Gáz, ha huszonévesen valaki a munkájának él?

Nem.

Utálom én is az ilyen embereket és a nagy többség pedig ilyen, megakarja mondani, megakarja mutatni, hogy neked mi a jó, aszerint kell, kellene élned ahogyan ő azt elképzelte, az viszont már kevésbé sem érdekli, hogy neked az jó e vagy sem, a lényeg, hogy ő mint kívülálló boldog legyen. Ez egyfajta önzőség, butaság. Mindig mondom, hogy a saját háza táján, a saját gyerekének, a saját rokonának. Az ilyen típusú emberek általában több kárt okoznak, mint hasznot.

Az ilyen viselkedéssel nálam azt érte el a rokonság hogy kerülöm őket amikor csak tehetem.

Nekem például egyik kényes téma az egyetem. Sok év után otthagytam, elmentem dolgozni, szeretem amit csinálok, fejlődök is benne, és 6 számjegyű, 3-assal kezdődő fizetésem van.

Mégis a rokonság úgy tekint rám, mint valami vesztesre. És mindig jön a lesajnáló kérdés hogy mikor lesz már diplomám. Kaptam már olyat, hogy diplomázzak le mert akkor 10 %-al magasabb lesz a fizetésem...WTF? Vagy hogy ideje lenne már önállósodnom...WTF?

Vagy konkrétan mondják hogy miért nem hagyom ott a munkát és megyek vissza egyetemre lediplomázni? Én meg nem értem hogy lehetnek ilyen hülyék. Ők persze kézzel-lábbal kaparnak hogy megtartsák a szaros kis állásukat, amit utálnak, de a másiknak simán megmondják hogy "hagyd ott". Szereted az állásod? Nem baj hagyd ott. Jól fizet? Nembaj, hagyd ott.

És miért hagyjam ott mondhatni álmaim munkáját? Hogy szenvedjek egy olyan egyetemen ahol nem akarok, és kapjak egy olyan végzettséget, amit nem fogok kihasználni. Nem mellesleg még rosszabbul is keresnék vele...

Másik nekem is a család és barátnő. Kezdjük ott, hogy bűn ronda vagyok, az önbecsülésemet évtizedekig építette le a saját családom, aztán betolnak ilyet hogy mikor csajozok be? És a kifejtem, hogy nem éppen a nők kedvence típus vagyok, akkor meg én vagyok a hülye. Na meg ők persze nem tudják mennyi csalódás, sikertelen randi, elutasítás van a hátam mögött, csak dobálóznak a szavakkal.

A család meg a másik téma. Mikor lesz már családom? Én meg közlöm hogy albérletben is csak szobát bérelek, pár éve dolgozom, ennek megfelelően alig van megtakarításom, saját magamra sem költöttem még szinte soha semmit. Vagy mikor azzal érvelnek hogy "jajj az XY is nézd meg ott van öreg korára egyedül".

Én meg ilyenkor visszavágok a család centrikusoknak, hogy "Bocsi, de te elváltál, nem?" "A férjed alkoholista volt, nem?" "Téged a saját gyerekeid utálnak és szóba nem állnak veled, nem?". Vagy saját példám, hogy egy alkoholista apa mellett kellett felnőnöm, mert a "család az első".

Ilyen háttérrel totál nem is vágyom családra, lehet később fogok, de gyűlölöm ezt, hogy próbálnak finoman-keményebben rám erőltetni olyan döntéseket amik alapvetően változtatják meg az életem.

NEM, - és legyél is büszke erre! Egyre kevesebb az olyan mentalitású ember, aki szereti si csinálni azt a munkát, amelyet végez.

Jómagam katona vagyok és létráról szarom le a véleményezéseket, - amit csinálok, az a hobbym is egyben, szeretem, és profi szinten teszem meg akár éjjel negyed háromkor is úgy, hogy nem várok érte extra juttatásokat, külön elismerést.

EZ A DOLGOM! EZ A HIVATÁSOM! EZÉRT ÉLEK!

Még annyit hozzá tennék, hogy a többség alapból úgy áll hozzá, hogy a munka csak valami kötelező rossz lehet, aminek kötelezően arról kell szólnia hogy napi 8-10 órában mást sem csinálsz, csak szenvedsz a pénzért.

És ebből kiindulva mindent természetellenesnek vesznek ami nem ilyen. El sem tudják/akarják képzelni hogy a munka hobbi is lehet, szerethető is lehet, érdekes is lehet.