Azok az emberek, akik azokon a területeken élnek amiket a trianoni békeszerződéssel elcsatoltak az országtól (Felvidék, Erdély, Vajdaság, stb) miért nem képesek elfogadni a dolgot?
Van egy román ismerősöm, 13 éves lány. Furcsálltam, hogy ő nagy magyarnak vallja magát, azért is, mert majdnem 100 éve volt a trianoni szerződés. Az anyai dédnagymamám az USA-ból költözött ide a hatvanas években, a nagymamám még Brooklyn-ban született, de a szüleim, sőt én is magyarnak gondolom magamat. A határon kívüli, magukat magyarnak valló emberek még régebb óta a másik országban élnek, miért nem képesek ezt elfogadni? Nem azzal van a bajom, hogy a 70 éves nénik meg bácsikák azt mondják hogy magyarok, mert beléjük a szüleik azt sulykolták hogy "igen fiam te magyar vagy csak kint rekedtünk" stbstb, de most miért kell egy 13 éves lány agyát is ezzel mosni?
Majdnem 100 év távlatából igazán el lehetne már fogadni a helyzetet szerintem. A legtöbb vitát az ilyen magukat magyarnak gondoló emberek szítják pl a fórumokon.
#10, köszi az egyetlen normális választ.
De, persze, nem örülnék neki, de igyekeznék beilleszkedni és nem provokálni az embereket, az unokáimnak elmondanám hogy én hol születtem, de ennyi. Próbálnám őket is arra nevelni, hogy illeszkedjenek be abba az országba, ahol élünk.
"Tipikus magyar mentalitásotok van.. szidtok itt engem ismeretlenül"
- Éppen Te szídsz milliónyi magyart ismeretlenül csak azért, mert magyarnak merik vallani magukat annak ellenére, hogy nem Magyarország területén élnek.
Én nem is szídtalak, de már engem is belevettél a skatulyába. Nem hiszem ezek alapján, hogy értetlenséged őszinte, és tényleg kíváncsi vagy a válaszra.
"igyekeznék beilleszkedni és nem provokálni az embereket, az unokáimnak elmondanám hogy én hol születtem, de ennyi. Próbálnám őket is arra nevelni, hogy illeszkedjenek be abba az országba, ahol élünk."
- Szerinted a beilleszkedés a nemzeti öntudat feladását jelenti? Akkor nem tudod a különbséget asszimiláció és integráció között.
Kedves kérdező. Gondolom, laksz valahol. Tegyük fel, nem bérlitek a lakást, hanem sajátotok.
Képzeld el a következőt:
Egyszer csak jön egy kőmíves. Kibontja a szobád falát, s hozzáépíti a szomszédhoz. Most már a szobád nem a ti szobátok, hanem a szomszédi.
Na, erre mit fogsz lépni? És majd a gyereked?
Igazából elgondolkodtam, hogy a kérdező most tényleg így gondolkodik, vagy csak szimplán troll.
Kedves kérdező, ha te ezt tényleg komolyan gondolod amit leírtál, akkor el kell hogy keserítselek. Nem vagy magyar. Egy amerikai vagy, vagy egy hazátlan valaki, aki véletlenül beszél magyarul, ugyanis ezek szerint fogalmad sincs mit jelent a nemzeti öntudat, és mit jelent magyarnak lenni. Mondjuk egy gyökértelen embertől pláne amerikaitól mit is várnánk.
Nem attól lesz valaki magyar, hogy beszéli a nyelvünket, és nem is attól, hogy Magyarországon él, hanem valami egészen mástól. Liszt Ferenc remek példa erre, nem tudott magyarul és nem is Magyarországon élte az életét, de szívében magyar volt és annak is vallotta magát, továbbá ezerszer többet tett az országért, mint amit te valaha is fogsz.
Az teljesen rendben van, hogy van egy globalista világszemléleted és az első adandó alkalommal elárulnád a hazádat, de könyörgöm, ne nevezd magad magyarnak. Tudod mi tesz valakit magyarrá a szeretet a hazája iránt. Ez volt meg Lisztben és ez hiányzik belőled. Neked ez az ország csak egy lakcím, amit bármikor meg lehet változtatni. Nekünk magyaroknak ez a hazánk, amiért én személy szerint az életemet is feláldoznám, mert tartozom annak a sok-sok generációnyi embernek, akiket a családomnak, az őseimnek nevezhetek, akiknek a sírja között járhatok és a sírokon a saját nevem olvashatom. Tartozom azoknak az embereknek, akik itt éltek és küzdöttek, azért, hogy most büszkén mondhassam MAGYAR VAGYOK! Magyar vagyok, mert szeretem a hazám, mert ismerem és szeretem a magyar kultúrát, mert szeretem a magyar mentalitást, mert szeretem a nyelvet, mert szeretem a vidéket, a magyar szokásokat, a magyar embereket a hülyeségeikkel együtt.
Továbbá ha bármi idegen be merné tenni, az otthonomba, a hazámba a lábát ártó szándékkal, akkor megdöglene, és nem érdekelne, hogy hány gyereke van otthon, a beleinél fogva lógatnám fel az első útba eső fára. Ha nem lenne erre erőm, akkor inkább meghalnék, de nem hódolnék be. Ha valahogy pedig mégis túlélném a dolgot, akkor arra nevelném a gyerekeimet, hogy tudják, kik ők, honnan jöttek, mi volt a hazájuk, és mi a jogos örökségük ami őket illeti.
Kérdező kérlek, ne nevezd magad magyarnak, mert nem vagy méltó rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!