Miért nem tudok kötödni?

"Tekintsük meg az emberi személyiségfejlődést evolúciós oldalról. Kamaszkorban mindenki rühelli a szüleit. Ez nem véletlen, és nem feltétlenül rossz. A szülőkről való leválást hivatott elősegíteni."

Te meg miről beszélsz? A kérdező egy szóval se említette, hogy utálta az anyját. SZÖVEGÉRTÉS!!! Idézem:

"Edesanyam 13 eves koromban hunyt el de egyatalan nem razott meg pedig nem volt rossz a kapcsolatunk, sokkal inkabb az volt terhes abban az időszakban is hogy nem tudtam mit kellene éreznem igy nehez volt tettetni, csak hogy a családom ne nézzen hulyenek."

A pszihopatákra jellemző, hogy nem bírják elképzelni magukat, más érző emberek tragikus helyzetében és emiatt nem is jellemző rájuk a szorongás.

"Azt a tudatot, hogy csak magadra számíthatsz. Kérdező 20 éves. Ebben a korban pedig nem mindenkinél fejeződik be ez a folyamat."

Igen a kérdező 20 éves, egy olyan életszakaszánál tart, amikor az ember személyisége drasztikusan változik és nem igazán tudja, hogy mit akar. DE a kérdező világosan kijelentette, hogy:

"20 ev soran meg nem futottam bele olyan emberbe akinek létezését ne tudtam volna nélkülözni. Sokszor ugy erzem nem tudok valamiért szívből szeretni, de meg nem sikerult megfejtenem az okat."

Egy átlag 20 éves ember az élete során csak megtanul szeretni és kötődni. A kérdező erre pedig teljesen alkalmatlan.

"A félreértés abból származik, hogy az egyetemek ontják magukból a frissdiplomás agykurkászokat, akik meg is akarnak élni a végzettségükből. A be nem fejeződött személyiségekre pedig nagyon sok hangzatos "betegség" ráhúzható. "

Te hülye vagy! A félreértés nem származik, hanem ered, deee mindegy. Amúgy egy agytúrkász, aki egyetemen (hangsúlyozom:EGYETEMEN) szerezte a diplomáját, az általában nem egy hétköznapi gondolkodású ember, főleg Magyarországon. Ahhoz, hogy felvegyenek az ELTE psziholóhgiai szakára, a legmagasabb érettségi pontszám kell. Erre egy buta ember nem képes. Az igaz, hogy kevés a jó pszihológus és pszihiáter...

"A be nem fejeződött személyiségekre pedig nagyon sok hangzatos "betegség" ráhúzható. "

Egy ember személyisége kb. 25 éves koráig változik. Igaz a kérdező még nem lépte át ezt a szakaszt, viszont a kérdező kijelentette, hogy mindig is ilyen érzéketlen volt. Egyébként nem kell ahhoz egy ember személyiségének telljesen kialakulnia, hogy rájöjjünk, hogy vele valami nincs rendben. Pl: Kiderül egy gyerekről, hogy autista, 25 éves korában is autista marad. Kiderül egy kamaszról, hogy skizofrén, akár egész életét egy neki szánt intézetben kell töltenie, mert kezelhetetlen a helyzete. stb

"40 éve azt mondták az orvosok; egészségese ember nincs, csak rossz belgyógyász. Ma ugyanez a pszichológusokra érvényes."

Szerintem az "egészségese" helyett egészségtelent szerettél volna írni, csak nem sikerült.

Akkor egy AIDS-es ember nem egészségtelen, hanem az orvosok bénák?

Akkor egy aberált ember egészséges, mert biztosan hülyék a pszihiáterek?

Már ne haragudj, de hülyeségeket írsz össze-vissza. Az írásod elárulja, hogy milyen tanulatlan vagy, azaz süt belőled a tudatlanság. Egy tanács: NE BESZÉLJ OLYANRÓL, AMIRŐL NEM VAGY KELLŐEN TÁJÉKOZOTT.

Nincs benned semmi érzelem, szeretet és törődés sem, rossz lehet neked. :( Olyan dolgokat nem ismersz amik nap mint nap körbevesznek minket minden pillanatban. Már ha van kinek átadni :) ezek nélkül el sem tudom képzelni az életemet.

Gyerekkorban sok mindent nem kaptál meg, szerintem, ott kezdődhetett. Családtagjaid , testvéreid vannak?

Utolsó, nagyon ritka az, mikor egy antiszociális személyiségzavarban szenvedő beteg, gyerek kori traumák miatt vált ilyenné. Általában a pszichopatának születni kell.

