Miért látom úgy hogy a gyerekkor jobb mint a felnőttkor?

"Ha olyan jó életed van, akkor miért Gyakorin kommentháborúzol velem?" Ezt nem nevezném kommenthábórúnak. Nekem mindegy, hogy te hogyan, milyen intellektuális és érzelmi mocsárban élsz. A te személyes poklod, úgy csinosítgatod, ahogy akarod. Addig maradsz, ameddig akarsz. Én mindössze kérdéseket teszek fel, amikre -lássuk be- nem adsz értelmezhető válaszokat. Input errorra gyanakszom.

"Szerintem maga a rendszer, illetve a többi ember teszi mentális beteggé a másikat." Ugyan, ez csak te maladaptív reakcióid arra, hogy nem tudod leválasztani magát mások által termelt kollektív tudatról, és az elméd csak reaktív.

"Ez az egész halmozódik, és az idő múlásával az ember egyre nehezebben viseli a primitív bunkókat." Miért őket vonzza? Miért nem a pozitív, előre mozdító, támogató személyeket? Ez egy fontos részletkérdés.

"Te egy burokban élsz, fogalmad sincs semmiről." Tudtam, hogy a valóságtagadással el fogsz jutni ide. Egyszerű elmék gyakori módszere a más vélemények negligálása. De hadd idézzem a klasszikust: "A te személyes poklod, úgy csinosítgatod, ahogy akarod. Addig maradsz, ameddig akarsz."

Nem, nem feladatom, hogy megváltoztassalak. Sztem te szeretsz így élni. Ha nem szeretnél így élni, csak változtatnál, nemdebár?

#20

A 19-es kommentelő vagyok.

Nem toltak mindent alám, hanem támogattak. Nem ők írtak meg helyettem 2 szakdogát, nem ők vizsgáztak helyettem főiskolan. Munkahelyet se ők intézték el, hanem én magam. Oda vettek fel a későbbiekben, ahol fősulis gyakornok voltam. Jól teljesítettek, becsületes, dolgos nő vagyok, és ez lett az élettől a jutalmam. A munkámat szeretem, azt csinálom, ami a diplomás végzettségem.

Anyukám 12 évig volt daganatos beteg, úgyhogy pont, hogy gazdagok nem voltunk, mert nagyon sok pénzt anya betegsége, kezelése és orvosok vitték el.

Sajnos pont ma 8 éve, hogy meghalt. Ez volt életem legszörnyűbb pillanata. 1 évbe telt mire összeszedtem magam.

Mivel mindig is egy életvidám nő voltam, nem hagytam el magam. Nem tanították meg, hogy mi az, hogy gyász és gyászfolyamat. Magam jöttem rá, kerestem. Azóta folyamatosan valósítom meg a céljaimat, mert tudom, hogy a saját életemért egyedül csak én vagyok a felelős, mivel egy érett, felnőtt ember vagyok.

Páromnak szar gyerekkora volt. Ő fiatalon veszítette el az anyukáját, szintén rákban. Apja miatt páromnak rengeteg traumája van. Viszont már rengeteg szakemberhez is elment, dolgozik magán, nem picsog, mint te, vállalja saját életéért a felelősséget.

Felnőtt ember = felelősségvállalás

A hozzád hasonlóak képtelenek felfogni, hogy MINDIG van választás. Ti csak megelégedtek a szarral és hárítjátok a felelősséget, és azt mantrázzátok, hogy "Az emberek többségének ez jutott". Nem, nem ez jutott. Ti ezzel elégedtek meg, ezt választjátok, hogy még véletlenül se kelljen kilépnetek a komfortzónából és megemelni a seggeteket egy jobb életért, mert az ugye macera, erőbefektetés, munka.

Tudod, aki nem dolgozik, az ne is egyék. Itt ez átvitt értelemben: nem érdemled meg addig a jobb életet, amíg nem változtatsz. Tudom, ez munka. Viszont a jutalom érte csodás.

