A hajléktalanok miért nem dolgoznak?

A hajléktalanok is sokfélék, mint minden ember. Van, aki a körülményei, rossz döntései áldozata, és dolgozik, igyekszik egy lehetőség szerint normális, emberi életet élni. Tisztességesen viselkedik, igyekszik tiszta, ápolt lenni.

A másik véglet, aki inkább be sem megy a szállóra fürdeni, mosni, mert ott nem lehet piálni, inkább az utcán fetreng koszosan, kukázik vagy lop. Keresi a bajt, folyton megsérül részegen és hetente mentőt hívogat, a mentőbe vizel, köpköd, trágárkodik. Ha ételt adsz neki, felháborodik, hogy neki pénz kell.

Ez a lelki fejlettségi szinttől függ. Az utóbbi kategóriába tartozó hajléktalant akkor sem lehetne megmenteni, ha rendszeresen nagyobb összegű támogatást kapna, mert nem tudna élni vele, elkártyázná, elinná stb.

Az első kategóriába tartozó hajléktalan valahol az első kategória áldozata is, mert egy kalap alá veszik őt velük.

Jó lenne pedig őket kihúzni ebből a helyzetből, akik érdemesek rá.

"első hónap után fizetésből, azért már tudna fizetni egy albérletet meg normális ruhákat.. "

Te hol élsz, ember???!

Első GYARI fizetésből?? Megkapja kb a minimálbért 75-79 ezer körüli alamizsna összeget.Az albérlethez ha nem tudnád, kauciót kérnek, kiperkálhat egyszerre, 2-3 havi lakbért, az már eleve több lenne, mint a fizetése.És még vegyen belőle ruhát, meg még ennie is kellene néha, ha már gürizik, nem gondolod? Ezt kalkuláld már ki légyszíves egy minimálbérből!Hát az első 1-2 hónapban biztos nem fog albérletbe menni, max egy putriba.

Változò.

Èn alapvetően nagyon sajnálom a hajlèktalanokat, de többfèlekèpp viszonyulok hozzájuk.

Vannak a fetrengős, büdös, undorìtò, kötekedő csövesek. Ezeknek nem tudom milyen èletösztönük van, èn a helyükben Dunába vetnèm magam, mert innen tènyleg nincs már visszaùt.

Vannak a normalisbbak, akik tesznek valamit. Pl. van Pesten aki gyufábòl kèszìt szenzáciòs dolgokat ès azt árulja, pl ez nagyon szimpatikus dolog nekem. Vagy pl. dolgoztam mèg 2 ève gyárban MEO-skènt, volt egy hajlèktalan aki Miskolctòl gyalogolt/stoppolt el Budapestre, mert hallotta hogy van felvètel, ès ingyenes szállás is van. Ès felvettèk, azòta is ott dolgozik, havi 150-170 megvan neki ès ingyen lakik, nagyon jòl összeszedte magát az èvek alatt. Vagy ismertem egx fiatal srácot aki hajlèktalan volt, egy jòtevő kivitte Nèmetországba èpìtkezèsekre melòzni, azòta mèg hallottam tanult is kint ès már nem segèdmunkás, hanem jobb munkája van, jòl èl.

De sajnos kevès az, aki dolgozni is akar.

Bp. Corvin negyed metròaluljaroba lakik egy fiatal pár èvek òta alig 20on èvesek, ès kèrdem èn mièrt nem dolgoznak? A lánynak a szülei könyörögnek hogy költözzön haza, tudnának neki munkát stb. De nem akar. Mert neki többet èr a csöves párja, meg a heroin. De saját szemememmel láttam, hogy egy nagy bundás nő 20ezreseket adotz oda nekik, meg Whiskas macskakaját a cicajuknak, meg kèrdezte mit hozzon mèg? Ès gondolom nem 1 ilyen támogatòjuk van. Hat a csajnak sokszor frissebben melìrozott a haja mint nekem :D

Na az ilyet nem támogatnám, mert lenne otthona, dolgozhatna, csak egyszerübb az utcán drogozni,mint napi 8-10 òrát dolgozni.

Szòval te döntöd el kinek adsz, fele ilyen fele olyan.

Voltam fiatal nőként 2009 nyarán hajléktalan.3 hónapig nem volt hova mennem, legtöbbször a volt albérletem lépcsőházában aludtam. Amikor volt egy kis pénzem, (szórólapozásból ) volt hogy az egész éjszakát non-stop internetkávézóban töltöttem minden alvás nélkül. Munkát kerestem, bármit elvállaltam volna( kivéve szexuális szolgáltatás ), de sajnos nem vettek fel sehova. Soha nem csapódtam hajléktalanok közé, nem kezdtem el vedelni, nem kéregettem. Egyszerűen csak elvoltam magamban, végigjártam minden nap fél Budapestet, céltalanul bolyongtam. 1 váltás nadrág, póló, melltartó volt nálam, plusz mindig vettem kb 2 hetente 10db bugyit a kínain. Mosodában mostam ki a ruháimat, fürödni sajnos nem tudtam, ezért általában eldugott helyeken mosakodtam, mostam fogat, fésülködtem, tehát próbáltam magam szinten tartani. Nem akartam, hogy bűzölögjek.

Szerencsémre nyár volt és éjszaka sem volt olyan hideg. Volt egy lenge kabátom, ha hűvösebbre váltott az idő, azt vettem fel.

Tudom, hogy 3 hónap nem nagy idő annak, aki már évek óta utcán van, de nekem maga volt a pokol. Senkinek sem kívánom.

És hogy miért kerültem utcára 20 évesen? Mert érettségi után ki lettem dobva otthonról, ahol a tesómmal éltem édesanyám halála után. 17 éves koromig ki volt nyalva a seggem, nem tanította meg senki, hogy mi az az élet. Pesten volt munkám, ami egyik napról a másikra becsődölt. Nem tudtam albit fizetni, kész meg is volt a baj.

A hajléktalan időszakom harmadik hónapjában találkoztam egy nagyon értékes emberrel, aki csak úgy leszólított az utcán, mert társaságra vágyott. Összebarátkoztunk, elmondta, hogy nincs sok barátja, mert előítéletesek vele a bőrszíne miatt. Ő gy fekete szudáni lány. Kiválóan beszélt magyarul, mert már 4 éves kora óta Magyarországon élt. Ezután többször is találkoztunk, nagyjából 2 hét után tudta meg, hogy nincs hol laknom, ekkor ledöbbent, mert nem látszott rajtam az, hogy utcán élek. Felajánlotta a segítségét, elfogadtam. Nála laktam 5 hónapig, amíg olyan szinten helyre rázódtam, hogy ki tudtam venni egy albit, és kaptam munkát. Természetesen utána megháláltam neki mindent, a mai napig a legjobb barátnők vagyunk. Bár távol élünk egymástól, mert kiköltöztem külföldre, de heti szinten beszélünk.

A történetemet azért írtam le, mert sokan azt gondolják, hogy a hajléktalanságból akarattal fel lehet állni. Szerintem az nem elég, kell a segítség. Nekem sem ment volna nélküle. Én a mai napig hálás vagyok a megmentőmnek. Nélküle még mindig ott lennék, ahol voltam.