Mennyire vagy boldog/elégedett az életben?

Mostanában kezdek depressziós lenni. Kezdek félni a változások miatt, meg az esetleges betegség miatt.

Mostanában életemben először lassan 2 hete fáj a gyomorszájam. Hiába kérek időpontot orvosnál, nem adnak, mondván, hogy ez csak hasfájás. Nem igényel vizsgálatot. Majd ha durvább lesz akkor jelentkezzen. Addig szedjen fájdalomcsillapítót, és diétázzon.

Változás miatt meg azért félek, mert 20 év után végleg hazaköltözöm Magyarországra- 14 évig éltünk New Castle-ban ( Anglia), idén hazamegyünk. Minden újra nulláról kezdeni majdnem 50 évesen, nekem nagyon ijesztő.

Azon túl, hogy nemrég eltörtem a lábamat és most állandóan itthon, pontosabban az ágyamban, kell lennem, nagyon boldog életem van.

A családom, a párom, a barátaim, a munkám, a tanulmányaim és egyebek terén most érzem először igazán, hogy minden és egyszerre jól működik. Sose voltam az eddigi huszonöt évem során huzamosabban szomorú, de mindig volt valami (valaki), ami hiányzott.

(Nyilván semmmi sem tökéletes, de nem is kell annak lennie.)

Nem tudom, hogy neked milyen problémáid vannak, de garantálom, hogy nem vagy egyedül.

Mostanában azt érzem, hogy kiégtem. A munkámat csinálom, de nem szívvel lélekkel. A házasságom kihűlt. Anyagilag közepes. Úgyérzem nem vár már rám semmi. Igazából egyetlen egy fiatalkori álmomat sem sikerült valóra váltani.

Aműgy szedek nyugtatókat is alkalmanként. Másképp nem bírnám.

Nekem ***** az életem (öt csillagos, 9.9/10 boldog vagyok)

Jól állok szakmailag, elismernek. (Most végzem a BSc-t, kész a szakdogám, felvettek külföldi MSc-re ösztöndíjjal, találtam lakást is, van releváns munkatapasztalatom, kutatásom stb)

Jól állok szociálisan. Vagy egy szuper párkapcsolatom, 1 éve együtt élünk, együtt megyünk ki is. Barátaim is vannak, nem is kevesen és elég régóta (3-7 éves korom óta is akár, de persze vannak újak is.)

Elégedett vagyok magammal. Vannak hobbijaim, ki tudok kapcsolódni, jók a hétköznapok és a családommal is minden szuper.

Optimistán állok a jövőhöz, szerencsésen választottam pályát, így anyagilag is rendben leszek illetve párt is jól választottam, így boldog maradok.

Tele vagyok álmokkal, motivációval, szeretettel és boldogsággal.

Nem 10/10, mert mindig lehet jobb. És tenni is kell érte.

Összességében, az emberi kapcsolatoktól eltekintve (családon kívüliekre értve), nincs okom panaszkodni. Remek képességeim vannak, jó embernek tartom magam, szeretnek és támogatnak a szüleim, apai ágon lévő rokonok dettó, és sokszor van közös program mindegyikükkel.

Elégedett vagyok a tanulmányaimmal, a tanáraim is remek véleménnyel vannak rólam, egyiküknek hála (név szerint engem ajánlott fel) szuper ösztöndíjra is pályázhattam, amit 2x el/meg is nyertem (1 főnek hirdették), és rengeteg elismerést kaptam/kapok ahhoz kapcsolódóan is, illetve (fejlődési) lehetőséget is.

És itt jön a "de!" rész:

az idei év különösen megviselt, bár magánéleti síkon '21 óta nem igazán klappol minden. Erősebb depresszió jeleit produkálom az utóbbi hónapokban, de eleinte elintéztem az egészet egy vállrándítással, mondván csak fáradt vagyok, majd kipihenem. Nemrég ért véget a szorgalmi időszak, megúsztam a félévet 1 vizsgával, szóval minden tárgy kész (kitűnő átlaggal), de nem érzek pozitív változást hangulat és kipihentség terén. Inkább csak tovább romlott az egész. És bűntudatom van, amiért így érzek, amiért ez a helyzet.

Nem szeretnék ebbe még jobban belesüppedni, szóval igyekszem nem elengedni magam.