Mihez kezdjek az életemmel? Pszichológiai esettanulmány. (Hosszú).

Tegyünk tisztába valamit: úgy látod, hogy magyarul írok - de nem. Egy teljesen más nyelvet beszélünk, és semmi módja nincsen annak, hogy megértsük egymást - úgy, ahogy szeretnénk.

Nem várok választ a kérdésemre, mert nincsenek válaszok. Sőt, ha számításba vesszük, hogy teljes mértékben képtelen vagyok az önkifejezésre, akkor kérdések sincsenek. :)

Most, hogy elég értelmetlen hülyeséget összehordtam, itt van még:

Felkeltem 6-kor, mert vizsgám lett volna ma, de nem mentem be. Képtelen voltam rá. Egészen mostnáig az ágyamban feküdtem, mert valójában semmi okom sincsen felkelni. Semmi értelme sincsen - mint ahogy semmi másnak sem. Nem akarom elvégezni az egyetemet, és nem akarok dolgozni sem, és nem akarok itthon maradni sem. Nem akarok élni, és nem akarok meghalni sem - ha az öngyilkosság megoldás lenne, már rég megtettem volna. Nem az. Mégis, mi értelme lenne megszerezni "valami nyomorult kis bölcsész diplomát"? Pénzt egyébként sem keresnék vele, ha lenne, és ha nem végzem el, legalább nem kell részt vennem a rendszerben, amit úgy gyűlölök.

Pontosabban, a gyűlölet nem jó szó - persze egyetlen szó sem jó -, hiszen nem tudom, hogy tudok-e egyáltalán gyűlölni még. Alexithymia. Sokkal inkább: egyszerűen rosszul vagyok a modern világtól. Nem, ez nem azt jelenti, hogy mint azok a langymeleg úgynevezett "tradicionalisták", szeretnék visszamenni az időben néhány évtizedet, "mikor még minden jó volt". Nem.

Akarom látni, ahogy elpusztul. A modern világ.

"Everything of to-day — it falleth, it decayeth; who would preserve it?! But I — I wish also to push it!

Know ye the delight which rolleth stones into precipitous depths? — Those men of to-day, see just how they roll into my depths!

A prelude am I to better players, O my brethren! An example! DO according to mine example!

And him whom ye do not teach to fly, teach I pray you — TO FALL FASTER!"

Nem csak néhány évtized, ha évszázadokkal és évezredekkel szeretnék a múltban élni. Nem vágyom sem a degenerált 20-as, 30-as évekre, sem az 1800-as évekre, sem a gusztustalan és ronda keresztény középkorra. Ha választhatnék, még jóval a gusztustalan keresztény fertő elterjedése előtt, még jóval a rómaiak pusztítása előtt, messze, messze északon, annyira északon, ahová innen Magyarországról nem igazán költöznek emberek, mert "ott olyan furcsa, és hideg, és távolságtartó emberek laknak, és ott egyedül éreznéd magad". - Beteges szükség a társaságra, mert irtóznak a magánytól, mert tudják, mit látnának odabent, ha a magány rákényszerítené őket, hogy ne csak kifelé nézzenek...

Egyedül vagyok. Igazából, egész életemben egyedül voltam. Ez valójában nem túlzottan különös aspergeresek körében. Persze, ki tudná, hogy aspergeres vagyok? Egy úgynevezett "autista"? Hiszen nem folyik a nyálam, és a definícióik szerint értelmi fogyatékkal sem rendelkezem. Ki látná meg ezt egy magas, kopasz-bőrkabátos-szakállas emberen? Sajnos ez úgy összetöri a sztereotípiát. Vicces polgárt pukkasztani ezzel a kinézettel, az egyetemre menet jönnek szembe a "rendes, civilizált emberek", és bámulva csodálkoznak; bizonyára hasonló megvetéssel és megszeppentséggel, mint a rómaiak az úgynevezett "barbárokra". Kereshetünk benne igazi mélyfilozófiát is; ahogy ők a fejük tetején hordják a hajukat, úgy én az államon/arcomon. Az ellentét/különbség ég és föld. :)

Azt gondolod ez nem vicces? Ebben az esetben azt javaslom, hogy vess egy pillantást a TV csatornáidra, amit nézel, ezután pedig; hogy nem kellene kövekkel dobálóznia annak, aki üvegházban él. :)

Vagy a legjobb, ha ki is vágod a TV-t a kukába, ahová való.

