Régi emlék: Hazáig követtek. Lehet, hogy veszélyben voltam? Vagy csak túlreagálom? :/

Soha nem felejtettem el konkrétan ezt az esetet, de már évek óta nem gondoltam rá. Akkor történt, amikor még alsó tagozatos voltam az általános iskolában, elsős vagy másodikos. Egy kis faluban lakom, csak három utcányira az akkori iskolámtól, így már az óvoda végétől egyedül jártam oda és vissza is. Az egyik nap azonban csak azt vettem észre, hogy jött valaki a nyomomban. Az út másik oldalán sétált, de szorosan mögöttem és nem hagyta magát lerázni: ha gyorsítottam, ő is gyorsított. Egy öreg fazon volt, már őszült és kicsit furcsán járt: nem tudtam eldönteni, hogy részeg volt-e vagy nem, nem igazán volt jelen az alkohol a családomban. A másik kellemetlen részlet az volt, hogy egyáltalán nem ismertem, pedig egy kis közösségben laktunk és a legtöbb embert legalább látásból ismertem. Először nem láttam bele semmit, de amikor már a második utcán is végigkövetett, kezdtem kicsit aggódni. Hazafele bementem az utcánkban lévő kocsmába. Nem volt ez különös, mert minden nap megcsináltam. Bementem, beszélgettem egy kicsit a kocsmárosnénivel, ha volt egy kis pénzem, vettem egy rágót egyébként meg megnéztem az édességeket, amikből mindig is nagy kínálat volt abban a boltban. A férfi oda is bejött utánam és megkönnyebbültem, hogy biztosan ide jött és nem engem követett. Logikusnak tűnt, hiszen kicsit piásnak látszott, de benn sem szólt senkihez, csak állt ott azzal a zavaros tekintetével. Erre tisztán emlékszem.

Aztán a szokásomhoz híven elköszöntem és folytattam az utamat hazafelé, rendesen megkönnyebbülve. Vagyis folytattam volna, ha a tag nem kanyarodott volna ki a kocsmából rögtön a nyomomban. Nagyon megijedtem, mert hátranéztem és csak azt láttam, hogy jön ki az ajtón, tehát TÉNYLEG engem követ. Elindultam, de nem mertem sokkal gyorsabban menni mint addig, nehogy gyanút keltsek. Akkoriban még nem értettem, hogy ez a szituáció miért is veszélyes rám nézve, csak azt értettem, hogy igenis az és haza kell érnem. A pofa szorosan jött utánam, szóval átmentem az út másik oldalára, bár nem azon a félen volt a házunk. Nem mertem hozzászólni, mert ijesztő volt és egyébként sem beszélhettem idegenekkel. Mikor végre hazaértem baromira megkönnyebbültem, mert építkezés volt nálunk és az apámék pont kinn dolgoztak. Már jó fél házzal hamarabb elkezdtem átvágni az úton, hogy pont beérjek a kapun, az a tag meg csak ment előre és engem nézett. Ahogy bementem a nyitott nagy kapun, közvetlenül előtte szaladtam el és úgy emlékszem, hozzám ért (a hátamhoz, vagy a karomhoz, nem tudom), de ezt már nem mondom biztosra. Aztán egyszerűen tovább ment.

Otthon gondolkodtam rajta egy darabig és arra a következtetésre jutottam elsős-másodikos fejjel, hogy biztos azért követett, hogy lássa, hazaérek-e épségben. Aztán gondolom elmentem kifestőzni vagy azt a dolgot csinálni, amivel akkoriban elütöttem az időt, nem tudom. A szüleimnek nem említettem semmit.

Csak most döbbentem rá, mennyire ijesztő is volt ez az egész és mennyire tehetetlen lettem volna, ha az a szemét bármivel is próbálkozott volna, egy talán 8 éves, a koromhoz képest is kicsi kislányként egy böhöm hátizsákkal a vállamon. Az egész azért zavart meg most ennyire, mert egyszerűen belém hasított, egy pillanat alatt és most emésztgetem.

Mit gondoltok róla? szerintetek túlreagálom, vagy valós veszélyben lehettem?

16/L