Szent Johanna Gimi, MBTI?
Szerintetek melyik szereplo melyik tipusba tartozik?
Szerintem:
Reni -INFP
Cortez -INTJ
Ricsi -ESxP
Kinga -ENTJ
Virag -ISFP
Zsolti -ESFP
Szerintem nem. Az ISFJ és az INFJ is extrovertált érzést használ, meg azt amúgy sem gondolnám, hogy bármilyen intuíció lenne nála a domináns (mint az INFJ-nél). Reni szerintem introvertáltan érez. Az az INFP elsődleges funkciója (meg az ISFP-é is, de abba nem illik bele).
Bár az igaz, hogy szeretne beilleszkedni, függ a szociális normáktól, a csoporttól, mások érzéseitől.. De a belső vívódása a könyvsorozatban csak nagyon kevés alkalommal kerül napvilágra, és amúgy sem érti sokszor az őt körülvevőket, nem veszi észre a nyilvánvaló jeleket, stb.
A fene tudja.
És egyáltalán, Reni miért lenne intuítív (N)? A sok olvasás mellett annyi fantáziája nincs mint egy marék molylepkének, kitűnően látszik ez azon is, hogy amikor virágoskertet kellett rajzolnia, egy tanítási óra alatt nem jutott tovább néhány fűszálnál.
A "P" pedig azért megkérdőjelezhető mert egyáltalán nem rugalmas, spontán vagy alkalmazkodóképes, sőt, ennek a tökéletes ellentéte. Mindig időre megírja a háziját és megtanul mindent, amikor pedig rögtönöznie kéne (pl. rajzórán), leblokkol.
Szerintem egyértelműen ISFJ.
Az ISFJ Fe-t használ, ami kifelé fókuszál, beleképzeli magát mások helyzetébe, azért tudja, hogy mit éreznek, hogy hogyan érintik bizonyos szituációk. Renát csakis kizárólag a maga kis világának a fene nagy gondjaival foglalkozik, mindig magából indul ki, ami Fi vonás.
Én azért ragaszkodok az INFP-hez, mert... az összes ilyen ütődött, önbizalom hiányos, mindent túldramatizáló kis szürke egér karakter, akit senki sem ért meg... INFP szokott lenni. Vegyük alapul Bellát az Alkonyatból.
És az N nem feltétlenül kreativitásban nyilvánul meg, habár egy alacsony N funkció magával vonja a kreativitás hiányát (pl. ESTJ) . Az N-ek adatgyűjtő funkciók, ezek közül a Ne, amit az INFP használ, az csapongó, mindennel addig foglalkozik, ameddig éppen érdekes, éppen leköti a figyelmét, míg egy INFJ Ni-t használ, ami ennél alaposabb, információszivacs, minden adatot felszív maga körül attól függetlenül, hogy érdekli-e.
"Én azért ragaszkodok az INFP-hez, mert... az összes ilyen ütődött, önbizalom hiányos, mindent túldramatizáló kis szürke egér karakter, akit senki sem ért meg..."
Ezt azért megcáfolnám. Nem tudom, hogy ismered-e az animéket, de pl. Ikari Shinji is pontosan ilyen karakter és ő egyértelműen INFJ.
És szerintem az INFP nem egyenlő az önsajnáltató önző kis féreggel. Az INFP-k szeretnék jobbá tenni a világot, szívesen foglalkoznak mások problémáival és álmodozó, elvont típusok.
Renire ezek egyike sem jellemző, max. az álmodozó, de szegény olyan buta mint a tök, nem képes semmiféle elvont gondolkodásra, soha nem tűnődik el az emberi lét célján vagy bármi ilyesmin, neki a gondolkodás szó kimerül abban hogy "uhhh Cortez olyan jól néz ki" (eleve, egy INFP nem olyan felszínes, hogy külső alapján válasszon párt magának), és az egyetlen dolog ami érdekli az a népszerűség. Lehet hogy "mélynek" tűnik a műveltsége miatt, de valójában olyan felszínes mint a fene, a társadalmi státuszon és a többi ember véleményén kívül az égvilágon semmi sem érdekli.
Ez kitűnően látszik azon is, hogy ő is ugyanabba a jóképű, népszerű, ámde flegma és lusta srácba szeretett bele - pusztán a kinézete miatt -, mint a többi kis ribizli. Reni is ugyanolyan felszínes kis ribizli mint ők, csak csendesebb kiadásban. Ha extrovertált lenne, tankönyvi példája lenne az ESFJ-nek, de mivel nem társaságkedvelő, így ISFJ.
