Szerintetek igazságos?
Először is vegyétek figyelembe azt, hogy egy 14 éves kissrác problémájáról van szó, aki segítséget, és útmutatást kér egészségügyi téren.
A lényeg a következő: a hozzászólók véleménye különbözik, ami nem lenne probléma, viszont a dolog addig ment el, hogy az egyik(1) kritizálni kezdte a másikat(2), és erre egy idő után a 2-es reagált. A vita részben átment személyeskedésbe, és a kettes véleményével mások is egyetértettek, mégis ezt a hozzászólást törölték, és a kettest letiltották, míg az egyesnek a hozzászólásából csak az elejét törölték. A dolog azért érdekes mert a kettes rendszerint teljesen korrekt és sokrétű válaszokat ad, am az egyesről nem mondható el, mert ő csak egy fix álláspontot képvisel, azt hangoztatja.
A lényeg az, hogy az 1-es válaszoló gyakorlatilag következmény nélkül megúszta ezt az egészet, amit igazából ő kezdeményezett, ezzel szemben a kettes ki lett zárva, miközben ő csak megvédte magát, és az álláspontját, amivel több lehetőséget is biztosít, és gyakorlatilag felvilágosította a srácot a problémáról, és annak megoldásairól, ellenben az egyessel, aki sem magyarázatot, sem másik lehetőséget nem írt, csak egy kezelést közölt tényként, úgy beállítva, mintha csak az az egy megoldás létezne a gyerek gondjára, miközben nem is ért hozzá.
A kérdés az, hogy ti mit tettetek volna, ha ti lettetek volna a döntőbírók?
Mi lett volna itt igazságos?
Nyilván nem igazságos, viszont nincs ide minden leírva erről az ügyről.
Senkit sem törölnek csak úgy indok nélkül, az egy dolog, hogy ez az indok nem feltétlenül elegendő az eltávolításra, de az biztos, hogy ürügynek megfelel. Tehát az említett 2-es személy lehet, hogy nem írt olyasmit, amiért el kellett volna távolítani a hozzászólását, de vélhetően nem is fogalmazta úgy meg az állításait, hogy azok kellő mértékben kifogásolhatatlanok legyenek- ezért egy elfogult vagy rosszindulatú moderátor/”bíró” eltávolíthatta őket.
Azt már én is sokszor megfigyeltem, nem csak interneten, hanem az életben is, hogy két személy vitázásakor nem feltétlenül az nyer és annak adnak igazat, akinek igaza van.
Nagyon sokat számít az, hogy milyen stílusa van valakinek, hogyan fogalmaz, milyen eszközöket használ, stb.
Én elhiszem neked, hogy az általad leírt 2-es személynek igaza volt, de ugyebár ez irreleváns.
Egy ideális világban az igazság elegendő volna ahhoz , hogy valakinek az igazát elismerjék. A mi világunkban viszont nem elég igaznak lenni, hanem gyakran sokkal több ravaszságra van szükség ahhoz, hogy nyertesként kerüljünk ki adott szituációból.
Szamomra se tünik igazsagosnak, persze nem tudom pontosan mi törtent ez igy relativ. De az, hogy emiatt a 2-est töröltek az 1-es pedig kapot egy apro büntetest ez korantsem jogos.
A 2-es megindokolta, hogy az a lehetöseg amit ö ajanl, az miert jo, az 1-es csak ugyanazt hajtotta, emellett nem all a szövegben az, hogy valaki egyetertett volna az 1-es allaspontjaval a temaban.
Szamomra ez erthetetlen, es teljesen igazsagtalan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!