Ha az ember társas lény, hogy lehetséges az hogy én egész életemben egyedül jól éreztem magam?

Most az embert mint fogalmat ne vetítsd rá mindenkire. Vannak különböző felfogású emberek, egyébként hidd el, nem te vagy az egyetlen aki jobban szeret egyedül lenni. Nem vagyunk egyformák.

Ez olyan mintha azt mondanád, hogy az emberek szeretik a kutyákat. És ha valaki a macskákat szereti? Vagy a halakat? Hörcsögöt? Mindenki más.

Ez olyan, mintha azt kérdeznéd hogy "ha az ember szervezetének kellenek a rostok és fehérjék, akkor hogyhogy nekem jól esik, ha minden nap csak tortát eszek?"

Lehetünk akármennyire különbözőek, még így is vannak dolgok amik nem tesznek jót, akkor sem, ha amúgy jól esnek, és nem érezzük rögtön a negatív hatásukat.

Alapból onnan indul a gond, hogy az emberek félreértelmezik a “társas lény” fogalmát.

Nem azt jelenti, hogy társfüggő lények lennénk és ne tudnánk magunkban létezni (persze tényleg vannak ilyen kapcsolatfüggő emberek, de egészséges lelkülettel és önbecsüléssel rendelkező emberek vígan elvannak magukban is), hanem azt jelenti, hogy TÁRSADALOMBAN élünk. Mint a hangyák meg a méhek, leosztjuk egymás között a feladatokat, szerepeket, pl. te villanyszerelő vagy én meg tervezőmérnök. De ennek semmi köze ahhoz, hogy szeretünk-e egyedül lenni vagy sem, az már introvertált-extrovertált kérdéskör.