Még az ISFJ fő jellemvonásai is illenek rá: mindig komolyan veszi a feladatait és többet nyújt az elvártnál (kitartóan magol még akkor is, ha javarészt debilekkel van körülvéve), de a naivitását és segítőkészségét gyakran kihasználja a környezete, mert nem tud nemet mondani (mindig odaadja nekik a háziját, pedig egyáltalán nem lenne kötelessége).
Utolsónak
Valamilyen szinten egyetértek veled. Valóban sok olyan személyiségjegye van Reninek, ami nem éppen INFP vonás, ha a típus jellemzőit nézzük általában. Igen, kétséges, hogy egy INFP egy ilyen fantáziátlan kommersz fiúba szeretne bele, mint Cortez, és azt is kétlem, hogy felszínes dolgok okoznának náluk mély érzelmeket, annál ők sokkal, de sokkal összetettebbek.
Ezt a Cortez dolgot azonban lehet arra is fogni, hogy 14 éves vagy mennyi volt, amikor elkezdődött a könyvsorozat. Abban a korban olyan képlékeny és éretlen az ember, hogy simán el lehet ezt képzelni bárkinél, ez egy ilyen tinilány hóbort is lehet. Tehát lehetséges, hogy ha Cortez végül nem szerette volna viszont, kinőtt volna ebből, és egy INFP-hez illő partnert keresett volna.
De nem így lett, mert úgy hozta az élet, hogy Cortez engedte neki, hogy teljesen belészeressen, érettebb fejjel is. Ettől még megmaradtak neki ezek a mediátor személyiségjegyek IS, de az ISFJ sem rossz gondolat.
Ott azonban mégis van egy bökkenő. Reni távolabb nem is lehetne a Fe-től. Ő nagyon Fi. Neki a belső érzelmi vihar szükséges. Ő megéli az érzelmeit, de nem negedi ki őket. És másokét emlékeim szerint nem értette annyira, amennyire a Fe érti. Ez nem Fe. Főleg nem másodlagos. Ezért írtam az INFP-t első sorban. Meg azt sem gondolnám, hogy a Si domináns lenne nála (az ISFJ-nél ha jól tudom az). Szeret nosztalgiázni, de szerintem ez nem elég indok.
INFJ meg azért nem lehet, mert nem annyira erősen intuitív. Főleg nem Ni.
De ismétlem, jogos az ISFJ is. Főleg az a része, hogy Reni valójában egyáltalán nem tud spontán döntéseket hozni, röghöz kötött, rugalmatlan.
(Tudom, kicsit későn írok, de sehol máshol nem láttam az SzJG-t és az MBTI-t egy mondatban)
Reni - ISFJ (szerintem kevesebb esély van rá, hogy Reni Ne használó lenne, minthogy Fe)
Cortez - ISTP (még, ha sztereotípiákból vagy a betűkből indulunk is ki, akkor is elég egyértelmű, egyébként meg Ti Se Ni Fe)
Virág - ISFP
Ricsi - ESTP (megkockáztattam az ENTP-t is, de a Se használatnak több értelme van)
Kinga - ENTJ (ne feledjük, hogy a Te is extrovertált funkció, ami a csapatmunkát és az összetartást preferálja, ezen kívül erős akarata van, objektív, viszont előfordul, hogy kontrolláló is. Szerintem Kinga azért ENTJ, nem ESTJ, mert megújítani akarja a világot, mint egy Ni használó, nem megóvni, mint egy Si használó)
Arnold - INTJ (Renihez hasonlóan itt is nehéz eldönteni a domináns funkciót, mivel mind a Ti-nek, mind a Ni-nek van értelme, viszont véleményem szerint Arnold nem használ annyi Ne-t, mint egy INTP, habár egyértelműen látjuk, hogy sok dolog érdekli, és jól bele is temeti magát, viszont az egészségtelen harmadik funkciós Fi-nek több értelme van. Egyébként, ha sztereotípiákból indulunk ki, akkor Arnold nem valami INTP, tekintettel az arroganciájára és arra, hogy nincs baja a határidőkkel, késni pedig direkt késik (individualizmus - Ni; késés - alárendelt Se))
