Csak nekem érdekes, hogy régen, ha a férfi verte a feleségét, meg ordítozott vele, mégis együtt maradtak (nem váltak el) akár 50 éven keresztül, manapság meg semmi durva nem kell, csak egy nézeteltérés, és máris szakítás a vége?

A családom is ezért lett mozaikcsalád. Anyámat megbolondították a fiatalabb online "haverjai", hogyha nem érzi jól magát Apukámmal, akkor váljon el, és keressen mást.

Azóta kevesebb a pénzünk, meg minden rosszabb, de Anyukám olyan hűűű de nagyon boldog az új párjával (azóta nem csak új párja van a szüleimnek, de meg is házasodott mindkettőjük!!!), és ennyi.

Bár én lassan 21 éves "férfi" (inkább "nagy kisfiú") leszek, tehát nem vagyok nő, de én úgy vagyok vele, hogy inkább lennék egy vacak párkapcsolatban, ha megfelelő és stabil az anyagi helyzet, minthogy kilépjek a kapcsolatból, illetve én már csak megszokásból se szakítanék (ha megszoktam, hogy az illető a párom).

Idősebb emberekről még olyanokat is hallottam, hogy házasok voltak, de külön éltek, le se feküdtek soha egymással. Sok helyen nem volt szerelem se egyáltalán, mégis halálig együtt voltak, nem csak házasok, hanem sima párok is.

Erre mi van manapság? Ha valami nem oké, semmi tűrés, hanem szakítás. Meg mindenki azt tanácsolja az embernek, hogy szakítson... Sokszor már ugyanez csak azért is érhet így véget, mert csak simán véget ér a "rózsaszín felhő"...

Most komolyan, mi történt az emberekkel, hogy régen tűzön-vízen át hűségesek voltak egymáshoz, még akár bántalmazás (pl. alkoholista férj megnyilvánulása) esetén is, manapság meg mindent a szakítással oldanak meg?

Ez is a rohanó világ hozadéka? Semmi türelme az embereknek ehhez a sok teendő és gyakori változás miatt? Vagy miért van ez manapság?