Hogyan írjak pszichológiai esettanulmányt, ha nincs egy ismerősöm sem?
Figyelt kérdés
Saját esettanulmányt kell írnom, de nincs senki a környezetemben, akiről írhatnék, ugyanis elhunytak, az idegenek pedig nem őszinték, nem nyílnak csak úgy meg. Hogyan írjam meg így? Ti hogyan csinálnátok? Magamról pedig természetesen nem írhatok, sem kitalált történetet.
köszönöm!
2015. febr. 27. 19:28
1/9 anonim válasza:
2/9 anonim válasza:
Számomra egy ilyen helyzetben evidens, hogy felkeresek intézményeket vagy szakembereket, akik esetleg tudnak ebben segíteni. Gondolom egyetemi projekt és nem pedig szabadidős elfoglaltság és nem is önálló posztgraduális kutatás része lenne részedről az esettanulmány megírása, így biztosan akad, aki szívesen kisegít, akár konkrét anyagokkal, akár egy adott pácienssel vagy beteggel. Nyilván ha van egy pszichológusa az embernek, akkor ha ő hoz egy hallgatót, akkor abban azért könnyebb megbízni, mint egy vadidegen esetén.
3/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm, kifelejtettem, h csak felnőttről írhatok. Pszichológus ismerősöm nincs (leszámítva a professzoraimat, de az ő szavaikkal élve " mások egyedül is megoldották, nekem is menni fog" el lettem utasítva), iskolákba nem mehetek, sem kórházakba, barátaim nincsenek, szüleim sem.
2015. febr. 27. 19:39
5/9 anonim válasza:
Miért nem mehetsz iskolába vagy kórházba? És mi akadályoz abban, hogy felkeress egy pszichológust, akinek vannak páciensei?
7/9 anonim válasza:
Rólam is, ha név nélkül lesz:). Hogy működik ez? Kell hozzá személyesen találkozni, vagy elég, ha interneten keresztül válaszolok kérdésekre?
9/9 anonim válasza:
Ne haragudj, de milyen esettanulmány ez? Hányad éves vagy?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!