Aki nőként nem vállalt gyereket, nem bánta meg? Milyen most az élete?

40# nem kötelező elhinni. Attól még így van.

Egyébként meg 5 mondatból lejön hogy kinek van gyereke és kinek nincs. De hát ezt honnan is tudná az, akinek nincs gyereke?

Tudod, én tudom milyen az ha nincs, mert nyilván egy ideig nekem sem volt gyerekem, de te nem tudod milyen az, ha van.

Ja hogy a barinőknek van meg a szomszédnak meg a boltban az anyukák? Az nem ugyanaz mint a sajátod akikről neked kell gondoskodni és felnevelni ráadásul többet.

Igaz még nem vagyok 40, “csak” 36, de amióta beszélni tudok, azóta tudom, hogy soha nem akarok gyereket és ez mai napig változatlan, sőt napról-napra erősödik. Férjem 41, mivel ő sem akart soha, így elsők között tisztáztuk, hogy gyerek nem lesz soha. Ennek már 15 éve és a legkevésbé sem hiányzik egyikünknek sem. Így vagyunk boldogok.

Látjuk a közvetlen és távolabbi baráti/rokoni körben a gyerekeseket, na meg kb bárhova mész bolt/étterem/busz/utca stb… ha fizetnének se. Barátaink rendszeresen panaszkodnak, hogy mennyire tele a hócipőjük és mennyire nagyon nem így képzelték el a gyereknevelést. Rengeteg lemondás, szenvedés, idegeskedés, kialvatlanság, pénz meg még sorolhatnám. Gyerekes barátainknak soha semmire nincs idejük, állandóan a gyerekhez kell igazodni, állandóan beteg, állandóan van valami.

Havonta 2-3 alkalommal szoktunk néhány órára gyerekkel együtt is találkozni velük, hát mondanom se kell, hogy alig várjuk, hogy haza mehessünk (vagy ők menjenek, ha nálunk vagyunk) a csendbe és a nyugiba. Tudatos döntés mindkettőnk részéről a gyerekmentes élet, amit nem bánunk és teljességgel kizárt, hogy valaha is megbánjuk. Nincs hozzá se türelmünk, se kedvünk, se semmink. Azt a rengeteg pénzt és időt, amit elvisz a gyerek, inkább magunkra költjük/fordítjuk.