Egyetértesz? Amikor szenvedsz akkor érzed igazán hogy élsz.

Számomra egyik se élvezetes de tudom hogy ezek is az élet részei. Az szokott élvezetet okozni ha szembenézek az előttem lévő rossz dolgokkal, a kihívásokkal, az ismeretlennel ha kell és érzem hogy nem a félelmek irányítanak mert ilyenkor jön rá az ember hogy sokkal keményebb fából faragták mint azt valaha is hitte. Plusz ha megteszed amitől félsz akkor a félelem megszűnik.

Szóval az első mondattal egyetértek de az hogy a szenvedés önmagában élvezetes legyen az kicsit túlzás. (Valószínűleg neked megcsalva, kidobva lenni kisebb szenvedés mintha nem történne veled semmi, embere válogatja ugyebár)

K*rva jól szórakozom, itt fetrengek az ágyon, szétmegy a fejem és hányingerem van, néha felkelek gépezni mert egyébként meg unatkozom, csak ilyenkor még rosszabbul leszek.

A megcsalnak, kidobnak, amputálják a lábad, megvakulsz, meghalnak a szeretteid nyilván csak fokozza az élvezetet.

Nyilván ekkor érzed, hogy folyik az élet, de ez nem egyenlő az élvezettel.

Akkor azért érzem igazán, mert "alapállapotban" nem tűnik fel hogy jé élek, minden olyan természetes. Szenvedés közben meg mindent jobban átgondol az ember.

Akkor is érzem, amikor felszabadult vagyok, sőt, inkább akkor, mert akkor olyan teljes minden.