Ti hogyan élitek meg ezt a mai lehetetlen világot?

Én is így voltam vele...

8 hónapon át szenvedtem, mire lett melóhelyem, de ez egy utolsó, rabszolga hajcsár cég, csak sajnos kénytelen vagyok maradni, mert kell a pénz... a belem kidolgozom, hogy ne süllyedjek el. Mellé már keresek másik helyet, de pfff... örülhetek, hogy ez van, fogjam be a pofám, k*ssoljak és dolgozzak látástól-vakulásig.

Barátnőm is már kezd elsüllyedni, ha nem lenne az apja neki vége lenne. Pedig mindenre jelentkezik, amire megfelel, arra is, amire nem, de nem veszik fel sehova!!! Van diplomája, OKJ-ja, néha letagadja az egyiket, vagy a másikat, vagy egyiket sem... napi 1015 e-mail neki is meg van, szakmába vágó, nem szakmába vágó, csak úgy felkeres helyeket is, amiket én is megtettem... áááh... ismerősei neki sincsenek...

Kitartást, egyszerűen undorítóan szörnyű ez az állapot, már csak abba az icipici reménybe lehet csak kapaszkodni, hogy ne fordulj be teljesen magadba...

És lehet lenyomni, de attól még sajnos ez a mai valóság!

Sajnos szar a helyzet és nem is lesz jobb, arra kár várni.

Munkát szerintem lehet találni maximum nem a szánk ízének megfelelő. Az előttem válaszoló említette a barátnője diplomáját és OKJ-s papírjait. Látom nap mint nap hogy az egyetemen ahová járok a képzések fele nem ér semmit, egyszerűen olyan képzéseket adnak az embereknek amivel nem csoda hogy nem lehet elhelyezkedni. A bölcsészek 80%-a soha többet nem használja azt amit megtanult... Az OKJ-s képzések egy része is azt a célt szolgálja hogy addig se munkanélküli legyen az illető. Van ismerősöm akinek fél tucat szakmáról van már papírja és már ott jár hogy eltüzeli mert úgy legalább hasznát veszi.

Habár nekem van munkám, de átérzem, amit írsz.

2010-ben fejeztem be az iskolát, s hosszútávú munkám egy évig nem nagyon volt, ami volt az pedig csak ideig-óráig tartott. Az egyik helyen nem voltam szimpatikus, a másik pedig friss vállalkozás, mely szinte azonnal csődbe ment örültem, hogy megkaptam a pénzemet.

Keserves hónapok voltak, de főleg a téli időszakok, akkor egyébként is hajlamos rá az ember, hogy magába forduljon. A legrosszabb talán az volt, hogy az összes ismerősöm, osztálytársam távol volt tőlem. Némelyik azért, mert csak egyszerűen megszakadt a kapcsolat, némelyik azért, mert továbbtanult, némelyik pedig egyszerűen távol lakott, s neki se, nekem se volt pénzem ahhoz, hogy utazzunk egymáshoz. Mindezek mellett persze folyamatosan kerestem munkám, s elvállaltam volna bármit, de sajnos maradt az itthon ülés, s az álmodozás a pénzről, szórakozásról. Akadt olyan, hogy sírva aludtam el.

Lassan két éve van már munkám. Nem álom munka, s sok stresszes jár, de megpróbálom helyén kezelni, s értékelni azt, hogy van munkám. Sajnos már ennek is örülni kell. Egyelőre tudok "nagy lábon" élni, hisz itthon élek, de fogalmam sincs mi lesz pl. 10-20 év múlva, ha szülők nem lesznek mellettem.

Költözz vissza a családodhoz, akkor egy problémával már kevesebb, hisz nem vagy egyedül.

Csinálj kis konyhakertet, tarts néhány csirkét, és már az étel is jobban biztosított.

Nézz körül, nálunk rengeteg klub működik, ahol összejönnek az emberek, jól érzik magukat, teljesen ingyen,csak akkor kell fizetni,ha kirándulni mennek valahova:van ilyen nyugdíjas klub, van mozgáskorlátozottak klubja, van ilyen ének és néptáncsoport, van könyvklub a könyvtárban. Ilyen helyeken szintén barátokra, akár sorstársakra, lehet még munkára is lelhetsz!

Vállalhatsz önkéntes munkát állatmenhelyeken, ahol szintén emberek között vagy, egy napi program.

Nézz körül, amíg Te nem lépsz, más nem teheti meg helyetted!

Tanulj! Például nyelveket otthonról, net segítségével gyakorlatilag ingyen lehet tanulni.

Mihez értesz? Milyen végzettséged van? Milyen típusú a leszázalékolásod, mit nem tudsz emiatt megtenni, miben akadályoz?