Volt már valakinek olyan, hogy öngyilkos lett a ismerőse és haragudott rá?

Igen, és haragudtam is rá. Halottra illik, nem illik, nem érdekel.

De láttam az anyját. Aki utána élő halott volt.

Testvéreit, akik félelemtől reszketve álltak a koporsó mellett.

Nagymamát, aki már nem akart ezek után meggyógyulni.

Apát, aki megőszült, megöregedett, és örökre eltűnt a szeméből az élet, a mosoly, az élni akarás.

Öngyilkosnak lenni önző dolog.

Mert itt maradnak a szerettek, akiknek fel kell dolgozni,

és életük végéig él bennük egy kérdés? MIÉRT?

Erre pedig soha nem érkezik válasz.

Igen.

Állandóan hozzám jött sírni hogy rossz az élete, de a hátam mögött mindenki előtt megalázott, gúnyiratokat terjesztett rólam neten, mert szerinte egy nyomorék vagyok.

Segíteni akartam neki, de mikor a fülembe jutott miket csinál, reménykedtem benne, hogy végre nem csak a szája jár.

Egyszer ne mtalálkoztunk 2-3 hónapig, utána megint keresett, elmesélte hogy öngyilkos lett de megtalálták és kimosták a gyomrát.

Leépítettem az életemből, ha találkoztunk mindig mosolyogtam hogy persze hogy megyek vele inni, persze hogy találkozunk, naná hogy keresem és írok... de nem írtam, eleget rúgott ahhoz belém.

Rajta kívűl nem kívánok senkinek rosszat, de neki a halálát kívánom.

Boldogabb lenne a világ nélküle, nem csak velem viselkedett ilyen mocsok módon.

"öngyilkos lett de megtalálták és kimosták a gyomrát"

akkor mégse lett öngyilkos, vagy én vagyok hülye?