Csak én vagyok képes ilyeneken sírni/könnyezni vagy csak simán ennyi gondolkodni?

Amióta középiskolás vagyok, azóta jellemző rám, hogy rengetegszer gondolok úgy összességében mindenre, ami történt velem. Most vagyok tizenegyedikes, az eddigi tanéveket külön-külön történetekké szedtem, még zenemappákat is csináltam, és az évek alapján helyeztem el benne a zenéket, amikor hallgattam őket. Minden évnek egy "címet" adtam. Az első év volt a boldog év. A második nagyon szélsőséges volt. A második évben rengeteget sírtam, annyi szerelmi csalódás ért, hogy az egy évbe nem is tudom, hogyan fért bele. Az új év viszont csodálatos. Szóval ha ebbe belegondolok, egy kicsit sírok. Hogy mennyi minden történt velem, hogy mennyire megváltoztam, hogy lassan felnövök, hogy mennyire szép ez az év, hogy mennyire szeretek fiatal lenni, hogy mit csináltam tavaly ilyenkor, amikor depresszós voltam és itthon ültem. Sírtam, mert átvert néhány barátom, aztán meg azért, hogy mennyire szeretem a barátaimat. Nevetek és boldog vagyok, a elérek valami jó eredményt, aztán meg egész délutánokat végig elmélkedek, hogy megint mennyi minden változott. Minden ballagáson képes vagyok sírni, annyira hatással van rám. Néha pedig hálát adok, hogy bár rengeteget sírtam, legalább történik velem valami, és úgy érzem, hogy élek.

Mi a véleményetek rólam? Bolond vagyok? Miért gondolkodom ennyit?

18.L