Egyre rosszabbul vagyok lelkileg de nem tudom miért mikor semmik a problémáim? Szerintetek ezek a dolgok kiválthatják?

Sziasztok! Eléggé mélyen vagyok lelkileg, és számomra semminek tűnnek a problémáim, mert másnak ennél sokkal rosszabb az élete. De leírom röviden, hogy nekem milyen az életem, meg hogy milyen volt, és lehet, valaki az alapján tud valami hasznosat mondani. Tehát a szüleim sokszor veszekedtek kiskoromban, illetve mikor 6-7 éves voltam, apám megkísérelt egy öngyilkossági kísérletet. Elég macerás procedúra volt, kellett rendőrt meg mentőt hívni, de nem nagyon emlékszem már rá, de begyógyszerezte magát. Aztán 2 éve is bevittek, aztán idén áprilisban és augusztusban is ezt eljátszotta, de már nem vitték be sehova, mert nem hívtunk rá mentőt. Viszont nem tudom, ez mennyire traumatizálhatott. Pont akkor volt az első és a második eset, mikor meghalt a nagymamám és a nagypapám, tehát nem volt akkor ez egyszerű. De nem tudom, hogy ez kiválthat-e bármit, mert lehet, félek, hogy elveszítem, és megint veszekedni fognak, mert hirtelen történnek ezek a legkisebb dolgokból is akár. Nekem 10 évesen jött el ez a mélypont, ami azóta is ugyanolyan, talán még rosszabb. Röviden, akkor kezdtek szétbullyingolni az iskolában, verbálisan meg fizikailag, meg olyannal fenyegettek, hogy megölnek, és kést tettek hozzám. Tudom, lehet, ez nem tűnik igaznak, de megtörtént. Aztán mikor véget ért és abbahagyták a bullyingolást, nyilván csak a fizikai részét, akkor utána elkezdtem nem enni, meg nagyon mélyre süllyedtem, vagdostam magam, és próbáltam öngyilkos lenni 12 évesen. Végül nem mertem megtenni, aztán 13 évesen is hasonló gondjaim voltak, úgy éreztem, nem élem túl az általánost, én ebbe beleőrülök. Aztán nyáron neten lett egy ember, akihez elkezdtem kötődni, egy 10-15 évvel idősebb volt, mint én. Szerettem, hogy végre valaki szeret, és nem csak bánt, de ő ki is használta. Én meg szerettem őt, ezért kapott képeket, amiket akart. Utólag megbántam, de hiányzik, és mai napig eszembe jut. Ő pedig árthatott volna nekem. Mindenkiben őt látom, és hiányzik, de tudom, nem ő, csak hogy szeressen valaki. Ő se szeretett, csak eljátszotta. Aztán új helyre kerültem, de itt se találom a helyem. Nem bántanak, csak mások, mint én. Nem érdekel engem azok, amik őket, hogy cigiznek, piáznak, és megjátsszák magukat, ahogy ők teszik, illetve hogy pletykálkodnak. Van pár ember, akivel beszélek néha, de őket se érdekelhetem valójában, mert nekik is megvan inkább, hogy kivel beszéljenek, és nem én vagyok az. Más fontosabb.

A szüleimhez visszatérve, annyi, hogy nem érdekli őket, ha van valami problémám. Szerintük ennyi évesen semmi bajom nem lehet. Meg én csak hisztizek. Sokszor nem is érdekli őket, ha beszélek hozzájuk, bealszanak rajta, vagy szimplán nem válaszolnak, leginkább ilyenek. Tehát annyira nem foglalkoztak velem, nem érzem, hogy szeretnének, de hát nem értem, mit problémázok, hisz valakit vertek otthon, meg ilyenek. Viszont nem tudom, így mi a baj velük, de valahogy ők sincsenek jó hatással rám, mert nem érdeklem őket, nem törődnek velem. Mikor bajom volt az iskolában, hogy bántottak, igaz, próbáltak tanártól vagy igazgatótól segítséget kérni, de édeskevés volt, illetve hiába kértem írásban, hagytak tovább szenvedni, mert hogy nekem kell nyelvvizsgát itt tennem. Illetve mondhatnátok szóljak nekik de nem vennék komolyan , egyedül kell megoldjam.

Tényleg nem tudom, mi bajom van. Most már nem bántanak, de mégse vagyok boldog. Üres vagyok érzelmileg, és hirtelen jönnek a gondolatok, hogy bántsam magam, vagy hogy meg kéne halni. Légyszi, segítsetek! Előre is köszi, aki válaszol. Tudom, hosszú lett, de nagyon kéne valami tanács, és köszönöm, ha elolvastátok.