Nem ez az oka annak, hogy egyedül vagyok. Egyszerűen képtelen vagyok beszélni emberekkel, és képtelen vagyok a szemükbe nézni. Nem azért, mert nem tudok beszélni - tudok -, hanem mert egyszerűen nincsen mit mondanom nekik. Túlságosan sivárok, túlságosan egyszerűek és érdektelenek. Képtelen vagyok a szemükbe nézni, szemkontaktust fenntartani, mert ha a szemébe nézek valakinek, azonnal elfognak azok az érzések, amiktől egy egészen pontos képet kapok arról, hogy milyen ember ő. Persze ezt elmondani nem tudom, mint ahogy igazán semmit sem, hiszen ahogy a legelső mondatomban emelítettem, nem is beszélünk ugyanazon a nyelven, még ha a "kódolás" alapján ugyanaz a nyelv is lenne... Amiről én beszélnék velük, az miatt ők kinevetnének vagy őrültnek tartanának, a kormány - vedd észre az egyesszámot - pedig világszerte - mármint, az úgynevezett "civilizált világban" - börtönbe zárna, mert nem vet túl jó fényt rá. Több ezren ülnek börtönben hasonlókért egyébként, ebben a percben is.

Hogyan is beszélhetnék azzal egy nyelvet, aki nem érti mit jelent hogy "HailaR WôðanaR!"? Olyan emberrel, aki nem tudja miről szól az Iliász? Olyannal, aki nem tudja kicsoda Hüpátia? Aki nem tudja, miért harcoltunk a világháborúkban? Aki nem ismeri a Yule-t? Olyannal, aki nem tudja kicsoda FraujaR? Aki nem tudja micsoda Hyperborea, és Thule?

Sorolhatnék még ezer kérdést, és elérkezne egy pont, mikor a nagyobb tömeg is úgy gondolná, hogy tudja miről beszélek. Mert azt gondolja, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük - pedig nem. Ahogy Tolsztoj mondta, "azt a legnehezebb meggyőzni valamiről, aki azt hiszi, hogy tudja az igazságot". Azt hiszi - vagy elhitették vele? :)

Őszintén nem látok egyetlen célját sem az életemnek. Talán örülnék, ha láthatnám, ahogy széthullik a modern világ - mint ahogy néhány éven belül fog -, de mi értelme lenne? Még az sem támasztaná fel Akhilleuszt, nem építené újjá a szent ligeteinket, nem hozná vissza Vercingetorix-et, sem Ívarr-t. De kétség kívül kielégítő lenne, és évezredek után, végre; felszabadító. Adna a népünknek - a maradéknak - egy úgy esélyt. Mármint, ha feltételezzük, hogy nem változik a bolygó valami rádioaktív temetővé.

Igazán nevetséges az is, hogy úgynevezett "magyar nacionalistaként" egyáltalán semmi érzelmi kapcsolatom sincsen sem "a magyarokkal", sem "Magyarországgal". Őszintén, nem is gondolkodok magyarul; legtöbbször angolul - amivel egyébként sokkal jobban és könnyebben kifejezem magam, mert a szavak jelentéseit az értelmemen keresztül tanultam, szemben a magyarral. Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem igazán szeretem a magyar nyelvet, sem a magyar kultúrát, sem a történelmünket, sem a himnuszt, meg semmi egyebet sem. Tiszteletben tartom azokat, akik igen: mármint azokat, akik szeretik ezeket és emellett az értelmi szintjük meghaladja az átlag "egyenlítő-mentén-élő-lakosét" (csak, hogy poltikailag teljes mértékben korrekt maradjak; mert ha nem tenném...!).

Születésem óta nagyon erős kapcsolatot érzek a világ két szinte és látszólag teljesen ellentétes pontjával; Görögország, és Skandinávia. Nem csak a földdarabokat értem ez alatt. Az embereket, a kultúrát, a nyelvet, a történelmet, a vallásukat, a hagyományaikat, mindent. Természetesen megemlíthetném Germániát és Galliát is, de ők - mint a görögök - eredetileg mind északról származnak; pontosabban, az északiak származnak Galliából. Neander.

Ezt talán az magyarázza, hogy görög és német vérem is van. A családom görög része akkor menekült Magyarországra, mikor sikerült kiűzni a törököket. A német részem erdélyi sváb.

