Mit gondoltok erről az esetről?

Azért írom ebbe a kategóriába a kérdést, mert itt értelmesebb, átgondoltabb válaszokat kaphatok.

Pont 1 hónapja szakított velem a barátom. Már nagyjából feldolgoztam (úgy 70%-osan), nem is voltunk valami hosszú ideig együtt, 2 hónapnál kevesebbet. Tudom, ez nem valami baromi hosszú időtartam, vagy egy balul sikerült házasság, ami után hónapokig össze van omolva az ember, de nekem eléggé fájt, hogy véget ért.

Ő idősebb volt nálam, tudom, hogy nekem még bizonyos dolgokban érnem kell, tapasztalnom, de nem tartom magam gyerekes felfogásúnak, kultúráltnak érzem magam, és mutatkozhat velem bárki elegánsabb társaságban is.

Arról nem tehetek, hogy tapasztalatlan vagyok 1-2 téren... de ő ezt elfogadta, nem erőltetett semmit, semmi jelét nem adta hogy bizonytalan, és hogy nem akar "tanítgatni". Végig azt táplálta belém, hogy komolyan gondolja velem, a kapcsolatunk nagyon rövid idő alatt egész széles körben ismertté vált.

Talán ezért sokkolt, mikor véget vetett a kapcsolatnak a diplomaosztója utáni napon. Ott is elég sok embernek bemutatott még.

Ezért is fájt ennyire a dolog, meg azért is, hogy túlságosan sokat képzeltem bele ebbe az egészbe. Túlidealizáltam a dolgokat róla. Ő volt az első. Én mindent megtettem azért, hogy ez működjön, olyanba nem akartam beleugrani, amire még nem készültem fel, alkalmazkodtam elég sok mindenben.

Később rájöttem hogy voltak már akkor kis dolgok, amik zavaróak lettek volna az idő folyamán, de nem tettem szóvá. Ez vigasztal valamennyire :) Meg nem nézegetem facebookját se, semmi, nem kajtatok utána.

Úgy vélem, már közel vagyok a teljes "javuláshoz", néha visszajönnek emlékek a külsejéről, dolgairól, és ez rossz, de igyekszek egyre kevesebbet foglalkozni vele.

Jól gondolkodom?

:)