Miért tűnnek el a férfiak?
A távollét olyan mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja.
Németeknél úgy mondják: Andere Städtchen, andere Mädchen.
2.: Elgondolkodtató amit írtál, én is azon kezdtem el dolgozni, hogy ne emésszen fel a magány, de mégis valahogy megrémít, ha arra gondolok,hogy úgy gondolkodjak mint te.
3. :Nem gondoltam, hogy egyszerű menet lesz, de azt sem vártam róla, hogy szó nélkül megszakítja velem a kapcsolatot.
Szia. én 30 éves vagyok, aki az előbb írta ezt a dolgot, hogy inkább él egyedül mint hogy nőre vadásszak, én is ugyan ebbe a cipőbe járok, mint a hogy ő, de én mindig adok lehetőséget mindenkinek. Tehát hogy annak ellenére is, hogy az élet mindig a rúd oldalát tapasztaltam eddig, meg szinte abba is nőttem fel.
Mert nekem nem volt jó gyerek korom, a rokonaim olyanok amilyen, családom is. Akkor ne beszéljek igaz gyerek kori barátomról aki fa képnél hagyott, és igen a szerelem, aminél már majd nem A-B-C listába kategorizálhatnám a nőket kik úgy jöttek ahogyan mentek is el.
És Valamiért talán ezért is ítélem el a magyar nőket, mert nem érdekük lett az hogy miként éljenek becsületesen. De ugyan úgy vonatkozik magyar férfiakra is. Tehát a legnagyobb probléma az, hogy a két nem kit toll egymással.
A férfiak a szex mániákus hozzá állásukkal, és hűtlenségükkel, de egyben a nők is, a tömérdekni értelmetlen elvárásaikkal. De lehet ez fordítva is írni, hogy nő a szexmániás, és a férfi a több el várású, de meg annyi dolgot lehetne ide írni.
Én a magyar ember viselkedését élet fel fogását ítélem el ilyenkor bennük. Hol voltak azok mikor anno nagy szüleink is éltek hogy hagyomány tisztelet tudók, erkölcs stb stb? Lehet régi módi felfogás, de sokkal magabiztosabb, és stabil jövőt diktált még az a rendszer, mikor az emberek nagy becsben tartották az élet ilyen részeit is.
Most mi diktál? A nyugati kultúra, amit még a mai napig is nem bírom el fogadni és hogy a szerint éljek, mint azok a majmok. De ha úgy élhetnék mint a régi időben, vagy jó példa Japán, ahol alapból a törvény az úr, és ott nincs olyan hogy tiszteletlenség - hűtlenség - megalázás, ott az olyan embert ki is közösítik. Ami nem is baj, mert legalább meg tanít normális életet élni.
De nálunk sajnos nem ez a fajta élet felfogási rendszer van, és a hogy én a magyar viselkedést jellemezni szoktam, az a tipikus magyar arogancia. Le nézed a másikat, többre tartod magad, csak te lehetsz a jó, téged kényeztetni kel, adjam meg a tiszteletet is, az igazi példa kép?! Na neeeee
Én tudom mi a baj, és jól mondták azt is, hogy igen a magyar ember okos ember. Ebbe semmi kétségem nincs. De hogy hogyan bas...k ki egymással arra van esze igen, és ez érthető Politikára - családra - barátokra - párkapcsolatra is. És míg a magyar ember, nem hagy fel végleg a nyugat divatnak, annak viselkedési fel fogásaival, élet stílusával végleg, és nem állnák végre át olyan élet fel fogásban mint a Japán társadalom amit ne muszáj olyan kő kemény életet élni mint ők, de lehetne szabályok szerint is élni, csak logika ésszerűség semmi több nem kéne ehhez.
Akkor talán meg változna végre az a néző szempont, hogy miért ír egyre több magyar ember olyan kérdéseket, hogy ez miért van, miért bántott meg, mért hagyott el, mért csalt meg, miért így miért úgy, legalább tűnnének el ezek. Ki menni úgy az utcára hogy látnám végre hogy a magyar ember nem a másik magyaron tapos, ha nem harmóniában élnének együtt.
Nem úgy mennék el dolgozni, hogy ha új is vagyok hogy már a gyomor ideg kerülgetne, ha nem úgy fogadnának és segítenének, mint ha szinte testvéreim közzé mennék, mint a családban. Látnám az, hogy több szerelmes írná milyen boldog vagyok mert ez és az történt velem, és nem azt hogy ki hogyan csalódna, és lenne lehetőség tényleg párkapcsolatokra, nem az hogy a nők és a férfiak külön csoportosulnának. A politika nem háborúba torkolna, és a kormány tényleg azért hajtana, hogy mi is fejlődnék mint más nagy országok, új technológia és megint csak Japánt sorolom ide.
És míg valaki meg ide nem írná hogy hülye Amcsik szerintem fogja be mert tőlük sokkal több és jót lehetne tanulni példát, mint majmolni Amerikát azt semmire kellő országot, ami csak pénz űzés és a divat meg a mi tudom minek meg szállottjai.
Tehát mondom elsőnek fel kel hagyni ezekkel a nyugati szokásokról ,és új élet fel fogásban gondolkodni. Mert ha itt még nem is, de én már bele gondoltam mi lesz így Magyarországgal ha nem tesz senki semmit ezért, vagy egy veszélyesztetet társadalomnak fognak nyílvánitani, ahol a magyar népesség száma szép lassan el kezd majd csökkenni. Aztán a jövő nemzedékei ha ezt a fajta élet stílust követik vagy mér rondítsák jobban, teljesen tönkre fogják tenni és még nemzeni se fogunk majd. Aztán majd igen vakarjuk a fejünket, vajon miért történt ez így.
Én pont ettől félek leges legjobban, hogy a magyar ember ön pusztításba kezd, és már ennek jelei kezdenek meg mutatkozni, kezdve az hogy egyre nagyobb a nyomás a kormánytól, családok mennek tönkre, de még akkor is ha összese hajlandóak fogni, barát barátokat bántanak meg, szerelmes párok mennek tönkre figyelmetlenségek folytán, és kapcsolatok se alakulnak majd újak se, mert inkább a élnek boldogtalanul mint boldogul.
Tehát nincs miről addig beszélni hogy miért tűnek el a férfiak? Vagy mi másik témánkba ,miért nem írnak ránk a nők társkereső oldalakon, vagy miért nem állnak szóba velünk? Lehetne ezt még fokozni, de addig míg mi magyarok nem fogunk össze és teszünk a jövőnkért, és úgy nevelnék a jövő generációját is hogy normális életet éljenek.
Addig nem marad más, csak káosz és értelmetlenség...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!