Zsolti - ESxP
Dave - nekem ő is Te használónak tűnik (nehezen tudja elviselni, ha nem ő szervez meg valamit), és az Apple-höz való lojalitása miatt Si használónak is (mondhatjátok, hogy felszínes vagyok, de mást nem nagyon tudtunk meg a karakteréről), szóval xSTJ, inkább ESTJ
A rockereket sem nagyon ismerjük meg külön-külön, sőt, együtt se nagyon, de elég egyértelmű, hogy domináns Se-t használnak, szóval ESxP
Gábor - INTP. Rajta nagyon sokat gondolkoztam, pedig szinte semmit sem szerepel, így lehet, teljesen figyelmen kívül kellett volna őt hagynom, hogy időt spóroljak vele, de mindegy. Szerintem Gábor határozottan nem használ vezető Se-t, és ami a visszahúzódó, de egyértelműen laza hozzáállását illeti, a Ni-ben is kételkedek (IxxP sztereotípia), viszont szerintem a Ne-nek van értelme, ahhoz párosul egy hátramaradt, de mindenképpen jelen lévő Si, ami segíti a tanulásban, és az előtte lévő dolgokra való fókuszálásban. Ezeken kívül pedig egy harmadik vagy negyedik funkciós Fe-t is el tudok képzelni. Szóval szerintem Gábor INTP. Szeret szerepelni, és sok dolog érdekli (xNxP), viszont határozottan visszahúzódó természetű (INxP), és nem Fi használó. De Gábor mindenesetre IxxP már csak a sztereotípiák alapján is.
A negatív lány karakterek a gimis sztorikban szinte egytől egyig ESxx-ek lesznek, pedig nem egyezik a funkciójuk, na mindegy. Edinánál egy vezető Fe-t, míg Vikinél egy kissé visszamaradottabb Fe-t tudnék elképzelni. Edinát jobban ismerjük, így tudjuk, mennyire "kötődik" Cortezhez, ami Si jellemvonás, ezen kívül Edina túlságosan a valóságban él ahhoz, hogy vezető Ni használó legyen, szóval ESFJ. Vikiről nem tudunk valami sokat, ESTP-t mondanék, de az ENTP sem kizárt.
Én a következőként kategorizáltam a Szent Johanna Gimi szerplőit:
Reni - INFJ
Kinga - ESTJ
Zsolti - ESFP
Reni: INFJ, mivel nagyon rá tud hangolódni az emberek érzéseire belső megérzése alapján. Erre jó példa, amikor az ő novellája jutott be és nem Kingáé, és ő rögtön megérezte Kinga viselkedésén, hogy le van törve. Vagy bármikor, amikor Virág nem mondta ki, hogy mi a baja, Reni azonnal megérezte, hogy nincs rendben vele valami.
Reni nem tanul könnyen nyelveket, ezért nem is sorolhatnánk a Mediátorok (INFP) csoportjába, akik könnyedén tanulnak meg bármilyen nyelvet. Attól, hogy nem rendelkezik művészi érzékekkel, Reni makacsul ragaszkodik az elveihez és nem igen hallgat mások véleményére. Emiatt is van az, hogy Arnold nem tudta őt meggyőzni arról, hogy Cortez mennyire másmilyen mint ő. De Reni, makacsul ragaszkodva az elveihez mint egy INFJ, csak azért is meg akart volna tanulni gördeszkázni. Ezenkívül az INFJ-k hajlamosak túl aggódni és stresszelni a dolgokat, és pontosan ez az, amit Reni többnyire csinált: mit gondolnak a többiek, milyen a haja, Cortez és Edina, bekerült a novellaíró versenybe... Tehát valami miatt mindig is aggódott és ez típikusan egy INFJ tulajdonság.
Ezenkívül nem élte spontán az életét, mindig betervezte a napjait.
Azért is gondolom, hogy INFJ, mert Én magam is az vagyok és nagyon tudtam azonosulni Reni karakterével.
