Hogyan segítsek magamon?

Ma töltöttem a tizenötöt!És ezzel együtt elértem egy olyan mély pontot,ahonnan számomra nincs értelme tovább az életnek.Az egész ovodás koromban kezdődött.Más voltam,mint a többi gyerek ,nem szereztem barátokat,nem tudtam beilleszkedni,mindig csendben voltam,nem szóltam senkihez,nem játszottam senkivel.Ezután jött az iskola.Anyukám elsős koromban rákos lett hiába kerestem barátokat senki nem barátkozott velem és mivel sokszor többet tudtam,mint ők bántottak is,gyakran körbevettek és üttöttek is,és gyakran csak azt monták a tanárok is,hogy te tehetsz róla.Vagy ötödikes koromban vettem észre,hogy,ha megyek valahova mindig hányingerem van.Először ennyi volt csak.Ezután,ha szerepelni kellet akkor is.Ez kb hetedikes koromra annyira felerősödött,hogy még az udvarra is egy üveg vízzel,meg dedqlonnal megyek,mert ott is hányingerem van.Most már,ha utaznom kell fuldoklok is,mintha a torkomat szorítanák,hidegen izzadok ,erősen szédülök.Ahol háromtól több ember van ott is csak a földet bámulom,mert már az emberek látszatátol is hányingerem van,kiráz a hideg és ájuldozom.Manapság van olyan nap amikor iskolába se tudok menni,mert egyszerűen nem bírok kilépni a szovámból sem és csak sírok,fulfoklok,még enni se eszek.Egyébként azóta már középsulis vagyok és itt is azért bántanak például,mert nem cigizek.A tanáraimba is egy szál emberi érzés nem szorult és csak csesztetnek,hogy miért vagyok ilyen,sőt már a szüleim is hülye elmebeteg idiótának néznek.Egyébként próbálok magamon erőt venni,de nem megy.Hova forduljak segítségért?Kinek beszéljek erről?A válaszokat köszönöm.