Boldog vagy az életben?
Figyelt kérdés
Az 5-ös listán a fenti jelentené a legboldogabbat.
Kérlek válaszolj bővebben, ne csak szavazz!
okt. 23. 18:30
A kérdező szavazást indított:
Többnyire boldog vagyok
Inkább boldog vagyok (mint boldogtalan)
Is-is, boldogság és boldogtalanság között ingadozok
Inkább boldogtalan vagyok
Kimondott boldogtalan vagyok
44 szavazat
2/7 anonim válasza:
Is-is, vannak jobb és rosszabb pillanataim, napjaim
3/7 anonim válasza:
Szerintem én valahol a boldog és boldogtalan közt lehetek, nagyjából félúton, de tudom, mi kell ahhoz, hogy boldog legyek, és az is maradjak. Szóval arra törekszem, hogy azokat a célokat, dolgokat el is érjem belátható időn belül.
4/7 anonim válasza:
Inkább boldog vagyok (mint voldogtalan).
Viszont ezt csak az utóbbi pár hónaptól érzem így. Ez előtt körül belül 2 évig nagyon magam alatt voltam és eléggé sok teher szakadt. Ennek köszönhen kitartóbb lettem.
Azonban sok áldozatot meg kellett hoznom, hogy eltudjak kezdeni azzal foglalkozni azzal, azmit igazán szeretetnék az életben. Ez miatt érzem magam boldognak, de boldogtalannak is olyan dolgok miatt amin még szerintem nem tudtam magam túltenni, és időbe telik.
5/7 anonim válasza:
Volna minnváltoztatni, de összességében elégedett vagyok. Másnak ennyije sincs.
6/7 anonim válasza:
A gyász, meg a szenvedés az én életem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!