Kinga: nekem egyértelműen ESTJ, aki hagyománytisztelő és a rend képviselője, mivel mindenkit az iskola hagyományainak fontossága felé akart húzni. Ezenkívül született vezető, aki konkrét tények szerint éli az életét és mindenben részt akar venni, mint például a suliújság szerkesztése. Nem tűri el a lustaságot, emiatt is volt, hogy osztotta az osztályát a tanulás fontosságáról. Mindig volt véleménye arról, hogy mi a jó és mi a rossz, amiről meg akart mindenki mást győzni. Az ESTJ-k úgy gondolják, hogy a kemény, fizikai munka hozza meg a siker gyümölcsét. Emiatt is vállalta túl magát díjugratással, a legjobb átlag elérésével meg egyéb tevékenységekkel, amiket a könyv leírt. A Vezető típus mindenkitől ugyanazt a munkamorált várja el, emiatt is várta el Kinga, hogy mindenki annyi energiát fektessen bele a dolgokba, mint ő. Viszont nehezen értette meg, ha valaki másmilyen volt meg más úton járt, ami ugyanúgy egy típikus jellemző az ESTJ-kre. A döntéshozatalkor inkább külső tényekre hagyatkozott, mint az intuíciójára. Mindazonáltal, Kinga szervezetten meg inkább racionálisabban volt jellemezve, mint érzelmi beállítottsággal (azért írtam az ,,inkább" szót, mert nincs egy embernek személyisége sem kisarkítva a betűknek megfelelően).
Zsolti: nagyon vitattam magamban az ESFP és az ESTP lehetőségét, de mégis az ESFP mellett döntöttem. Egyértelműen extrovertált, aki szeret a középpontban lenni és ő volt az leginkább, aki mindig szórakoztatta a többieket. Inkább konkrét tények világában élt és jó megfigyelő volt a töbiekkel kapcsolatban. Inkább érzelmi beállítottságú volt mint racionális, ezt mutatta az is, amikor Kinga megbántotta azzal, hogy kövér és emiatt fogyott le, meg kezdett el rendszeresen edzeni. Meg az osztálytársai problémái mindig is érdekelték.
Arnold - INTJ, pedig sokat gondolkodtam az ISTJ-n. Arnold nekem a könyv alapján mindig is egy nem megértett embernek tűnt, aki sosem tudott beilleszkedni sehová sem. Ez az INTJ-k egyik legfőbb tulajdonsága, azonkívül arrogáns volt mindenkivel, meg volt, hogy órákon nem segített a többieknek a saját java miatt. Ez is nagyon jellemző az INTJ-kre, emiatt is vannak általában fikciós gazemberek meg fő gonoszok erre a személyiségtípusra modellezve. Azzal kapcsolatban, hogy Renit egyszer megszerezze magának, stratégikusan viselkedett, ami ugyanúgy jellemző az INTJ-kre, hogy stratégiák szerint élik általában az életüket. Azonkívül Arnold egy intelligens, szervezett és inkább a saját ,,álomvilágában" élt, ahelyett, hogy a konkrét valóságra hangolódott volna rá. Nem szerette a szabályokat sem, emiatt nem érdekelte, ha késett az iskolából, ami ugyanúgy fontos jellemző az INTJ-kre.
Ricsi - ESTP szerintem, mivel abszolút extrovertált és sokszor ő volt az úgynevezett vihar ,,epicentruma". Ez jellemző az ESTP-kre, hogy szeretik a rizikós helyzeteket. Például, amikor Ricsi a házirend ellenére csinált dolgokat, mint rasztahaj vagy gördeszka. Vagy amikor elhitette Gondossal, hogy ő a legjobb kémiából, holott tudta, hogy bármikor lebukhat. A stílusával ő volt az, aki rengetegszer feltűnt, meg számomra szó szerint színessé tette az egész történetet. Inkább racionálisabb volt mint érzelmi beállítottságú, és nem kerülte el a bajt sem, különösen nem Dorián és Gomba esetében.
Cortez - nekem egyértelműen ISTP, mivel inkább introvertáltabb mint extrovertált, még akkor is, ha sok barátja volt a könyvben. Nem törekedett arra, hogy a figyelem középpontjában legyen. Keveset beszélt, ami ugyanúgy jellemző az ISTP-re, hogy egyáltalán nem szószájtyárok. Racionális és volt kreatív, mivel gitározott. A rutinfeladatai és a napi teendői mint például az iskola nem kötötte le, csak ha olyan helyzetbe került, ahol ki tudta kreativitását bontakoztatni. Ez volt az, amikor gitározott a többieknek. Ez a tulajdonság is jellemző az ISTP-kre. Spontánabb életet élt mint szervezettet és inkább a logika alapján döntött mint az érzelmei alapján. Ezenkívül ha értett valamivel, azt szerette prezentálni a többieknek, mint például a gitár- vagy angoltudását. Ez is egyértelmű jele annak, hogy Cortez egy jó példa az ISTP személyiségtípusra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!