Utálom az életet, egyszerűen már nagyon régóta próbálkozom felálni de egyszerűen mindig vissza esek a gödörbe. Nem akarok létezni. Nem is értem miért élek még? Egyre súlyosabnak érzem az egyszerűbb dolgokat. Nem tudom hogy tovább?

Semmi sem tesz már igazán boldoggá de még csak 22 éves vagyok.

Minden héten rámtörnek az érzések sosincs olyan hét amikor ne akarnák véget vetni mindennek,egyszerűen az sem érdekel már ha éhen halok,van hogy annyira nem érdekel hogy eszek egy keveset reggel aztán másnap este eszem ez mind attól függ hogy érzem magamat?

Ha kijukad a gyomrom érzést érzek még akkor sem eszek mindig,kedvem sincs be menni a boltban vásárolni.

Semmi és már lassan senki nem tud boldoggá tenni.

Van olyan hogy már annyira ki készülök hogy rám tör a sírás.

Van amikor félelemmel indulok el fel sem akarok inkább kelni mert ha el kell mennem émelygek ez az émelygés nemrégen kezdőtött.

Egyszerűen nemlátom értelmét semminek sem, az sem tesz már boldoggá ha másnak segítek.

Semmi sem megy rendesen,minden dologra lassan rá görcsölök.

Semmi és senki nem motivál se egy kapcsolat vagy boldogság se a pénz semmi sem.

Gondolkodni sem akarok már.

Nem bírom tovább nyomást érzek a fejembe sokszor, majd szét robban.

Ennek sincs értelme hogy ide írok úgy sem fog semmi sem változni.

Több éve próbálok pozitív lenni kint a való életben és itt is de már egyre nehezebben megy.

Mikor le ordította a főnök a fejemet saját hibámból mert azt a pár dolgot amit mondott már többször egyszerűen nem tudom megegyezni mert nem is érdekel akkor majdnem el kezdtem előtte bőgni már nagyon sirhatnékom volt,egyszer a másik munkahelyen volt egy hasonló esett mondjuk ott a főnök bunkó volt na ott el bőgtem magamat mert egyszerűen nem bírtam azt hogy mindenkinek ki beszélte hogy hogy nem értem és tudom megcsinálni ezeket a dolgokat? Ott azonnal le is számoltam.

Egyszerű belül széttrobbanok.