Ti 20-25 évesen hol tartottatok az életben?

24 vagyok.

Egyetemből rosszabb esetben még másfél év van vissza és átcsúszok fizetősre. Jobb esetben, jövő ilyenkor végzek.

Anyagi helyzet terén a nullán állok. Szülői válás miatt a családi kassza szinte semmi. Műszaki szak mellett, dolgozni sem tudok. Se kocsi, se lakás, se megtakarítás.

Szerintem ne parázz ennyire a dolgon. Simán válthatsz még szakot vagy mehetsz OKJ-ra. Nem hiszem, hogy olyan sok ismerősöd végzett 21-22 éves korára és szerzett olyan jó állást. Alapvetően jól jövedelmező szakokon rengetegen csúsznak, pályakezdőként meg nem kapnak sokat. Akiket látsz, azoknál általában adva volt a dolog. Nekem is rengeteg szaktársam van, akiknek tök jó autójuk és lakásuk van, de még egy napot nem dolgoztak. Ne hozzájuk mérd magad, hanem magadhoz.

Kicsit túlkoros, 26 éves vagyok :)

Van két diplomám, nemrég óta dolgozom. A munka , visszajelzések alapján nem igazán megy.

Kis cégnél dolgozom, kis fizetésért.

Nekem kevesebb félretett pénzem van. Kocsira gyűjtök. Jogsim, nyelvvizsgám van.

Lakásom, szülők révén szerencsére van.

Párom kb fél éve nincs.

Fél évet én is csúsztam az egyetemen, de senki nem jön rá.

22 évesen tök fiatal vagy, semmiről sem vagy lemaradva.

Szokj le arról, hogy másokhoz hasonlítgatod az életedet, semmi értelme, és nem leszel tőle produktívabb, csak elkeserít.

Biztosra veszem, hogy 22-25 éves embernek a saját lakás nem saját erőből, hanem inkább szülői segítségből jött, amivel nincs semmi baj, de nem mindenkinek van ilyen háttere, éppen ezért tök fölösleges ilyenen izgulni.

21 évesen kettétört az egyetemi álmom egy magánéleti válság miatt, a diploma előtt 1 félévbel abba kellett hagynom az egyetemet. Jobb híján mekiben kezdtem el dolgozni, a gondok elmúltával pedig új érettségire készültem, hogy más szakra mehessek. Az ölembe pottyant egy személyi tolmácsolni állás (angol felsőfok itt is), illetve volt 1,5 millió forint örökségem. 23-24 éves korom között a munkahelyemen kilátásba helyeztek egy nagyon durva pozíciót, azzal a kikötéssel, hogy a tanulmányaimat hagyjam abba, koncentráljak oda - ez megtörtént de a fonokomet átverték, így nem lett semmi az egészből. Én viszont azt hittem sínen vagyok, így elköltöztem egy patkánylyukba, az összes megtakarított pénzem ráment 2 év alatt. Kozben képeztem magán autodidakta az engem érdeklő dolgokból. A vőlegényem szakított velem, depressziós lettem, 25 évesen fogalmam sem volt hogy mi a xar értelme van ah életnek. Aztán elkezdtem a hobbimról blogolni, - blog oedig vállalkozássá nőtte ki magát. 125-ös IQ-m van, talpraesett vagyok, diplomám mégsincs. Viszont megtanultam járni a jégen az adott korulmenyek kozott. Most 28 vagyok, havi 400-500ezret keresek a hobbimmal és ez a szám folyamatosan nő. Lett egy csodálatos párom, hamarosan családot alapítunk.

Olyan NINCS hogy ne tudj felállni, de te még csak nem is vagy igazán bajban. ;)

21 vagyok, én is egyetemre járok. Jogsit most csinálom, angol-német felsőfokúm van. Van most barátom pár hónapja, van baráti társaságom.

Ennek ellenére én sem szeretem, amit tanulok, egyre jobban elidegenedek tőle, ugyanis rengeteg igazságtalanságot tapasztalok itt az egyetemen. Nem úgy osztályoznak, ahogy kéne, én megbukok, aki negyedannyit tud, mint én, az átmegy, stb... Ezt a félévet úgy néz ki én is elrontottam, nem tudom, mennyit fogok csúszni... Tudom, hogy ezek a dolgok egyetemen megesnek, és látom, hogy mások ezerszer jobban kezelik a bukást, mint én. Talán azért van, mert úgy érzem, velem egész életemben elhitették, hogy okosabb vagyok, mint az átlag. Tinédzser koromban ez volt az egyetlen dolog, amitől önbizalmam volt, és most már ez is homályosulni látszik, ahogy veszítem el a tárgyakat, amikre teljes napokat és éjszakákat tanultam. Úgy érzem, mintha kezdene kicsúszni az egész a kezeim közül, és már nincs is igazán kedvem tanulni a harmadik vizsgaalkalomra a két elbukott után. Nem bírom kezelni az igazságtalanságot, egyszerűen nagyon rosszul érint. Tudom, vannak ennél rosszabb dolgok is, de nekem ez az időszak (annak ellenére, hogy amúgy a szociális életem ennyire jó még sosem volt, konkrétan ennyire szerelmes még életemben nem voltam és imádom a barátaimat) egy hatalmas kudarc és pofáraesés. És azt sem tudom jelenleg, hogy szeretném-e folytatni, szeretném-e vállalni ezt a sok bukást (szó szerint néha), vagy inkább hagyjam azt a szakmát, amit mindig is csinálni akartam és menjek ki külföldre dolgozni jó pénzért és szabadon.

Egyetem 2.évében, kollégiumban lakom, van megtakarított pénzem, nyaranta dolgozok, évközben ösztöndíjat kapok amiből már részben eltartom magam, van egy felsőfokú nyelvvizsgàm:), egyetem mellett szakmát is végzek

Párkapcsolatom nincs. Nem talált rám még eddig a szerencse ilyen téren, de nem is baj annyira mert nem terveztem elköteleződni