint amekkorát ő nekem.
Példa: egy alkalommal leültem egy parkba, és használtam ott egy kódolatlan WiFi-t. Úgy 20 percre rá jön ki rikácsolva egy tésztaképű negyvenes nő az egyik házból, hogy "mit lopom én az ő netjét". Elmagyaráztam neki, hogy nem lopás, teljesen jogszerű, miért nem kódolja le. De ő csak rikácsolt tovább a tajparaszt szókincsével, hogy mitmerészelsz, ésmostazonnal, mertkülönben. Egy idő után meguntam, és hazamentem, megemlítve, hogy erre még visszatértünk.
Az év utolsó napján, szilveszterkor este aztán a skacokkal, egy kisebbfajta nehéztüzérséget cipelve meglátogattuk őket, három évben sorozatosan 8-10 rakétát és bombát lőttünk be a házukhoz. Egy idő után gondolom megtanulták, hogy igen rossz vicc ismeretlenül tahó proli módon leugatni másokat. Nem ők voltak az egyetlenek, akadt még pár segghülye autista helybéli, akiknek így kellett pótolni a gyerekszobájukat, de remélem tanultak a leckéből.
Még óvodás koromban a lakótelepről több gyerekkel is egy óvodába jártunk, volt aki akkor is mindig rajtam volt és bottal ütött, az évek elfeledtették, aztán ahhoz a munkahelyhez sodorta az élet, ahol én dolgoztam, előjöttek a régi dolgok, neki állt piszkálni hogy gyerekként is kutya voltam, elfutottam mindig, meg hogy mit akarok a kondival kompenzálni a kis farkamat? Már a torkomban volt az a feszítő érzés az öltözőben, és egy boxer alsóban fogtam oda mentem és löktem rajta egyet a szekrény fogta meg, akkor láttam az igazi arcát lefagyott.. Mondom gyere te fa$zkalap, anyáddal együtt verlek össze, ahogy ütöttem már rúgtam is, úgy jött egy idősebb ember elém állni hogy most már be lehet fejezni
Húgom félreismert link barátját is elkaptam hosszú bosszúság után, mert már nem bírtam amit csinálnak, őt úgy kapta el az ütésem hogy el is szédült és a padka szélére ült, mondtam neki hogy látod hova jutottatok, nekem kell rendet tenni, sose bántottalak, ha feljöttél megittunk valamit ha engedte az idő, elbeszélgettünk, és ez a köszönet.
16 éves koromig vékony bátortalan voltam nem álltam ki magamért, ekkor jött a kondi, az eredményekkel együtt jött az önbizalom is, már nem féltem utána.
25F
Fölöttem cigányok laktak. Állandóan ment a dajdaj, rendszeresen leáztattak, este fúrtak-faragtak, ordibáltak. Megkértem őket, hogy legyenek halkabban. Kiröhögtek, rámcsapták az ajtót. Másodjára mondtam, hogy ha nem fejezik be, akkor sírás lesz a vége. Nem fejezték be. Ezen felszívtam a taknyot. Ügyvédet fogadtam, bepereltem az egész bandát, és feljelentést tettem az rendőrségen+ a NAV-nál, merthogy egyik sem dolgozott, de BMW-kel furikáztak. A lényeg, hogy mindenüket lefoglalták+ kilakoltatták őket a francba.
Búcsúképpen odavetettem, hogy jobban jártak volna, ha normálisan viselkednek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!