Az egyetlen értelem, amit találok ebben az egészben, az a könyveim olvasása, és minél több könyv vásárlása - persze, csak amíg van még ösztöndíjjam. A másik dolog egy földdarab vásárlása lenne, távol mindentől, ahol a családommal - ha lenne - egyedül élhetnék, távol mindentől, ami "modern". Pénz természetesen nem kellene, hiszen nem lehet megenni, fűteni nem jó, és ruhának sem. Sajnálom azt a rengeteg iskolában elvesztegetett évemet, hiszen helyette tudhatnám, hogyan kell fából házat építeni, hogyan kell megtermelni a saját élelmemet, hogyan kell állatokat tartani, és így tovább - ezer és ezer összehasonlíthatatlanul hasznosabb tudás, mint bármi, amit az iskolában tanítanak. És azokat az éveket már sosem kapja vissza senki - esetemben azt a lassan 15 évet, ami teljesen haszontalanul elfecsérelődött.

Hogy tudták elhitetni a szüleinkkel, hogy az élet értelme az, hogy minél kényelmesebben éljél? Mert ne hagyd magad megtéveszteni: azért kell iskolába járni, hogy jó munkád legyen, minél inkább támogasd a fennálló rendszert, és hogy minél nagyobb morzsát kapjál tőle. Hogy a banké minden és nem hagysz hátra a gyerekeidnek semmit, mert neked sincsen semmid? Nem számít, most itt van.

A "család" útjába leginkább szintén a modern világ áll, illetve a reakcióm erre a modern világra. Eszem ágában sincsen valami beteg, torz lelkű feministával lenni, és a legrosszabb, hogy a feminista másik véglete a keresztény szende szűz, aki a lelkében a kereszténység miatt ugyanannyira torz és sérült. Évekkel ezelőtt meglehetősen sok elvárással néztem a nőkre, mára egyetlen elvárásom van csak: legyen megszelídítetlen. Legyen vad. Ha azt mondják neki: "feminizmus!", ő mondja azt: "FREYJA!". De nincsenek már ilyen nők.

Pedig én igazán megküzdenék értük a sárkánnyal, mert ha meg is öl a sárkány: veszíteni valóm úgy sincsen, és legalább úgy halok meg, hogy csináltam valamit. Ha harcolhatnék egy sárkány ellen, csak és kizárólag győzhetnék.

De már nincsenek sárkányok, mert nincsenek nők, akik akár csak sárkányoknak kellenének.

Szeretnék gyerekeket - sokat, legalább négyet, de inkább még többet. Ha tudnék, örökbe is fogadnék apró, kék szemű és szőke hajú harcosokat. :)

Na de a másik oldala: én kinek kellenék? Vicces. Inkább: miért kellene nekem valaki? Miért csinálnék egy nyomorultból - magamból - több nyomorultat?

Fogalmam sincs, hogy a reményem, hogy találok egyszer egy nőt, aki érti, hogy miről beszélek - hogy ez egyszerűen csak egy fantázia, mert az ember képtelen működni remény nélkül, vagy a valóság, és képes leszek valakivel egyszer teremteni valamit, ami valódi (as in / mint: "létezik").

Ha arrogánsnak gondolsz, az jó. Ne hagyd elmenni azt az érzést, mert az jelzi, hogy indoktrinált vagy. Végre a minap sikerült találnom valakit, akinek sikerült szavakba öntenie azt, amit gondolok erről:

Valamiért senki nem mer tudni semmit. Senki nem mer odaállni. Senki nem mer konfrontálódni. Senki nem mer megbántani senkit, és senki nem mer egyetlen olyan állítást sem tenni, amivel véletlen megbánthat másokat (itt jön a képbe a politikai korrektség szélesebb értelmezése). Ez annyira mutálódott, hogy sikerült elhitetni az emberekkel, hogy bárki, aki azt mondja, hogy TUD valamit, vagy HISZ valamiben, az egyértelműen lenézendő és megvetendő, de legalábbis hülyének kell nézni. Annyira mutálódott, hogy képtelenek vagyunk elmondani egészen egyszerű dolgokat, mert a nyelvünk összecsomózódik a hosszas körülírástól. Valamiért a "vélemény" is rossz dolog lett, ha pedig valaki megváltoztatja az álláspontját valamiről, amiben korábban szilárdan hitt: az pedig szégyen számára. A viták kétségbeesett veszekedések lettek, mert irtóznak az emberek a "győztes - vesztes" koncepciójától, mert elhitették velük, hogy mindenki győztes.

Ha arrogánsnak gondolsz, az jó. Csak gondold tovább.