#36

Egy picsogó, semmirekellő illető, aki egy hajszálnyit nem képes tenni a saját boldogsága érdekében, az nem érdemel boldogságot. Mire? A semmire?

Aki arra nem képes, hogy a saját boldogsága érdekében tegyen is valamit, az nem érdemli meg a boldog életet.

Drágaság, nem a sült galambot kell várni, hogy bele repüljön a szádba.

"Mindenki megérdemli a boldog életet." Meg, ebben nincs is vita. De te nem a boldogságra törekszel, hanem vmi félreértés miatt azt hiszed, hogy "a rendszer" kötelessége a te személyes boldogságod feltételeinek biztosítása. Hát, mellényúltál.

"Téves dolog, hogy ezt ki kellene érdemelni." Te is kiérdemelted, hogy boldog légy, azonban a rugalmatlan, kreatívtalan, besüppedt, reaktív, kezdeményezni és kockáztatni gyáva elméd megakadályoz benne. Nem, nem a körülmények, azokat te választod/teremted meg magadnak.

"egy rabszolga vagy egész életedben" Te! Csak te! Aki eladott rabszolgának, küldd csak el hozzám, majd beszélek vele.

"ez a 2 opció van csak" Csak az erősen negatívan szűrő, konvergens gondolkodású elméd szerint van így, a valóságban nem.

Összefoglalom, mit is tudunk eddig:

1. kerülöd a felelősség árnyékát is -oké, a te életed,

2. vacak életminőséged van -oké, a te életed.

Ezekkel mi, a gyaki népe, együtt tudunk élni. A te életed, a te döntésed.

+bónusz: nem tudtam nem észrevenni, hogy Tringer és Beck Kognitív torzítások listáján min. 4 pontban érintett vagy. Javaslom, keress fel szakembert, jobb megelőzni a bajt. Mihamarabbi és teljes gyógyulást kívánok neked!

[link]

Ahogy írják: mindenki a maga sikerének a kovácsa: én pl most 33 évesen olyan helyen dolgozok, ahol minden szempontból megbecsülnek és szeretek ott dolgozni. És az életem más területeivel is abszolút elégedett vagyok. De ehhez az elmúlt sok évben számos olyan döntést kellett hoznom, amivel bőven kiléptem a komfortzónámból és sokszor a környezetem se értette miért teszem:

-gimiben szabadidőmben programozni tanultam

-19 évesen egyedül felköltöztem Budapestre (megkaptam hogy minek, van vidéken is egyetem), a szüleim támogattak, de az anyagiak nagy részét én szedtem össze diákmunkával)

-miután tanterv szerint elvégeztem az alapképzést mentem mesterre és közben teljes állásban dolgoztam (sokan ezt se értették miért teszem)

-25 évesen kiköltöztem külföldre (na ezért rengeteget kaptam, hogy minek, ha itthon is van munkád)

-ott kétszer melót váltottam, közben szereztem két nyelvvizsgát és számos szakirányú továbbképzést végeztem el

-és végül most vagyok a helyemen.

Erre szokott jönni, hogy persze, de nálad minden jól alakult.

A valóság:

-eközben 20 évesen volt egy súlyosabb betegségem műtéttekkel, több hét kórházzal

-25 évesen a vakbelemnek intettem búcsút

-két nagyszülőmet veszítettem el

-2 kutyámat veszítettem el, az egyiket tragikusan fiatalon

-apámról kiderült, hogy egy gyógyíthatatlan betegsége van, ami miatt 60 évesen nem tudja már ellátni magát

-évekig küzdöttünk azért, hogy gyerekünk legyen, minden ezzel járó orvosi kellemetlenséggel

Ergo nyílván van, akinek rosszabb, de nem állíthatjuk hogy minden simán ment.

És itt a különbség: valaki mindenbe belenyugszik, kifogásokat keres. Más meg mindig az előrelépést keresi.