Rosszfiús rokon?
Kicsit fura a helyzet, de megpróbálom jól körülírni.
16 vagyok, szóval igazából még most vagyok abban a korszakban, hogy ismerkedek a valódi világgal.
Van egy rokonunk, egy 40-es évei elején járó férfi, akiről távolról látszik, hogy nem egy olyan figura, akivel érdemes újjat húzni.
Mondjuk ebben könnyen lehet valami mivel mindig nagyon drága autókkal jár, és sokszor láttam, hogy pisztolyt is hord magával. De úgy alapvetően minden megvan ehhez a külsőhöz, söstét dolgokban mutatkozik, ékszerek stb. Pontosan nem tudom miből él, és sosem firtattam igazából.
Viszont már több esetben is nyújtott hatalmas segítségeket, volt mikor 3 millió forintot adott ajándékba, mikor az autónkat összetörtük, és nem kért érte semmit, de például ballagásomra is kerek egy millió forintot adott, én persze kimondhatatlanul hálás voltam nem tagadom.
Igazából csak nem tudom, hogy viszonyuljak a dolgokhoz. Az látszik rajta, hogy a családért bármit megtenne, számára ez a legfontosabb, a család, viszont az is nyilvávaló, hogy elég keményen benn lehet a dolgokban.
Egy ilyen rokonhoz, hogy illik hozzáállni? Mert tényleg kedves, és alapvetően jó társaság, csak ott van mögötte ez a háttér, amit mindenki tud róla valamelyest viszont szólni senki sem szeretne, egyrészt mert midig segítőkész, másrészt meg családtag. Távolabbi rokonságban is kedveli mindenki, sose kérdeztem, de szeintem másokkalis ilyen segítőkész mint velünk.
Csak olyan furcsa ez az egész helyzet. Ha arra gondolok, hogy bármi baj lenne, akkor az első gondolat az, hogy Ő itt van, és biztosan segítene, ha anyagilag, ha egyéb tekinteben, viszont ott a másik szempont, ha az ember ésszel szemléli a dolgokat, hogy mennyi illegális dolog mozoghat mögötte. Amennyire tudom szerencsejátékban utazik, elgalábbis egy pletyka alapján ezt feltátelezem, csak akkor meg minek nála a pisztoly, pisztolyt azok hordanak, akik készülnek arra, hogy esetleg gond lehet.
Igazából az érdekelne, hogy miként viszonyulnátok egy ilyen rokonhoz? Ha a szívemre hallgatnék akkor azt mondanám, hogy egy olyan rokon aki tényleg igazán szereti a rokonait, és nem sajnálja a segítséget sem tőlük, bármi is legyen az ha meg az eszemre, akkor az lenne, hogy minél jobban kimaradni az egészből.
Igazából attól tartok, hogy a szívemre fogok hallgatni, mivel attól független, hogy alapvetően kedvelem és zeretem, még egyfajta biztonságérzetet is ad, hogy ha bármi van így vagy úgy biztosan el utdja intézni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!