Az miért van hogy nem értem az életet? (bővebben lent.)

Nekem is fura, és sokszor kiábrándító. Sőt, amikor rossz kedvem van, szomorú leszek nagyon, hogy gyerekem lett, erre a világra...

Amikor jobb paszban vagyok, tele vagyok tenni akarással: tanulni, művelődi, élvezni a művészetet, a szépet, a természetet, sportolni az élvezet kedvéért és azért, hogy a testem is jó formában legyen.

Azt mondják, az élet célja a boldogság. Csináld azt, amit szeretsz! A 9-es jól mondja, legyél önmagad!

A világ olyan amilyen, ehhez kell alkalmazkodnunk. Itt meg a 2-es és 1-es válasz jó teljesen. Ne gondolkozz, kelj föl, legyél tevékeny. Ha azt csinálod, amit szeretsz, boldog leszel. Akkor pedig nem fogsz ilyeneken gondolkodni, jó/hasznos dolgokra fordítod az energiád.

Másrészt mindig vannak ilyen időszakok az ember életében, hogy kicsit leereszt és magába fordul, keresi az élet értelmét. A huszonéves korszak pont ilyen, keresed önmagad. Agyalással nem találod meg, tevékenykedni kell, csinálni, kézzel, testtel, mozogni, hogy rájöjj, miben leled örömöd. Ha találsz valamit, csináld. Just do it.

Szintén huszonévesként teljesen átérzem, bár én eddig valamelyest "letudtam" ezt az érzést a kapunyitási pániknak. Mert ez az életszakasz az, amikor aktívan keressük önmagunkat, de közben már nem tini, hanem felnőtt fejjel, közben felnőtt dolgokat csinálva.

Viszont. Amikor reális célokat, vágyakat találok, tűzök ki, azok kifejezetten nagy löketet szoktak adni. Olyankor megjelenik a céltudatosság, a tenniakarás, amik kimozdítanak abból a negatív állapotból, amibe előtte süppedtem. Illetve pár óra a természetben is hasonló erőt, energiát ad, főleg, ha azok aktívan teltek.

Szóval én is azt tudom mondani, hogy keresd önmagad, próbálj ki új dolgokat, tapasztalj, ismerd fel a jó lehetőségeket, élj is azokkal, tűzz ki célokat és igyekezz ne túlgondolni semmit sem.