Voltatok már olyan "mélyen" az életetekben, amikor azt gondoltátok, hogy innen már nincs visszaút, de valahogy mégis sikerült kimászni a gödörből? Ha igen, hogyan?

Igen, lehet, hogy az, de "csak" sima, közepes súlyosságú depressziónak van írva a papíromon. Mellette szociális fóbiát, személyiségzavart is megállapítottak. Nem vagyok egyszerű eset... Még egy utolsó lehetőséget megpróbálok, aztán nem tudom, mi lesz. Belefáradtam, túl régóta vagyok már benne ebben.

Lehet, hogy igazad van kedves 13-as! Mondjuk nekem is csak régebben voltak ilyen gondjaim, hogy egész nap csak feküdtem. Most ez megszünt, sőt inkább egyszerűen már utálok otthon lenni, mert túl sok időt töltöttem el otthon, amikor nagyon depis voltam. Azt se mondhatom, hogy nem csinálok semmit, mert én is elvégzem a házimunkát, kutyát sétáltatok, meg költözünk hamarosan, úgyhogy van dolog, csak ezek nem jelentik azt, hogy ugyanolyan a napirendem nap mint nap. Ráadásul mindezek csak gyógyszerekkel mennek... Van, mikor sok a dolgom, van mikor meg semmi (magyarul nincs rendszer a hétköznapjaimban). Amikor semmi dolgom, akkor csak céltalanul csavargok, mert utálok otthon lenni, ahogy írtam is. Célom, vagy inkább tervem nekem 2 is van, hogy hogyan mászok ki ebből, de úgy döntöttem magamban, hogy ezeken kívűl már mást nem próbálok meg. Rengeteg orvosnál jártam már, voltam terápiákon, szedtem többféle gyógyszert, nem használt semmi. Ha a 2 tervem közül egyik se sikerül, már nem tudom kihez fogok segítségért fordulni. Belefásultam, belefáradtam már mindezekbe, ráadásul már nem vagyok tizen-huszonéves fiatal. Akkor még könnyebb lett volna...