Mivel tudnátok egy kicsit bátorítani?

Régi vágyam, hogy kórházban lévő gyerekeknek olvassak fel mesét. Erre van is lehetőségem, már csak egy megfelelő időpontot kellene kinéznem. Viszont tisztában vagyok azzal, hogy ehhez is nagy lelkierő kell. Én pedig eléggé érzékeny vagyok, ha valaki sírni kezd, előfordulhat, hogy én is sírok. Ha nem is ott helyben, de miután kijöttem a kórházból, lehet, hogy előtörnének belőlem az érzelmek.

Azzal győzködöm magam, hogy ebben a helyzetben nem én vagyok a középpontban, hanem a gyerekek boldogsága. Ezért inkább arra törekednék, ami ennek a lényege is, hogy akinek felolvasok, ő boldog legyen, mosolyogni lássam. Nem érdekelne, ha hazajőve aztán sírnék is (akár a boldogságtól, akár mástól).

Ami talán jobban visszatart, hogy félek a kórházaktól. Már csak a kórház szaga is képes rám úgy hatni, hogy émelyegni kezdek, rosszul leszek. Ezt hogyan tudnám legyőzni? Van bármilyen módszer, amivel el tudom terelni a figyelmem?

Tényleg nagyon szeretnék meseolvasónak menni, mindig is szerettem segíteni másokon, főleg gyerekeken. Úgy gondolom, hogy valamilyen módon biztosan félre tudom tenni a saját érzéseimet, félelmeimet azért, hogy csak az ő boldogságuk lebegjen a szemem előtt. Csak még a módszert nem találtam meg erre.