Egyébként kérdező, a helyzeteden úgy tudsz javítani, ha pszichiáterhez jársz rendszeresen, ÚGY, hogy minden egyes terápián megpróbálsz nem hazudni. De a leghatásosabb az volna, ha megpróbálnál uralkodni magadon. Nem hazudsz, nem manipulálsz másokat, megpróbálsz rászokni egy kicsit a monotóniára, stb... De a legfontosabb az, hogy tanulj meg érezni. Legyél nyitott az emberi érzésekre és próbálj meg empátiás lenni. Ha kezdesz már szorongni vagy bűntudatod érezni, akkor az egy jó jel. Én úgy vélem, hogy ez a típusú pszichés betegség csak akkor gyógyítható, ha a beteg is változtatni akar saját magán.

Pszichopata gyanús a kérdező, de valahogy mégis ellentmond evvel az, hogy bevallja a tüneteit; még ha ismeretlenül teszi is. Vagy pedig ezt is abszurdum okán teszi, unalomból. Esetleg borderline szindróma se kizárt, de arra se egészen passzol. Mindenesetre nem egészen stimmel vele valamit.

Egyébként valószínű, hogy pszichés én-védő mechanizmus is állhat emögött, és persze mint általában: kisgyermekkorból ered.

Még én vagyok. Most olvastam mások válaszait. Közelről ismerek néhány olyan embert, akik nagykorúságuk során váltak pszichopatává. Éveken át ismertem és ismerem őket. Egyértelműen másfajta attitűd jellemezte őket huszon-/harmincon évesen, azonban ezen éveikben egyértelműen pszichopatává váltak. Tehát nem feltétlen születni "kell" pszichopatának.

Ugyanakkor adott kisgyermekkori trauma nem feltétlen azonnal hat, vagy nem feltétlen azonnal hat intenzíven/mélyen. Kiválthatja a tudat alá száműzött kisgyermekkori traumát felnőtt korban valamilyen sajátos inger, és van tehát, amikor csak onnantól torzítja a személyiséget.

Miért szenvedne borderline-személyiségzavarban? A kérdezőre egyáltalán nem jellemző ez a fajta pszichés betegség. Már ott kezdődik, hogy a kérdező képtelen szeretni, egy borderline-személyiségzavarban szenvedő beteg, pedig tud szeretni, sőt szorongni is, a kérdező pedig azt is említette, hogy egyáltalán nem jellemző rá a szorongás (ha jól emlékszem).

Amúgy ennek az egésznek semmi értelme. A kérdező valószínűleg szarik ránk, szóval mondhatunk bármit, nem hinném, hogy belátja a felfogásának a súlyát. Bár ez az ő dolga.

Elegem van már belőletek, emberek.

Miért lenne bármi baja a kérdezőnek? Mert pszichológusok vagytok, és meg tudjátok állapítani, hogy ez a tag skizofrén, ez meg bipoláris zavarokkal küzd, az meg pszichopata, ammeg borderline-ban szenved?

Csak én látok egy józan embert, aki eljutott arra a szintre, hogy KITISZTULT a világa?

Elindult saját maga egy úton, egy határozottan jó úton, hogy külső megtekintőként lássa magát. Szerintem ez egy önkritika, ami minden normális emberhez hozzá tartozik.

Itt inkább veletek lenne az egzisztenciális probléma.

Ti jobb embernek tartjátok magatokat azáltal, hogy meg tudjátok mondani másokra, hogy ez és ez a bajuk. Jól érzitek magatokat, megbontotok egy doboz sört, hogy "dejól végeztem a dolgom, diagnosztizáltam egy fiatal srácot"

A gond ott van, hogy ez szart sem ér. A gond ott van, hogy idióta módjára eltávolodtok tőle, karanténba zárjátok, holott SEMMI BAJA NINCS.

Ha pszichopata lesz a srác, azért lesz, mert a sok idióta barom azt szajkózta, hogy ő beteg, hogy gyógyszereket kell zabálnia, és kiölik belőle azt a kevés kis józan eszet, lelket, ami miatt ember az ember.

Bevallom, titeket sokkal inkább sajnállak, mert ez a legjobb dolgotok. Ülni a gép felett, és tanakodni hogy mi lehet a baja szegény dögnek. Az már nem is fontos, hogy közben ő miken megy keresztül, a lényeg hogy mi okosak legyünk, ő meg legalább buta, mert azt is mondjuk.

Kérlek szépen titeket, hogy vegyétek észre, ti csak maszturbáltok, de eszetek ágában sincs segíteni.

Volt egy fickó, aki először megemlítette a Bátor Táboros dolgot. Esküszöm, még ha nem is az a megoldás, de legalább valamire méltóan próbált segíteni neki.

Volt közületek olyan, aki ráírt? Mert akkor elhiszem hogy segíteni szerettetek volna, úgy igazán.

Sokkal előrébb jár a kérdező nálatok emberileg, mert szembenézett már önmagával. Rajtatok ez nem látszik, csak az elidegenedő tudós barmot alakítjátok.

A hetes voltam.