Merre tovább? Hogy jöjjünk ki a lehető legjobban ebből a helyzetből?

A párommal a szüleimnél lakunk, mindketten nemrég végeztünk az egyetemmel. A határ mellett élünk és átjárunk a szomszéd országba dolgozni (igaz, csak részmunkaidőben, mert elég kemény munka, nem bírtuk sokáig teljes munkaidőben, de a fizetés így is jó). A testvérem a párjával és a gyerekükkel is a szüleimnél él, így egy 3 szobás, egy konyhás, egy fürdő-wc-s házon osztozunk 7-en, plusz a háziállatok (a testvérem a kutyáját is bent tartja, én nem). Régebben beleadtunk a költségekbe a szüleinknek (akik amúgy jól keresnek, nincsenek rászorulva, de mi ragaszkodtunk ehhez), de mióta dacból a testvéremék nem fizetnek bele, tőlünk sem fogadja el édesanyám a pénzt. Amúgy mindent magunknak veszünk, van két autónk és sokat segítünk a házban és akörül.

Diplomás ember létünkre mégis elég alja munkát sikerült találnunk a párommal. Ő már régóta szakmát váltana, 2 éve tanulja is, de eddig 1-2 maszek munkán kívül nem akadt más, én pedig nem tudom, merre induljak. Jelenleg egy helyen dolgozunk, de borzasztó körülmények közt, sokszor 40 fokban dolgozunk, nem engednek ki órák után sem inni vagy wc-re, állandó hétvégi munka, egyszer hajnali 4-kor kelek, 2 nap múlva már éjjel 2-ig dolgozom, nem bírom már fizikailag, még részmunkaidőben sem. A fizetésünk elmegy a két autó fenntartására (kb. 450 ezret keresünk, ebből minden hónapban 200+ ezer a két kocsi!), nem tudunk már félretenni sem, sokkal jobban jöttünk ki, míg a párom egyedül dolgozott ott 40 órában és csak egy kocsink volt. Teljes lelki terror van a munkahelyen, ami nagy megterhel fizikailag és lelkileg is.

Elmegyek dolgozni, ott agyon hajtanak, kikészítenek idegileg, majd hazajövök, itthon hallgatom a gyereksírást, a kutyaugatást meg a testvéremék üvöltözését egymással, majd jön anyám panaszkodni, hogy milyenek a testvéremék, később pedig mikor teljesen kikészültem már, még a párom sem hallgat végig, mert minden szabadidejét leköti a tanulás, szóval még a kiadni sem tudom a gondjaimat. Barátaimmal megkopott a kapcsolatom, de amúgy sem merném mindezt rájuk zúdítani.

Vehetek márkás holmikat, bármikor ehetek étteremben, jó kocsim van (persze rengeteget megy, emiatt sok a javíttatása), mindketten megkaptuk a nagyszülői örökség egy részét, emiatt nem kevés pénz csücsül a számláinkon, mégis annyira üres, pontosabban betegítően túlterhelt az életem, hogy már lassan nem érzem értelmét az egésznek. A munkáról annyit hogy régen pár hónapig a szakmámban dolgoztam itthon, de ott meg sem a pénzből nem jöttem ki, meg a munka is untatott. A mostani helyen viszont minden nap beletipornak az emberbe, lenéznek, mert külföldiek vagyunk, folyamatos megaláztatásokban van részünk a fizikai terhelés mellett.

Nem tudom, merre induljak. Régebben el akartunk költözni és másik munkát keresni, de annyira drágák az albérletek a határ mellett, illetve a szomszéd országban is, hogy nem tudjuk, hogy jönnénk ki ugyanebből a fizetésből (talán ha jobb helyet találnék, visszamehetnék 40 órába?!). Gond a két kocsi is, hiába most egy helyen dolgozunk, de mi lesz később?! Ráadásul anyám a költözést ki sem engedi szólni, mindig hiteget, hogy a testvéremék úgyis elköltöznek és akkor nyugisabb lesz itthon, ne menjünk, úgysem tudunk egyedül megélni...stb.stb. Hiteget, fenyegetőzik, csak ne menjünk el. De így most félretenni nem tudunk, lelkileg és fizikailag már nem bírjuk, a párom beletemetkezett már 2 éve a tanulásba, nem törődik velem, a szüleim a testvéreméket pártfogolják a gyerek miatt, én pedig úgy érzem, egyedül maradtam mindenki mellett és ellen. Szerintetek merre induljak/induljunk tovább? Költözés, munkahelyváltás segíthet? Mi lesz, ha ott is egyedül leszek, mint a kisujjam? Nem lesz már családom, nem lesznek barátaim...