Hogyan kell élni valójában?
Húsz éves, egyetemista, magyar nő vagyok.
Az a periódus, amikor igazán boldog voltam, a gyerekkorom korszaka volt.
Nem ismertem a kényszert és mégis jó voltam.
Az élet olyan volt, mint egy soha véget nem érő álom, amelyben tökéletesen megtalálom a helyemet és bármi is történik, én mindig egy belső harmóniát tartok magamban.
Égi csodának tartottam a létezésemet és valóban az volt.
Sokszor gondolkoztam gyerekként is arra, hogy mi történik a felnőtté válás útján.
Ahelyett, hogy fejlődnénk, inkább megszakad valami bennünk. Mintha az addigi entitásunk megszűnne és helyébe egy új lépne, amely csak a régi énünk árnyéka.
Nem létezik szinte az a felnőtt, aki ugyanazon tudati síkon élne, mint amelyen gyerekként élt. Ez természetesnek tűnik, de valójában furcsa: az ember megnehezíti a dolgát azzal, hogy leveti magáról a gyerek énjét. Előtérbe kerülnek olyan dolgok, amelyek szenvedést és gyötrődést okoznak, soha véget nem érő kényszerek és elvárások láncolata, amelyben a boldogságot azért kell célnak kitűzni, mert valójában soha nem érjük el vagy ha igen, akkor nagyon kevés pillanatig és már rohanhatunk ismét utána.
Ez azért van, mert mindig feltételeket szabunk a boldogságunknak, a kielégülésünknek.
Ha belegondolsz, mikor leszel végre elégedett ? Amikor megveszed azt az autót ? Amikor felújítod a ruhatárad ? Hm ?
Mit csinálunk életünk során valójában ? Kijárunk egyetemeket, hogy diplomához jussunk; elmegyünk nyaralni, hogy beszámoljunk róla a munkahelyen; osztálytalálkozókra járunk, hogy összemérjük ki vitte többre és ki hány kilót szedett fel; futni járunk, hogy a maradék energiánkat is elpazaroljuk, de legalább helytálljunk a fitneszdivatnak; szolizunk, krémezünk, műtétezünk, mindent csak azért, hogy a hiúságnak ne legyen oka panaszkodni; stb.
Hogy kell élni igazából ? Lehet élni egyáltalán ? Megadja-e bármi vagy bárki is azt a szabadságot, hogy életnek nevezhető létformát képviseljünk akkor is, ha körülöttünk nincs példa erre ?
Nekem is úgymond minden lehetőségem megvan arra, hogy egy tipikus “ sikerekben gazdag “ életet éljek, mégis az a gondolat fut át a fejemen mindig, hogy vajon erről szól az élet ? Egyáltalán kell valamiről szólnia az életnek ? Mi van ha én, azt találom gondolni, hogy az életem hátralevő idejét úgy akarom tölteni, hogy egy fa alatt ülök és figyelem a szél zúgását ? Mit fog számítani ez, ha amikor meghalok eltűnök és velem együtt eltűnik a kognitív tudatom is, értelmét veszítve mindaz, amit addig éltem, akár leéltem volna az életem hagyományos módon, akár egy fa alatt, a szelet figyelve ?
Persze, nem szó szerint kell venni mindezt. Csak szemléltetésképpen, hogy mennyire mulandóak vagyunk és mulandó mindaz a rendszer, amit az agyunkban kialakítottunk és amely által meghatározzuk, hogy mi az “ élet “ és mi benne a dolgunk.
Mindezt szem előtt tartva, hogyan élnél ?
Nana: "futni járunk, hogy a maradék energiánkat is elpazaroljuk"
Bár én nem futok, mert fusson, akit kergetnek, de helyette csinálok mást. És ez nem arról azól, ahogy ezt leírtad.
Másrészt: volt már barátod? Az élet, hogy a férjed (nekem feleségemet majd) boldoggá tedd, és ő téged viszont. 20/F
Ilyen gondolatai annak vannak aki ráér gondolkodni:-)))
Élj sikeres életet, hogy ne legyen gondod az anyagiakkal, és a környezeteddel.
És élj egy másikat ahol boldog vagy.
Ja és csak egy kupac homok marad utánad és senki nem emlékszik majd rád száz év múlva, mert nem vagy más csak egy kis kupac homok.
Nekem tetszik a gondolkodásmódod az enyém is hasonló
Mindezt szem előtt tartva, hogyan élnél ?
Én úgy élek, hogy keresem a lelki békémet közben.
22/F
Számomra az élet célja a boldogság. Hogy a rendelkezésre álló időm lehető legnagyobb részét boldogan töltsem.
Mondhatják a film-és sorozatnézés nem hasznos, de engem ez tesz boldoggá, ezért ezzel töltöm az estéim.
Engem az is boldoggá tesz, hogy van hitem. Hiszek Istenben, és ezért nem félek a haláltól, mert hiszem, hogy életünk vége egy sokkal szebb kezdete. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!