Ha megnyeri egy átlag ember a lottót az inkább tehet mint boldogság?
Szóval én úgy gondolom Például ha embere 2 milliárd forintot ruháznak az elég nagy tehet főleg ha mondogatja a ismerösöknek!
Egy haverral beszélgetünk erről és ő azt mondta hogy venne egyből egy Lamborghini meg stb!
Ilyenkor nem szállna rá valami mafia? 500ft-ért is van hogy embert ölnek nem hogy milliókért!
Mit gondoltok erről?
Erre az a megoldás, hogy nem beszélünk róla senkinek.Sosem lehet tudni, hogy ez milyen negatív következményeket vonna maga után.
Meg persze nem szabad szórni, mert akkor hiába nem téma, mindenkinek szemet szúr a környezetedben a hirtelen és nagy változás.
Be kell tenni a bankba, ilyenkor direkt félrehívnak egy szobába, hogy ne mindenki előtt tárgyalj a nagy vagyonodról.A legnagyobb részét félre kell tenni, egy kisebbet pedig jó, ha megtartasz és lassan költöd el, apróbb részletekben, hogy ne legyen feltűnő.
Legalábbis én ezt csinálnám, ha hirtelen nagy összegre tennék szert.
Ezt mindenki másképp dolgozza fel. Sokan nem bírnak kitörni a "szintjükről", tehernek érzik , és ezek a lottó milliárdosok lesznek néhány éven belül pont ugyanolyan csórók, mint azelőtt voltak.
Általános jelenség, olvass utána, érdekes pszichológiája van.
Én pl egy másodpercig nem érezném tehernek. És igen, nagyon is hozzá járulna a boldogságomhoz.
A maffia meg...
ugyan már! Hány milliárdos él a Földön?! Mindegyikre rászáll a maffia? Nevetséges.
Ezt egyszerűen kezelni kell.
És legfőképpen nem kell bevonzani.
Ez pont ugyanaz, amiről az előbb beszéltem. Az ilyen embereknek tényleg nem való a nyeremény. Akinek már a nyerés előtt is a nyereménye elvesztésén jár az agya.
Márpedig ami a gondolatban megszületik, abból előbb utóbb valóság lesz, így vagy úgy.
Ott van pl az az amerikai hajléktalan, sokat cikkeztek róla, megnyerte a főnyereményt. (És ott full nyilvános az egész!)
"Józan paraszt" ésszel kezelte ezt a helyzetet. Mindenki előre elkönyvelte, hogy ismét egy lúzer nyertes, akinek pár év múlva semmilye nem lesz.
Ehhez képest ingatlanokba fektette a pénzét, vállalkozást indított be, odafigyel rá, kezeli, gyarapítja.
Ez szinte kizárólag az adott személytől függ, hogyan alakítja a sorsát, mekkora terhet csinál saját magának.
Nekem boldogság lenne!
Akinek tehert jelent a pénze, az adja nekem!
Én eljátszottam már a gondolattal, nem igazán értem hogy lehet mindent elverni.
2 milliárd, az 2 ezer millió...2000...egy házat 30-40-ből lehet venni, 300 ezres fizetést számolva az kb 3,5 millió/év...10 évente 35 millió....mondjuk párom is van, akkor 2x50 évre számolva 350 millió...esetleg 1-2 autó, egyéb nagy kiadások...maximum 500 milliót költünk a családra, úgy hogy fejenként 300 ezres fizetést néztem.
Mondjuk 500 millióból boldogan meg lehet élni, mert akkor már van pénz nyaralásra, pihenésre...ez így egy 5 évre számolva...
És még mindig marad 1,5 milliárd forintom, amit elszórhatok a fenébe...vagy eladományozom, kórházaknak, alapítványoknak, és akkor is boldogan megélek.
Jó persze...lehet ész nélkül is csinálni, egy lamborghini aventador használtan is 100 millió, újonnan biztos drágább, valaki vesz 10 luxusautót, már el is megy a pénze.
Mondjuk persze, ez ilyen buta okfejtés volt, egy vállalkozást csinálni, fenntartani nem olcsó dolog, bele is bukhat az illető, de ha bejön akkor meg még több pénze lesz.
Persze tényleg nem mindegy, hogy értelmes ember nyeri meg, vagy olyan akinek elszáll az agya, ráadásul nekiáll a haveroknak osztogatni, elszórni, és simán kinullázza magát.
Mondjuk ilyen kisebb, pár milliós nyereményeknél hamar el tud menni az a pénz, vesz az ember 1-2 dolgot, esetleg képezi magát, már nincs semmi belőle...elszórni meg még könnyebb.
Nekem is Lamborghini Aventador az állom autóm!
De jobban átgondolva egy ilyen autó villogásra való inkább!
Itt nem igazán lehetne kihasználni!
Egy Aventador úgy 100 millió igen néztem énis!
egy Ford mustang 5 millió szóval én inkább mustangot választanám! Az is bőven elég mindenre! :)
Már a testvérek, közeli hozzátartozók tekintetében is eléggé problémás lenne. Mennyit adnál 2 milliárdból a testvéreidnek?
100-100 milliót? 500-500 milliót? Miért pont annyit? Hogyan indokolnád nekik? És a szüleidnek, akik felneveltek? És a keresztszüleidnek?
És utána, ha látnád a TV-ben, hogy súlyos beteg kisgyereknek kellene pár millió forint?
Adnál?
Nem adnál? Ha nem adnál, hogyan éreznéd magad (mondjuk, hogy annyiból nyaraltál, amennyiből egy emberéletet talán megmenthettél volna)?
Ha adnál, akkor hol húznál határt, hogy melyiknek adsz és melyiknek nem?
Amúgy okos dolog lenne vállalkozni, ha a fenti néhány "apróságon" túltenném magam, akkor én is vállalkozásba, esetleg több vállalkozásba kezdenék, de a nyereményhez mérten nem nagyon nagy összeggel. Esetleg alapítanék is néhány pl. jótékonysági alapítványt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!