Állandó szélsőséges hangulatingadozás, motiválatlanság, önbizalomhiány. Hogyan segítsek magamon? A többi lent.

Sziasztok!

Lehet, hogy nem jó, hogy ide írom ezt ki, de legalább kiírom magamból.

Először is 24 éves nő vagyok. Iszonyatosan rosszul vagyok és nem tudom, hogyan segítsek magamon. Minden ott kezdődött, hogy anyukám egy éve elhunyt. Előtte is elég depresszív típus voltam, de azóta kezdődtek jobban a bajok. Túl vagyok ezen, elfogadtam, hogy nincs, de a személyemet illetően sokat változtam azóta és sajnos nem pozitív irányba.

5,5 év hosszú szenvedés után idén végeztem a főiskolával, nem volt egyszerű, nem olyan szakot választottam, amihez sok eszem van (a suli is a legnehezebbek között van), mégis nehezen átszenvedtem magam rajta. Ez iszonyatosan lerombolta az önbizalmam az elmúlt évek alatt. Nehéz volt lelkileg eljutni onnan, hogy erre képtelen vagyok, oda, hogy teljesen végezzek vele.

Párkapcsolatokat illetően se voltam sose szerencsés. Utoljára lassan 4 évvel ezelőtt volt, az se volt a legjobb. Ez volt az egyetlen kapcsolatom. Voltak próbálkozások, de jelenleg ott vagyok, hogy 1,5 éve rám se néz senki, főleg nem aki tetszene, régen sokan érdeklődtek irántam, olyanok is akik tetszettek. Valami megváltozott bennem, de nem tudom, ennek mi a gyökere. Mellettem minden barátom pasizik, szerelmes, én meg már annak is örülök, ha valaki rám mosolyog, nem tudom, hogy zárjam ki a külvilágot.

De a legrosszabb mégis, hogy iszonyatosan lent vagyok jelenleg lelkileg. Kb. fél óránként változik a hangulatom onnan, hogy minden jó, minden oké lesz, vidám vagyok, abba, hogy elképzelem, hogy beveszek 10-15 xanaxot és vége mindennek...

Sok barátom van, de mégis állandóan azt érzem, senki sem szeret, hogy mindenkit fárasztok a problémáimmal (mostanában csak panaszkodni tudok), nem merek beszélni a problémáimról, mert azt érzem, senkit nem érdekel, mindenki számára púp vagyok. Azt érzem, hogy nem tudok megnevettetni senkit, nem tudok jó tanácsokat adni. Anyukámnak mindig mindent elmondhattam, nekem ő nagyon nagy lelki támasz volt. Voltak bennem olyan gondolatok is egy időben, hogy soha senki nem fog annyira szeretni, mint anyukám, senkinek nem leszek ennyire fontos és ez megrémít.

Jelenleg munkát is keresek, ez is nagyon megvisel, állandóan félek, szorongok, hogy nem lesz munkám. Kilátástalannak látom az életet, diákhitelt kell törlesztenem, állandóan azt mondogatom magamnak, hogy egyedül maradok.

Járok pszichológushoz is, de nem segít, nem érzem a legjobbnak a módszereit. Viszont megfizetni nem tudok magánpszichológust.

Segítsetek, kérlek. Volt már valakivel hasonló. Hogyan segítettetek magatokon?Hogyan jöjjek ki ebből az állapotból?