Megőrítenek a barátaim. Hogy kérjem meg őket, nem pofátlanul, h költözzenek el? Hosszú lesz?

4 éve nem találkoztunk a közép iskolai barátnőmmel, de mindig beszéltünk telefonon, vagy fb-on.

Nagyon szerettem őt, nem sértődékeny és igényes magára.

Mi már pesten élünk a párommal és a fiával. Kalandos országok járása után úgymond letelepedtünk. (A fiú most az anyjánál nyaral.) Párom pedig 6 hetente jár haza külföldről. Én is dolgozom, van 2 kutyánk is.

Néhány hónapja felhívott a barátnőm, h a balcsis melójuk után feljönnének pestre munkát keresni, ide települni. És h lakhatnának-e nálunk pár hétig, amíg találnak albérletet és stabilizálódik a munka amit találnak.

Rábeszéltem páromat, h egyezezzen bele. Hiányzott már a barátnőm, jól esett volna látni. És átéreztem a helyzetüket. Nekünk is jó lett volna anno olyan barát, akinél meghúzhatuk magunkat.

Augusztus 02-én pénteken meg is érkeztek. Nagyon vártam már őket. Csili-vilire kitakarítottam, csináltam helyet nekik a szekrényben stb....

De már akkor nagyon nem éreztem jól magam. Fájt a fejem, a fülem, köhögtem, fájt a torkom is.

Megjöttek. Elrendeztem őket, pihiztek, kipakoltak beszélgettünk.

Másnap a többi tünet mellé még jött az állandó hányás és szédülés is. Így végig kinlódtam a szombati napot. Gondoltam majd jobban leszek.

Barátnőm főzött közben. De csak magának és a pasijának. !?!?!?

Vasárnap kihívtuk a mentőt mert nem bítam.

Központi idegrendszeri gyulladással be is vittek. Barátnőmék, másnap, hétfőn jöttek be hozzám. Hoztak nekem zsömit meg sajtot. Meg kivett a vasalni valókból egy pólót és azt hozta be gyürötten, h abban menjek majd haza.

Aztán haza jöttek hozzám és semmi....

Párom ahogy megtudta mi történt, csütörtökön kocsiba ült és pénteken már a kórházban volt. Taxival jött be, szinte minden nap (vasárnap du-ig.), a "barátaim" egyszer sem jöttek be hozzám vele, pedig hívta őket.

Elmondta, h nem tartanak maguk után rendet és nagyon igénytelenek is.

LÉNYEG:

Még maradnom kellett volna a kórházban egy hetet. De haza jöttem saját felelősségre. Meglepinek szántam, de azt sem vették észre, h bejöttem a kapun és az ajtón.

Bokáig ért a mocsok, minden csupa por volt. A konyhában állt a mosatlan. Olyan kupleráj volt, h egyszerre tudtam volna üvölteni és sírni.

Lecsesztem őket ugyan, mert tudom, h nem sértődősök, de az bántott a legjobban, h nem is sajnáltáék a dolgokat.

Míg én a port töröltem, pakoltam, ő elmosogatott. Míg én szinte sírva súroltam a hűtőt, ők az udvaron dohányoztak.

A kutyáknak ugyan adtak enni. Azért nem is panaszkodom. Viszont amikor mentem haza, az egyiküket csak úgy kikötötték a 33C-os napra víz nélkül.

Nem tudom mit csináljak! Én ezt nem bírom így! Annyira megbántam, h befogadtam őket.

Nem akarom kirakni őket az utcára, de nem akarok velük tovább egy pillanatra sem egy háztartásban lenni.

Van kb 200e Ft-juk, de munkahelyeik még nincsenek stabilok.

Nem értem az egészet. Ne ilyennek ismertem barátnőmet. Jártam is náluk iskolás korunkban. Mindig tisztaság volt náluk. Ő mindig igényes volt magára.

Létezik h valaki 4 év alatt ekkorát változzon? De még ha meg is változott.... Én nem így fogadtam őket, és nem így hagytam ott nekik a házat sem....

és a tetejében, amikor takarítottam, barátnőm pasijának volt pofája megkérdezni, h miért vagyok ideges?

Elnézést, h hosszú lett. Sajnos nincs kinek elpanaszolnom magam. Teljesen tanácstalan vagyok.

Bocs a hibákért is. Már a fejem is megint megfájdult és szédülök is.

Holnap érkezik a tesóm, 1 hétre csak úgy lébecolni/nyaralni, h itt legyen. hasonló habitusú mint én. Nem akarok más után takarítani, vagy idegeskedni, h takaríte mindeni maga után.

Mit csináljak? Adjak nekik rövidebb ultimátumot.

KÖSZÖNÖM HA VOLT TÜRELMED VÉGIG OLVASNI!