Van itt valaki aki túl van már egy öngyilkossági kísérleten?

Habár csak majdnem állítottam bele a konyhakést az artéria radiálisomba, de úgy gondolom, hogy az ég világon semmi értelme sincsen élni. Azért nem ölöm meg magam, mert nem akarok fájdalmat okozni a családomnak. Egyébként semmi igazi örömöm nincs az életben, állandóan szomorú vagyok és magányos.

Az élet sz.r és értelmetlen, egy nagy szűntelen, magányos szenvedés az egész.

Kedves kérdező és válaszoló!

Ha ennyire el vagytok keseredve, szerintem próbáljatok meg szakemberhez fordulni! Higgyjétek el, segít! Az öngyilkosággal sok embert romba döntötök. Lesz szebb, csak higgyjetek benne!

"Lesz szebb, csak higgyjetek benne!"

Bullshit. Tíz éve 15 éves korom óta ilyen sz.r és azóta SEMMI nem változott. Éppen olyan vesztes vagyok, mint akkor, ezen nincs mit szépíteni.

"Ha ennyire el vagytok keseredve, szerintem próbáljatok meg szakemberhez fordulni!"

A pszichiáter ki van lőve, mert nincs kedvem SSRI-t szedni, sok értelmét sem látom. Habár használni biztosan használna, de a problémáimat nem oldaná meg. A pszichológussal meg úgy vagyok, hogy nem vagyok hajlandó 5-6000 forintot fizetni egy bölcsésznek egy óra beszélgetésért.

ne haragudjatok de nem értek veletek egyet. nem vagyok voltam gazdag. mikor közép iskolában ha elmenetünk valahova mindenki tonna számra vette az üdítőt vagy később az alkoholt nekem nem volt ilyesmire pénzem. de még vagány ruhákra se. 18 évesen volt először barátnőm ráadául egy kis fiatal lány és még ő is megcsalt. sőt a kövi is aki szintén fiatal volt. kihasználtak mint egy automatát. abból is ami nem volt. volt hogy szeretteim haltak meg. Behajtók verdesték az ajtót a tartozásainkat behajtandó.

És tudjátok mit van értelme az életnek. Adjátok meg neki Ti az értelmet. Helyettetek senki nem fog tenni semmit. Álljatok fel, nézettek körül. vannak akik sokkal rosszabb helyzetben vannak tőletek is. Legyen célotok legyen miért felkelnetek nap mint nap. Nem valóban nem könnyű! De megéri! f25

Az öngyilkosságról mindig az volt a véleményem, hogy az élet olyan mint egy hajóút - egyszer úgyis véget ér, minek hamarabb kiugrani ?

Manapság úgy beszélek az emberekről, akik ilyesmiről tárgyalnak velem, mintha sosem ment volna át az eszemen ilyesmi. Sőt, akik ismernek engem el sem hinnék valószínűleg rólam azt, hogy valaha is ilyesmire gondolnék, de az igazság az, hogy gondoltam erre.

Az igaz, hogy számomra az öngyilkosság is pont egy olyan érdekes és végeláthatatlan időkig boncolható téma, mint millió más dolog az életben. Az évek folyamán megtanultam játszani a gondolatokkal, ezért sok minden nincs olyan hatással rám, mint másra, mert pusztán a gondolat szintjéig tartom meg őket, de maga a gondolkozás annyira függőként tart, hogy semmiért se mondanék le róla. Ezért történt egyszer az, hogy miután mulattunk egyet a haverokkal és egy jelentős bormennyiség kíséretében baktattam hazafelé, arra gondoltam felmegyek az egyik tömbház tetejére és megtapasztalom milyen érzés egy lépéstől lenni a haláltól. Az a tény viszont, hogy a tudatom megszűnik és ezzel együtt minden fájdalom, de minden lehetséges öröm is számomra, teljesen meggátolt abban, hogy a tömbház tetején lévén leugorjak. Egyszerűen nincs semmi értelme. Ha az emberi agy nem hal bele abba a " rendkívüli szenvedésbe " , amit mi magunkénak gondolunk, akkor az azt jelenti, hogy túllehet élni mindent. S amikor már nem lehet túlélni, akkor az ember kikerül ebből a világból, nem kell hozzá extra tevékenységeket tenni.

Azért bevallom, gyerekként volt egy igen komikus véleményem az öngyilkosságról : arra gondoltam, hogy az élet nagyon egyszerű - ha összejönnek a dolgaink, akkor elégedettek leszünk, de ha viszont nem, akkor ott van az öngyilkosság. S akármilyen morbidnak tűnik, ezt teljes derűséggel gondoltam, s igen logikus választási rendszernek tűnt.

Hát igen, az emberek érdekesek . . .

Volt már kettő is.

Az elsőnél több altatót (zolpidem hatóanyagút) és nyugtatót (alprazolam hatóanyagút) vettem be amit leöntöttem durván 3-4 deci házi törkölypálinkával. Azon kívül, hogy volt egy nagyon durva "tripem" nem nagyon történt semmi. Másnap délutánig aludtam. Nem bántam meg mert napokig lagymatag voltam, de arra sem jöttem rá, hogy lenne értelme élni.

Utána kötéllel próbáltam meg, de azért genetikailag van bennünk egy élni akarás ezért végül megszakítottam a dolgot. Akkor sem bántam meg a dolgot. Ezekről pedig senki nem tud az ismerőseim közül.

Később voltak kisebb-nagyobb bohóckodások (például kifeküdtem egy padra pólóban a -10 fokban), de semmi komoly.

Nem régen végeztem az egyetemmel és most szembesülök azzal, hogy milyen pokolian megalázó fizetések vannak. Ja és munkalehetőség sincs igazán... úgyhogy valami azt súgja, hogy közeledik a harmadik próbálkozás. Szakemberhez meg nem igazán van értelme elmenni. Jártam már és ide jutottam. Sőt, valami azt súgja, hogy a gyógyszerek is segítettek abban, hogy megkíséreljem a dolgot.

Én már túl vagyok hármon is. Bánom, hogy nem vittem végbe.

Ami vicces az egészben, hogy a környezetem csak akkor jöttek rá, amikor jobban voltam.